Müller Róbert - Petánovics Katalin: A földművelés története (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 4. Keszthely, 1990)

Szántás keletkezik); és a széjjelszántás (a szántást a parcella két szélén kezdik, s így haladnak a földdarab közepéig, ahol mély középbarázda keletkezik.) Vetés után boronával (66), esetleg a boronába fűzött tüskés ágakkal, a tüskeboronával (65) takarták be a magot. (Falon recens fotó 2.) Tavasziak előtt legtöbbször csak kétszer szántottak, de a 19. század fordulója óta kukorica- és krumpliültetés előtt boronával meglazították a földet. A borona formája amint azt a frizen is látjuk (.Friz bal 12, 14-15) - nem sokat változott a középkortól napjainkig. Fogait a kovács készítette, de még a 20. században is előfordult a tiszta fából készült borona, amelynek fogait somfából faragták. A hengert vagy gurgót (67) a múlt század közepe óta ismerik, elsősorban a nagybirtokokon alkalmazták. A paraszti gazdaságoknak még a 20. században sem lett általánosan használt eszközévé, inkább csak a jobbmódúak csináltattak egyes, vagy hármas hengert. (Falon recens fotó 3.) A fölfagyott őszi vetést egyengették el vele, néha a talaj nedvességtartósítása miatt hengereztek, máskor a réteket tették simává kaszálás előtt. Hosszú vonórúd (68) kötötte össze az igával. Ha nagyon száraz, durva volt a föld, súlyt helyeztek a hengerkávára, vagy maga a munkavégző állt, illetve ült rá. A földmunka a szegényeknek mindig külön gondot jelentett, hiszen örültek, ha egy tehenet vagy egy növendék állatot tarthattak. Ök vagy összefogtak a hozzájuk hasonló egytehenessel, vagy a nagyobb gazdák igásmunkáját vették igénybe, amit ledolgoztak. Kevés igás ökör, egy-egy ló volt a nagyobb gazdáknál, mert vidékünkön elsősorban a teheneket igázták. A nyomásos gazdálkodás idején pihentetéssel, és az ugaron legeltetett állatok trágyájával növelték a föld termőerejét. Csak az állandóan használt szántókra juttattak néha több-kevesebb trágyát.