Müller Róbert - Petánovics Katalin: A földművelés története (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 4. Keszthely, 1990)
PETÀNOVICS KATALIN A FÖLDMŰVELÉS ALAKULÁSA A BALATON KÖRNYÉKÉN A 18. SZÁZADTÓL A 20. SZÁZAD ELEJÉIG A török hódoltság megszűnése után a megszállt területek szinte pusztasággá változtak. Alakosság elmenekült, a műveletlenül maradt Földek vissza vadultak. Teljesen új életet kellett teremteni ahhoz, hogy megindulhasson a termelés. I De honnan teremtődjön az új élet? Ma sem tudjuk pontosan, hogy mennyire apadt Magyarország népessége a 18. század elején. A Rákóczi-szabadságharc bukása után készültek ugyan adóösszeírások, ám ezek nem pontosak. A becslések szerint 2-3 millió között lehetett a lakosság létszáma, de területi megoszlásuk nem volt egyenletes, így érthető, hogy a török kiűzése után hamarosan megindult egy belső migráció a sűrűbben lakott vidékekről az ország üresen álló központi részei felé. Ezzel párhuzamosan a bécsi udvar, a régi, s „az új földesurak" - akik hűségükért hatalmas birtokokat kaptak a török háborúk, s a Rákóczi-szabadságharc bukása után - ugyancsak erőteljes telepítésbe kezdtek. A külföldön folytatott propaganda hatására valóban számos német s szláv ajkú népcsoport szállta meg a pusztafalvakat. A telepesek kiváltságot, adókedvezményt kaptak - szemben azokkal az itt maradt jobbágyokkal, akiket továbbra is sújtott az örökös jobbágyi állapottal járó összes teher. Érthető, hogy a jobbágyok elszökdöstek a régi földesuraiktól más megyékbe, ahol olyan előnyökhöz juthattak, amelyeket otthonukban nem kaphattak meg. A megyék hiába próbálták visszatartani őket, nem jártak sikerrel. Ezért a földesurak kénytelenek voltak jobbágyaiknak engedményt adni, csakhogy helyhez láncolják őket. Pl. Festetics I. Pál Somogy megyei jobbágyainak egy részével szerződést kötött. így a jobbágyok szinte szabad bérlőkké váltak: telkük után meghatározott összeget fizettek, nem tartoztak robottal, szabadon költözhettek. A bécsi udvar nem helyeselte a készpénz fizetésre való áttérést, hiszen az államnak az örökös jobbágyból volt az adójövedelme. De a földesurak sem tekintették végérvényesnek ezt az állapotot. Csak megvárták a kellő pillanatot, amikor a népesség annyira szaporodott, hogy többé nem kellett a munkaerő elvándorlástól félniük. A18. század közepére lezárult a telepítés, és az új megszállók teljes erővel nekiláttak otthonuk megteremtéséhez. Föld bőven volt, csak termővé kellett tenni. Mindenki annyit irtott belőle, amennyit csak bírt. Jellemző erre az időszakra, hogy a földbőség miatt a telepesek visszatértek a régi határhasználati rendszerekre, pl. a kétnyomásos gazdálkodásra, mert a háromnyomásos földművelésre egyszerűen nem volt szükség. (Kétnyomásos gazdálkodásban a szántóterület fele, háromnyomásos gazdálkodásban a szántóterület harmada ugarterület, tehát pihen, legfeljebb legeltetik.) A kedvező időszak megszűnt a parasztság számára a 18. század második felében. Az árutermelésre törekvő nagybirtokosok minden eszközt megragadtak, hogy pénzhez jussonak: egymás után szüntették meg a parasztok addig élvezett kedvezményeit. Taxa (pénzfizetés) helyett robotot követeltek, elvették a mészárszéket, a kocsmatartást, malomtartást - esetleg árendában adták vissza a községnek azokat. A faluközösség erdeit kisajátították, elvették a faizás, makkoltatás, legeltetés javait, a halászat, a
