Dr. Darnay-Dornyay Béla szerk.: Balatoni Múzeum Keszthely Értesítője 1. (4.) (Keszthely, 1943)

Félegyházy Gyula felv. nagy szomorúságot okozott tisztelőinek, barátainak, mindnyájunknak ! A természetet, a költő Tompa Mihály szavaival élve : „dajkálkodó anyánkat" szerette kimondhatatlanul ! Az ő mindig kutató szemei előtt feltáruló teremtés gyönyörűsége, elragadó szépsége, külső megnyilatkozásai és gondolatokra ösztönző belső tartalma, a természet dolgainak mélyén rejlő bölcsessége, a mikroszkópos parányokban és kozmikus nagyságokban egyaránt az Alkotóhoz, az Istenhez vezető igazsága, tette őt olyan megbékélt, kiegyensúlyozott, jó emberré, hivő lélekké! Mert Lendl Adolf hivő lélek volt, amit főleg életének utolsó, keszthelyi évtizedében oly sokszor nyilvánított élőszóval és a nyomtatott betűvel egyaránt és mindnyájunk épülésére ! Mert ő egy hosszú és szép, munkás életen keresztül sokat megismert a nagy természetből. Ezért joggal és meggyőzően mondogathatta: „Mennél többet látunk és ismerünk meg a mindenségből, annál közelebb kerülünk az Istenhez"! Sokan átérezziik ennek igazságát, de kevesen hirdethették ezt több joggal,mint éppen Lendl Adolf ! Mindig a természet megismerésének a vágya sarkalta és ezért járt ő szerte a nagy világon, talán Ausztrálián kivűl minden egyes világrészen, erdőn-mezőn, sivatagon és őserdőben, sarkvidékeken, lehetőleg gyalog és inkább egyedül, mint sokadmagával. Elmondhatni, hogy életének nagyobbik részét átutazta, főleg pedig átgyalogolta! Még 1941. jun. 18-án is, nyolcvanéves korában, a keszthelyi Társaskör hévizi kirándulásán is részt vett, de mig a „fiatalok" kényelmes autóbuszon tették meg a néhány kilométeres utat, addig a 80 éves Dolli bácsi — minden rábeszélés és csábítás ellenére is — Keszthelyről gyalog sétált ki Hévízre és a kiinduláskor Lendl Adolfot is kereső társaság már csak a magát kedvenc mezei virágaival felékesített, örömmel gyalogoló öregurat láthatta viszont Hévízen. A szabad természetben való élet, a sok gyaloglás erőssé, edzetté tette nemcsak lelkét, de szervezetét is. Nem igen volt beteg, csak két évvel ezelőtt, amikor már majdnem el kellett távoznia az elizeumi mezőkre, a túlvilági vadászterületekre. De szerencsésen kilábolt belőle. Komolyabban is csak a halála előtti héten kezdett betegeskedni s még szept. 21-én is hosszasan elanekdótázott előttünk az őt felkereső, meghitt barátai előtt. Temetése szept. 27-én volt a Szt. Miklós temető kápolnájából. Sírjánál egyik meghitt jó barátja, Nádas Kálmán, ny. igazgató, mondott valóban szivekbe markoló, az igazság hevétől lángoló beszédet : Kivételes volt mint tudós — mondotta többek között — mint a közélet harcosa, de legkivételesebb volt mint ember, mint jóbarát. Búcsút és köszönetet mondott neki a példaadásért. Mert példát adott ő — úgymond — hogyan kell embernek embert megbecsülni, hogyan kell jóbarátnak lenni, hogyan kell a legkisebb igénnyel, szerényen, de mégis boldogan élni.hogyan kell sohase kérni,mindig csak adni. Példát adott ő, hogy a külső az semmi, minden a belső, hogy lélekben kell élni. Nádas Kálmán találó szavai szerint is, Lendl Adolf derűs lelkének virágai a szelídség, nyájasság, szívjóság, az emberszeretetnek, az Isten alázatos imádatának, a természet szeretetének harmóniája. Boruljon rád a föld, Keszthely földje, amelynek szerelmese voltál ! Föld vigyázz rá — úgymond — az Álmodóra, mert O most álmodik a magyar föld jobb jövője-