Dr. Dornyay Béla szerk.: Balatoni Múzeum Keszthely Értesítője 2. (Keszthely, 1941)

sen (p. 107—109) foglalkozott Diás leleteivel és többek között ezeket irta: »Itt rendszeres ásatások nem voltak, hanem csak amikor a talajt rigolirozták, bukkantak a sirokra, amelyek egészen olyanok, mint a keszthelyvárosiak, alsópáhokiak, vagy dobogóiak.« Diás sirleletei részint Lénárd Ernő közjegyzőhöz, részint Csák Árpádhoz kerültek. Ma jórészt a Balatoni Múzeumban vannak és Ham pel József: Alterthümer des frühen Mittelalters in Ungarn, Braunschweig, 1905. c. munkájában (II. p. 700— 702. és III. 443. sz. tábla) irta és rajzolta le őket. Lukcsics bibliográfiája mindezeket nem emliti meg. Diásnak ezen tudományos nevezetességeiről én is megemlékeztem »Bronzkori urnaleletek és egyéb régiségek Gyenesdiáson, Mérei-nyomda, Keszthely, 1937.« c. dolgozatomban. 1941 február havától kezdődőleg nagyarányú munkálatok folytak herceg Festetics György, hires jó bort termő, gyen esdiási és vonyarcvashegyi szőlőjében. Kb. 4000 négyszögöl területet újra forgattak uj szőlő alá. E nagyarányú földmunkálatoknál ismét rábukkantak a föntebb ismertetett sirmezőre és bemondás szerint, kb. 300 csontvázat bolygattak meg! Ezek legtöbbjéről megállapítható volt, hogy K-Ny-i irányban feküdtek, fejjel Ny felé, tehát a napkeleti világosság felé tekintve. Sajnos mindezekről én csak 1941. V. 8-án, véletlenül értesültem. Rögtön a helyszínre mentem és a szanaszét szórt csontok, koponyák közül sikerült is egy néhány töredéket összeszednem. Ezen koponyák közül kettő rendes homlokúnak mondható, 2 alacsonyabb homlokú, (fig. 2. 5.), 6 db ellenben olyan feltűnően lapos homlokú, miszerint bátran elmondhatjuk, hogy aligalig volt valamicske kis homlokuk is! Nemcsoda tehát ha a munkások »kutyafejü talárok«-nak gondolták őket. Csak egy kis, 8 cm magas, 7 cm széles szájú és fenekén 6 cm széles cserép bögrét, — melynek keskeny nyaka alatt kihasadozó részén, a jellegzetes népvándorláskori hullámvonalak futnak — sikerült megmentenem, a hónapok múlva tudomásomra jutott, nagyjelentőségű leletből! Azonkivül még egy 1940-ben a »Riparia« -ban talált, u. n. »kigyofejes« és beütésekkel díszített bronz karperecet. Utóbb találtam egy nagy vases a ttot is. Mindössze ennyi az egész, ami az 1941-ben előkerült és az állítólag kb. 300 darabra tehető csontváz mellékleteként, itt napfényre jutott volna! Holott a néhai Lénárd Ernő és Csák Árpád régebbi, e helyről származó gyűjteménye is arra a következtetésre jogosíthatnak fel, hogy itt sokkal több gyöngynek, edénynek, vas- és bronz-eszköznek és egyéb sirmellékletnek kellett volna lennie, — bár a hercegi pincemester, vincellér és az ott dolgozott szőlőmunkások bemondása szerint, semmi mást sem találtak! Ez egyben nagy veszteség nemcsak a keszthelyvidéki, népvándorláskori leletek ismerete, és a »Keszthelykultura« közelebbi és pontosabb tanulmányozhatása tekintetében, hanem a Balatoni Múzeum szempontjából is! DP. Dornyay Béla.