Dr. Dornyay Béla szerk.: Balatoni Múzeum Keszthely Értesítője 2. (Keszthely, 1941)
Diás népvándorláskori temetőjét már dr. Lipp Vilmos ismerte és 1884-ben, tehát halála (1888 jan. 3.) előtt alig három évvel azt irta róla: »E nép (t. i. egy IV. századi barbár törzs vagy nép) két nagy temetőjét, a keszthelyit és a keszthely-dobogóit már egészen fölástam, a harmadikat, az alsópáhokit most ásatom, a negyedik a diósi (recte: diási!) és az ötödik, a fenéki, még ismeretlen. «*) Lip pet bizonyára csak a korai halála akadályozta meg abban, hogy Diás általa ismert és számontartott sirmezőjét fölásathassa. Ez a népvándorláskori sirmező a Diást Vonyarctól elválasztó vonalon, egy u. n. »döngöleg« -en fekszik, vagyis a hercegi nagy borpincétől DNy-ra ereszkedő hegylejtőn, egy kissé kiemelkedő domborulaton. 1891-ben itt érdekes leletekre bukkantak, melyeknek a régészeti irodalomban eddigelé ismeretlen leirását a Keszthelyi Hírlap (II. évf. 1. szám, 1892 január 3.) adta és őrizte meg a következőképen: »Regiseget találtak a földforgatással foglalkozó munkások gróf Festetics Tasziló diási szőlőjében, melynek dombos lejtőjén népvándorláskori temető volt. A hullák leginkább jobb oldalon, arccal Kelet felé fordítva feküdtek. A sirok mélysége 40 cm, a bennök talált bronztárgyak többnyire női ékszerek: kosaras fülönfüggők, kigyóalaku karperecek, szines agyag- és üveggyöngyök. A két kis vaskés és egy vaskard, melynek pengéje 40 cm, a markolata 12 cm, továbbá a 'jellemzetes lódisszel ellátott bronz-csat és szijdiszr észletek, férfi sírokból valók. Ezen régiségeknek különös jelentőséget kölcsönöz az a tény, hogy szakasztott ') Dr. Lipp Vilmos : Keszthely és Vidéke múltjából. A vasmegyei régész : egyl. Évi Jelentése. 1884. XII. évf., p. 8. Szombathely, 1884. másai a dobogói sirmezőn felszínre került leleteknek. Nagyon sokat érne a kor és nép biztosabb meghatározásában az ugyanott talált római érem, ha épebb állapotban volna, amely különben valószínűleg Valens császáré, de kétségtelenül sisciai veretű. A figyelemre méltó leletek a gróf intézkedésére az elkallódástól megóvatnak. 2 ) A keszthelyi régiségeket gondos figyelemmel kiséri Deininger Imre, 3 ) a kir. gazdasági intézet igazgatója, aki éveken át nagy költséggel oly éremgyüjteményt állitott össze, mely ugy érték, mint rendezés tekintetében valóban érdemes a tanulmányozásra. Mindenesetre nagy szolgálatot tesz a régészetnek azáltal, hogy a lelőhelyekről pontos jegyzetet vezet, melynek alapján a keszthelyi régészeti térképet is megállapítja, mi által a későbbi kutatásokat nagyon megkönnyiti.« Sajnálni lehet, hogy ezeket az 1891— 92. évi adatokat Kuzsinszky Bálint nem ismerhette és igy Deininger Imre ismeretlen sorsú, keszthelyi följegyzéseit sem hasznosíthatta. Egyébként Kuzsimzky nagy balatoni archaeológiájában 1920-ban, részlete*) Sajnos akkor még nem volt Balatoni Múzeum, a leletek mégis megóvattak és jórészt illetékes helyre kerültek. % ) Komorral Deininger Imre, kitűnő gazdasági iró és tanár, a keszthelyi gazdasági tanintézetnek 1884—1892-ig volt igazgatója. Régészettel—muzeológiával is behatóan foglalkozott és a Mosonmegyei Tört. és Régész. Egylet egyik megalapítója volt már 1882-ben! V. ö. Dr. Sötér Ágott: A Mosón megyei Történelmi és Régészeti Egylet Emlékkönyve 1882 -1898, Magyaróvár, 1898., p. 1, 15, 18, 22 stb. V. ö. még : Dr. Dornyay Béla: Mosonvármegye Múzeuma, Magyaróvár, 1921. A Keszthelyi Balatoni Múzeum megalapozásához a talajt Lipp és Deininger keszthelyi működése lényegesen előkészítette és megkönnyitettel Ennek a történelmi ténynek elismerését azonban sehol sem találom az irodalomban I
