Dr. Dornyay Béla szerk.: Balatoni Múzeum Keszthely Értesítője 2. (Keszthely, 1941)
kő ünnepélyes letétele csak szept. hóban fog megtörténni, az alap lerakásánál a hivatalos ünnepély mellőztetett. Schadl János építésvezető meghívására, a premontrei társház részéről Kőváry Károly tanár, az építési bizottság részéről Hoffmann Soma, ezeken kivül még Sparszam Pál és Lendvay József voltak jelen az alap lerakásánál. Keszthely kulturtemplomának alapja tehát szép csendben lerakatott és most már ezeken a szilárd falak is gyorsan emelkedni fognak.« Az egykori keszthelyi várfalak és földalatti maradványai tekintetében azonban a legérdekesebbek az 1891. aug. 9-iki 32. számban közölt és a mi szempontunkból igen nagybecsű, következő sorok: »A főgimnázium épületének alapozásánál előre nem látott akadályok merültek föl, melyeknél fogva csak 5—6 méter mélységben akadtak a munkások eleven földre és igy az alapárkot ily nagy mélységre kellett leásni. Az alapozásnál ugyanis temérdek hányt földre akadtak, mely valószínűleg onnan ered, hogy a premontrei társházat vizárkok vették körül hajdanáiban, mely árkok később betölttettek.« »Nagy mélységben találtattak megszenesedett és fekete tölgy facölöpök, melyek valószínűleg valamely zsilip maradványai, magasabban pedig, mindenféle régi alapfalak voltak, hogy ezeknek mi volt rendeltetésük, arra felvilágosítást senki sem képes adni.* »Erdekes, hogy az udvarban állott régi fáknak gyökerei hihetetlen mélységre hatoltak le és ezernyi szálaikkal vonták be a falat és hatoltak keresztül a köves földön, öt méter mélységben ásás közben az ásó egészen lesülyedt, minek okául kiderült, hogy az ásó egy mély lyukba ért, mely egy elhalt fa gyökerének volt helye.« »Az ásatásoknál az 1726. évi május 1-sei nagy tűzvésznek nyomait is megtalálták, 40—50 cmtr mélységben, több helyen 2—3 cmtr vastagságban elvonuló fekete (szén) retegekben.« »A régi árok helyén az alapfalak betonnal lesznek rakva, hogy az alapozás elég biztos legyen. Mindezen alapozási nehézségek dacára az épület falai már is a földön felül vannak és néhány nap múlva már távolról is láthatók lesznek a gyorsan emelkedő falak, mert az építkezésnél sok kéz munkálkodik szerényen.« Eddig tart a »Keszthelyi Hirlap« ismeretlen nevü krónikásának leirása. Mint látjuk, ő még nem volt — mert aligha is lehetett — tisztában az uj gimnázium alapfalainak ásásánál előkerült leletekkel. Ezért egyszerűen csak a premontrei rendházat körülvevő és később (mikor?) betemetett vizárkokról beszél. Pedig ezek, — mint az 1935-ik évi közléseimből ma már nyilvánvalók, — a keszthelyi templomerőd egykori sáncárkai voltak! A nagy mélységben talált, megszenesedett és fekete tölgyfacölöpök pedig, nem valamely zsilip maradványai voltak, hanem bizonyára a sáncárkok mellé vert palánkfalak tölgyfacölöpjeinek földben maradt és ott hosszú évszázadokon át is megmaradt végei. 4 ) Esetleg talán pilóta-cölöpök maradványai is lehettek ezek, amelyekre, — mint az egykori, 1891. évi megfigyelő is elmondja, — magasabban mindenféle alapfalak is voltak épitve, de amelyeknek ren4 ) Ugyanilyeneket ástam én ki Kardos László bányakutató társaságában, 1941. április 2-án a sávolyi Várszigat még elég épségben fönnmaradt sáncárkaiból*
