Dr. Dornyay Béla szerk.: Balatoni Múzeum Keszthely Értesítője 1. (Keszthely, 1941)

Kőből szépen faragott, csucsiveskori szentségház disziti a Keszthelytől É-ra fek­vő zalaszántói pléb.-templom szentélyének falát is a főoltár evangéliumi oldala mellett. E pasztofórium ajtóbéllete gótikus szamár­hátivet tüntet föl; mellette — bizonyára kisebb méretű egykori szentségtartó (mon­strantia) időnkinti kitételére (pl. szentség­imádáskor) alkalmas félfülke van bevésve. Alul többszögü padkával, tetején félnye­regtetőhöz hasonló eresszel, amelyen lőrés­szerüen csipkézett gerinc vonul végig. Rö­viden Békefi is leirja, id. mű p. 176. fig. 65. (Dornyay: id. mű. p. 276.) Alsózsid pléb.-temploma az 1899-ik évi átépités előtt, egyike volt az egész Keszthely—Sümeg vidék legszebb és leg­értékesebb műalkotásainak. Többféle mű­részlete közül bennünket most csak a szen­tély északi falában, a csak ujabban áttört ablak alatt elhelyezett szentségtartófülke (pasztofórium) érdekel, melyet azonban már átrenováltak és a fülkenyilás gótikus bor­dazatai fölött 1—1 szőlőlevéllel is diszket ­tek. Nagy balatoni kalauzomban ezt és en­nek rajzát is közöltem a 230-ik oldalon. Békefi csak ennyit mond róla (p.186): «A szentély é-i oldalán kőszentségház, csucs­ives diszkessel. » A Keszthely közelében fekvő Balaton­berény eredetileg teljesen gót pléb.-temp­lomából csak a részben csucsives szentély és a támfalak maradtak meg. Hogy a szen­télye valóban régi, azt a leckeoldali falába mélyedő, kettős beosztású, félköríves papi ülőfülkén (faldistorium seu sedilia) kivül, az evangéliumi oldal falábán ma is meg­levő, csucsives szentségtartó fülkéje (pasz­tofórium) is bizonyitja. Ennek csucsives és fölfelé kúszó levelekkel (Krabbe) diszitett fülkenyilása: 54x26 cm. Minthogy erről a csinos kis szentségházról Békefi Rémig mit sem tud (v. ö:p. 90.), azért külön is felhi­vom rá az érdeklődők és a szakkörök fi­gyelmét. Balatoni kalauzomban már röviden megemlékeztem róla: p. 326. Az 1386-ban csucsives (gót) Ízlésben épitett keszthelyi ferencrendi (ma plébá­nia-) templom, jóllehet a török — ugy lát­szik — sohasem birtokolta Keszthelyt (leg­alább is tartósan nem!), mégis — a török időkben várrá lévén átalakitva, — igen sok viszontagságon ment keresztül (Lásd rész­letesen: Dr. Dornyay Béla: Keszthely vég­vár a török világban, Mérei-nyomda. Keszt­hely, 1935., 32 oldal, 8 képpel.) Amint a török nyomása kissé enyhült, mindjárt oltá­rokat emeltek benne ; bizonyára azért, mert ezek elébb elpusztulhattak? így Szent Osz­vald főoltárát 1647. táján emelték, meg a Szent Antal mellékoltárt, melyet Sennyey István veszprémi püspök 1678-ban készíttet. A török idők után ezt a keszthelyi templomot 1723—1787-ig terjedő időben barokk-rokokó Ízlésben megújították a visz­szatért ferencesek. Bontz József szerint (p. 217) a régi Szt. Oszvald-oltár helyett, a ferencesek nagy jótevője, az érdemeiért gró­fi méltóságra emelt Festetics Pál, remek szépségű (!!) rokokó-oltárt állíttatott. Keszt­helyi elemista diák koromban ezt a rokokó oltárt én még négy évig (1892—1896) lát­hattam és még jól emlékezem a felette le­begő és kezét áldólag kiterjesztő Atya Isten hatalmas szoboralakjára! Sajnos az 1896-ik évi nagy restaurá­láskor, az akkor divatozó «purizmus» ne­vében ezt is elpusztították és hírmondót sem hagytak belőle! Legalább csak rajz­ban vagy fényképben örökítették volna meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom