Dr. Dornyay Béla szerk.: Balatoni Múzeum Keszthely Értesítője 1. (Keszthely, 1941)

ségek családjait is (p. 151—161.), de genealógiát persze még nem adhatott! Pedig — hogy egyelőre csak Keszthelyről beszéljek, és ne a többi 50 balatonparti községről is (holott legalább a Balatonvidék 150200 stb. községéről is jó volna beszélni, de ez most lehetetlen!). — milyen érdekes volna nemcsak fajbiológiai, eugenetikái, de általános embertani és különleges magyar nemzeti szempontból is, ha pl. annak a 163 — helyesebben 222 — « ősi »-nek mondott (pedig sok itt a hiány!) és 498 «ujabb«nak mondott keszthelyi családnak (amihez még a volt Polgárvárosból v. Kiskeszthelyből még 30+9 « ősi » és 36 « ujabb » család is járul) a genealógiáját ismernők, hacsak 2—3 nemzedéken keresztül is! Persze még jobb volna, ha mindezeknek még a jó arcképeivel (fényképeivel) is rendelkezhetnénk. A Balatoni Múzeumnak már is sok százra menő gyászjelentése (vulgo: particédulája) és arcképgyüjteménye édeskevés ebből a szempontból is; családi fényképalbumot pedig még egyet sem találtam a múzeumban! Olvasóim közül bizonyára többen meg fognak ijedni ezektől a nagy számoktól, vagy lehetetlennek látszó kivánságoktól. Am legyen nekik igazuk és ne kergessünk ilyen délibábot, ne állitsunk fel utópiákat! Akkor legalább legyen szabad itt kifejezni azt a hő vágyamat, hogy milyen jó volna, ha annak a 430 személynek, — akik a Festetics László gróf és a Keszthely város között 1838. nov. 4-én (tehát több mint száz év előtt) megkötött örökös úrbéri szerződésben névszerint is szerepelnek (csak az én családomból is kettő), — illetőleg ha ezeknek a családoknak ma is élő tagjairól lehetne legalább egy száz évre visszamenő genealógiát összeállítani. Ebben a genealógiai összeállításban óriási, valósággal sorsdöntő fontosságú a keszthelyi plébániának 1696. óta (!) meglevő anyakönyvsorozata, — ez a valóságos genealógiai aranybánya! — amelynek mielőbbi, hiteles másolatai is igen fontosak volnának a Balatoni Múzeum részére is. Ne gondoljuk, hogy csak a nemességnek lehet genealógiája, vagyis hogy csak a nemesekét érdemes, vagy kell összeállítani. Még inkább kell, hogy elkészüljön ilyen a nem nemes (agilis) eredetű családokról is! Erre és ilyen természetű összeállítás lehetőségeire igen jó például és buzdításul szolgálhat Móricz Zsigmond: Eletem regénye » c. műve. De talán leginkább Molnár József, hajdúnánási ref. gimn. tanárnak: «Egy parasztcsalád leszármazása és kapcsolatai » c. és a «Magyar Családtörténeti Szemle » 1940-iki évfolyamában megjelent művecskéje. Érdemes elolvasni és lelkesedést, inspirációt nyerni ebből az óriási utánjárással és fáradsággal készült, pompás kis munkából, melyet 16 genealógiai táblázat is gazdagít. És ekkor igazat adunk Molnár József befejező sorainak: «Ha minden magyar paraszt eredetét kikutattuk annyira, amennyire a nemes családok eredetét már tisztázta a családtörténeti kutatás és ha a paraszt családok szétágazó kapcsolatait is kideritettük. akkor majd beszélhetünk szintetizáló családtörténetről, mely az egyik legnemzetibb tudomány lesz és sok olyan szempontot fog felvetni, melynek a társadalomtörténet, a művelődéstörténet, fajbiológia stb. mind nagy hasznát fogja venni. » Milyen jó volna, ha keszthelyi ráérő, kellő képzettségű és hozzáértésű emberek