Dr. Darnay (Dornyay) Béla szerk.: A Keszthelyen 1848. november végén felállított 56-ik honvéd-zászlóalj vázlatos története (Balatoni Múzeumi Füzetek 6. Keszthely, 1948)

tépték, foszlányait pedig drága ereklyeként, egymás között kiosz­tották.* — így jutott éppen a középső, legszebb részlet 14 8X13"5 cm méretben: Szűz Mária a karján ülő kis Jézussal, — Dornyay (Darnay) Pál, honvédőrmester kezére, aki öregapám­nak, a keszthelyi születésű Dornyay (Darnay) Jánosnak öccse volt (mindketten Gyenes temetőjében pihennek) és az ő haláluk után édesapám: Dornyay (Darnay) István, ennek halála után pedig az én tulajdonomba ment át, mint a legszentebb családi ereklye és szerencsére, ma is megvan az én birtokomban. Már gyermek koromban hallottam erről a szépen faragott rámában, kettős üveglap között őrzött, szent ereklyéről, hogy egy »vesztett« csata utáni osztozkodáskor jutott Pali bátyámnak, megmentve igy azt az ellenség karmaitól. Okt. 3 án a belső vár déli oldalán virradt a legszomorúbb nap az 56 ik zászlóalj vitéz honvédéire. Kezükbe nyomták a kisérő levelet*) és az ellenség uti elemózsiáját, amelyekkel leverten térhettek otthonukba. *• A tiz hónapi hadjárat 9 csatájában és 8 kisebb—nagyobb ütközetében egyharmadrésznyire olvadt le az 56-ik honvédzász­lóalj, amely fényesen irta bele Keszthely és Zalamegye honvé­déinek dicsőségét a magyar nemzet történetébe. * Az 56-ik zászlóalj tisztikara —• Nóvák M. szerint, — ez volt : Zászlóal/ parancsnok : Kisfaludy Mór, főhadnagyadjutáns : Beisigel N. volt osztr. tiszt. — Századosok: Boleman Adolf, Csontos János, Kecskeméthy Albert, Martinkovics Károly, később főbíró; Pirovics Károly, Ujfalusy Imre, aztán Gaál Endre, később főbiró. — Főhadnagyok: Bogyay József, Kőnigmayer János, Svastics Károly, Németh János, Gohler József, Kozma Rudolf. — Alhadnagyok: Bogyay Kálmán, Farkas Pál, Kisfaludy Gyula, volt osztr. tiszt, Balogh Gábor, Darázs Zsigmond, Gerzsó Pál, Horváth Ferenc, Kerkapoly Balázs, Mocsáry Pál, Schwartzkopf Adolf, Sipos Antal, Tóth Károly, Krizmanics Lajos, később a 15. zászlóaljnál százados ügyvéd. — Nóvák Mihály a Zalavármegyei Honvédegylet (alakult 1867) törzskönyvéből közli az igazolt zalai honvédek névsorát, közsé­gek szerint. Az 1284 emberből állott 56-ik zászlóaljból azonban már csak 423 zalai vitéz nevét sorolja fel. A többiek részben azon zalai honvédek nevei alatt lappanghatnak, akikről nem tudta megállapítani, hogy melyik csapattesthez tartozhattak, részint pedig talán más megyékből is származhattak ? Keszthelyről a következő 56-osokat sorolja fel, különféle adataikkal együtt, amelyekből most csak e keszthelyi hősök ne­veitidézem: Danicz István, Bödör Ferenc, Vincze János, Kupeczky *) Muzeumunkban 3 ilyen „Geleitschein" is van »Komorn am 1. Okto« ber 1849. Bayersfeld K. K. Feldkriegskomissär« aláírással — Paul Béres, Szamuel Lipszits Keszthely, és Joseph Porkoláb Gyenes számára kiállítva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom