Dr. Lovassy Árpád szerk.: A Balatoni Múzeum-Egyesület első évkönyve (Keszthely, 1903)

I. A Balatonra és vidékére vonatkozó szak-közlemények - Dr. Kuzsinszky Bálint: A Balatonvidék régészeti áttekintése

Magyarországon : a tiszamenti tószegi halmokat. Ezek hasonlatosságából a póvidéki terramerekhez kitűnik, hogy a bronz elterjedése Magyarországon az 1100—1200 évek közötti időre esik. Nem kevésbé sajnos, hogy sirokat se ismerünk ezen korból. Ismereteinket a magyarországi bronzkorra vonatkozólag főképpen az oly leleteknek köszönhetjük, melyek a puszta földbe elásva kerülnek napfényre s kizárólag bronztárgyakat foglalnak magukban. Vésők, kalapácsok, tőrök, kardok, sarlók, karikák, fibulák, csüngő diszek, melyek sokszor százszámra rakásba gyűjtve együtt fordulnak elő. Ritkább esetekben ép valamennyi darab, s ekkor elásott kincsről lehet szó, legtöbbször azonban csonka, beolvasztásra szánt és félig kész darabok gyűjteményével van dolgunk, a mikor indokoltabb, ha egy öntőmühely maradványának tekintjük. Eddig a Balaton vidékén a következő helyekről ismerünk ily bronzleleteket. A keszthelyi határban a büdöskuti major mellett 1884-ben egy berekben elrejtve két tokos véső, 11 darab karika és 5 kiló bronzrög került elő. Lesencze-Istvándon az új temetőben 1879-ben egy alacsony földhalomból 15 bronzkarikát ástak ki, Biszelyről pedig két tekercses fibula került a nemzeti múzeumba. Legújabban Kis-Apátiból és Szigligetről szerzett Darnay Kálmán nagy bronzleleteket. Végre 1901 év folyamán Bachár Antal bórlőnek Zala-Szántóhoz tartozó, úgynevezett kovácsi-i szőlőbirtokán találtak a munkások 2 darab bronzsarlót, 2 darab tokos vésőt és 15 darab beolvasztásra szánt bronzrögöt, melyek a bérlő szívessége folytán a Balatoni Múzeum birtokába kerültek. A Balatonvidék szegénysége bronzkori emlékekben arra mutat, hogy e kor a Dunán túl nem lehetett oly hosszú tartamú, mint Magyarország északi ós nyugoti részein, G-eographiai helyzete hozta magával, hogy hamarább került azon uj civilizátió befolyása alá, mely a Balkánfólsziget északnyugoti részéből indult ki s a mely civilizátiónak a vas elterjedése volt köszönhető. Minden jel arra mutat, hogy e civilizátió az illyrek nevéhez fűződik, kikhez a rómaiak a pannonokat is számították. Vajmi gyér lehetett azonban a Dunántúl illyr lakossága, mely inkább a magas hegyeket, az Alpesek déli és keleti kiágazásait lepte el. Egyik legjelentékenyebb telepe az Alpesekben, a hallstatti tó oldalán feküdt s mivel ez a hely volt az, honnan az első vaskor emlékei meglepő nagy számmal lettek ismeretesek, magát a civilizátiót is ijallstattinak szokás nevezni.