Dr. Lovassy Árpád szerk.: A Balatoni Múzeum-Egyesület első évkönyve (Keszthely, 1903)

I. A Balatonra és vidékére vonatkozó szak-közlemények - Dr. Kuzsinszky Bálint: A Balatonvidék régészeti áttekintése

Diás, Vonyarcz dombhátak el voltak lepve villákkal, Szigligetnél a Badacsony hegyoldalain, Ecsérnél, Révfülöpnél, a Sághipnsztánál, Aszófőnél, Arácsnál, Palóznaknál, Almádinál és Kenésénél, a déli parton Fonyódnál ós Siófoktól északra. Beljebb eső pontok a következők : Zalavár, Balaton-Ederics ós Lesen cze-Tomaj, a Szt.-Györgyhegy oldala, Tapolcza, GyulaKeszi, Gulács, Nemes-Káptalan-Tóti, Kékkút, Szt.-Bókalya, Balaton-Henye, Köveskálla, Zánka, Alsó-Dörgicse, Mencshely, Nagyvázsony, Pécsei, Balaton-Kis-Szőllős, Balaton-Füred, FelsőEörs, Szabadja-Szt.-Király, Liter, a Sári-Major, Csajág stb. Már a Balaton déli oldalán gyérebbek a parttól távolabb eső pontokon a római nyomok. A római azért nem találta alkalmasnak e vidéket a megtelepedésre, mert hiányzott ott a kő, a melyre pedig múlhatatlanul szüksége volt házaihoz és utjaihoz. Annál figyelemre méltóbb a Ságvár helyén állott római telep. Abból, hogy római telepeket a mai balatoni part mentén találunk, szükségkép azt kell következtetni, hogy a Balaton már a római időben a mai medencére szoritkozott s hogy a viz át ne lépje határait, gondoskodva kellett lenni a felesleges viz levezetéséről. Aurelius Viktor, IV. sz. történetíró, Galerius császárról említi) ki 292-ben a birodalom 4 részre osztásánál egyebek között Pannoniát is kapta, hogy a borzasztó erdőségeket kivágatta és a Balaton vizét a Dunába vezettette. Ugyan Galerius uralkodása még nem jelenti a rómaiság végét Pannoniában, mert az még egy századig fenntartotta magát, de nem valószinü, hogy már a megelőző kétszáz év alatt ne történt volna valami a Balaton szabályozása ós környékének lakhatóvá tétele érdekében. Ha van Aurelius Viktor feljegyzésében igazság, a mit különben tagadni nincs ok, úgy az minden valószínűség szerint csak az lehet, hogy Gralerius azt, a mit elődei megkezdettek, befejezte. A dunamenti provinciákban, főkép Pannoniában, a rómaiság feloszlási processusa sokkal előbb vette kezdetét, mielőtt még a légiók elhagyták volna állomásaikat. Már a II. század derekán, Marcus Aurelius császár idejében megindult észak felől a nagy népmozgalom, melynek legfőkóp az volt a czélja, hogy a barbárok a birodalom belsejében megtelepedhessenek. És daczára a római fegyverek ismételt győzelmének, annyiban mégis czólt értek, hogy kisebb-nagyobb csapatokban lakhelyet nyertek a császártól. Egyes barbár néptörzsek letelepítése később még