Dr. Lovassy Árpád szerk.: A Balatoni Múzeum-Egyesület első évkönyve (Keszthely, 1903)

I. A Balatonra és vidékére vonatkozó szak-közlemények - Csák Árpád: Fenék (Mogentiana), ós területén az 1899. év folyamán teljesített első archaeologiai ásatásunk eredményének ismertetése

részén, tehát a Balaton-vidéken is, a kelta és illyr nép lakott. Ezt bizonyítja az a sok régiség, mely a dunántúli vidéken lépten-nyomon napfényre kerül, valamint az a sok helynév is, mely még a rómaiak uralma alatt is fenntaitotta magát. Ilyenek többek közt : Aquincum, Aliska, Arabona, Bregotio, Cambona, Crumerum, Luggio," Sabaria, Scarabantia stb. A kelta nép itt a Kr. előtti IV. század elejétől, több, mint 300 évig játszott fontos szerepet. E népek mozgalmai nagy izgalomba ejtették Rómát s a mindinkább fenyegető veszedelem arra az elhatározásra birta Augustust, hogy birodalma határait a Duna határáig kiterjessze, sőt minthogy ugyanakkor a rajnamelléki germánok is mozgo­lódtak, elhatározta, hogy a római fegyvernek a Rajna vidékén is tekintélyt szerez. Két mostoha fiának, Tiberiusnak és Drusus­nak segítségével Kr. e. 15-ben leverte az Alpok összes népeit és Raetia, Noricum nevek alatt a birodalomhoz csatolta. Ezek után Drusus a Rajna vonalán kelt át és egészen az Elbáig hatolt ; Tiberius pedig ugyanakkor a Dunántúlra csapott ós több évig tartó véres küzdelem után az itt l.-ikó kelta és illyr népeket leverte s az általuk lakott területet Pannónia néven Kr. u. 9-ben a birodabmba kebelezte. Azonban csak Vespasianus császár idejében, Kr. u. 71-ben, egy diplomában jelenik meg először hivatalosan a Pannónia név. E Pannónia kiterjedt nemcsak a mai Dunántúlra, hanem Horvát-Szlavón országokra, Boszniára, Alsó-Ausztria, Stájer­ország és Krajna keleti részére. Traján császár alatt (98—117), Pannónia két részre oszta­tott ; ugyminl Felső-Pannoniára (Pannónia Superior) és Alsó­Pannoniára (Pannónia Inferior). Fonók (Mogentiana) : Felső-Pannoniához tartozott, melynek helytartója Carnuntumban (Nómet-Ovár) lakott ; Alsó-Pannoniáé pedig Aquincumban (O-Budán). Pannon iának eme felosztása geographiailag nem helyes ; helyesebb lett volna a felső helyett nyugotira. az alsó helyett pedig keletire osztani, mert ez felel meg a valóságnak. Fenék (Mogentiana), a Balaton délnyugoti végén, mint már fentebb emiitettük, kedvező stratégiai helyzeténél fogva, csakhamar felkeltette a romaiak figyelmét s ez, valamint ama körülmény, hogy a Pécstől Sabariáig tervezett utat a Kis- és Nagy-Balaton posványai miatt csak itt lehetett keresztülvezetni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom