Dr. Lovassy Árpád szerk.: A Balatoni Múzeum-Egyesület első évkönyve (Keszthely, 1903)
I. A Balatonra és vidékére vonatkozó szak-közlemények - Keresztes József: Az üregi nyúl Somogyban
de mennyi vesződséggel jár ez is. Azt a sok lyukat betaposni, elföldelni a kénlapok meggyújtása után! Hát aztán, ha nincs is otthon a familia ? Üthetik bottal a nyomát. Többé ugyan nem dugja oda az orrát, a hol összerombolták, kifüstölték a lakását; kerül, fordul egyet, aztán kiméri magának a háztolket valahol másfelé. Különféle, erdei csapdákat is állitanak föl neki. Néha-néha sikerül is egy-kettőt ezen az uton fogni, de még mindig kevés arra, hogy nagy általánosságban elterjedt módszer legyen. Megpróbálták azt is, hogy bemérgezett, kedvenc növényi táplálékát rakták az üregébe. Néhány fölveszi s elpusztul tőle, de az eljárás után megint csak ugy láttuk, mintha több le'tt volna, mint előbb. Künn a szabadban pedig ezeket a mérgezett táplálékokat elhinteni nem tanácsos, a mennyiben más, nemesebb vad is felveheti. Sokkal több eredményt lehet elérni a fogó-hálók fölállítása által. Rendszerint hármas, 40—50 cm. magas, zsáknélküli hálók ezek, a területhez viszonyított kiterjedettségben. A középső sűrűbb szemű, a két szélső pedig ritkább s rendcsen a középsőn akad fönn a nyul a fejénél fogva. Bozótos, csendes helyen állítottuk föl ezen hálókat napközben, s estefelé, a mikor már lakásaikat elhagyják, hajtás által kergettük be a hálóba. Ha a háló jó s erősen van kifeszítve s a fölállítás csöndben történt, és a legkedvezőbb terepen van elhelyezve, elég szép eredményt érhetünk el vele. A legsikeresebb eredményt azonban eddigelé mégis csak ott tudtunk felmutatni, a hol folytonos vadászat által mindennap zaklattuk őket. Ott, hol ügyes, jó lövő erdőőrök vannak és mindennap átcserkészik az üregi nyúllal ellepett területet, rendkívüli nagy mennyiséget lehet ezen az uton elpusztítani. Természetesen jó szem, biztos kéz kell hozzá, mert maga a célpont kicsiny, a nyúl futása gurulás s ha a kellő pillanat el van hibázva, villanásszerűen tűnik el a kotorókába. Megsebzett állapotában, szívóssága miatt, nem esik el azonnal, hanem beszalad még valamelyik útjába eső kotorókba, a honnan kiverni rendesen már nem is lehet. A mikéi uradalomnak mintegy háromezer holdat tevő, és üregi nyúllal ellepett erdőterületét majd mindennap átcserkésztetjük hat-hét erdőőrrel és az óvonkint összelőtt mennyiség meghaladja az ötezer darabot. — A lődij darabonként busz fillér és az elejtett nyúl az erdőőré,