Veszprémi Történelmi Tár 1990. I.
Hadtörténelem - Ury János: A Péti Nitorgénművek Rt. ellen 1944. június 14-én végrehajtott amerikai bombatámadás története
HADTÖRTÉNELEM 121 12. ábra. Az égő péti gyártelep a kötélpályával és az erőmüvei. kiszemeltem magamnak egy öt centiméter falvastagságú reaktort. Volt vagy 6 méter hosszú. Az alján kényelmesen be lehetett bújni. Még egy kerek lemezt is odakészítettem, hogy a nyílás elé húzzam, nehogy légnyomás érjen. 14-én délelőtt, amikor megszólaltak a szirénák, minden ember menekült, a legtöbb a salaktér felé. Mire a reaktorhoz értem, már hullottak is a bombák. Bebújtam, de a lemezt már nem tudtam a nyílás elé húzni. Befogtam a fülemet, nehogy megsüketüljek. A gépek zúgtak, a bombák hullottak, már nem csak a gyárra, hanem a salaktérre is. Én ott a reaktorban nem éreztem félelmet. Nem értem rá megijedni. Csak a végén, amikor eszembe jutott, hogy a reaktortól nem messze több tartálykocsi állt, benzinnel megtöltve. Ha ezeket találat éri, elevenen sülök meg a búvóhelyemen." 36 „Ekkor már minden délelőtt volt légiriadó. Azzal biztattak bennünket, hogy Pétét nem bombázzák. Szerdai napra terveztük az üzem leállítását a javítások elvégzésére. A Savüzem vezetője nem akarta a leállást, mondván jön Zalai igazgató úr szemlére. A Savüzem a légiriadó alatt sem állhatott le. Mi szerdán reggel elkezdtük a javításokat az üzem leállítása után. Fél tíz felé telefonon jelezték, hogy „kisriadó , ' van. Háromnegyed óra múlva megszólaltak a szirénák. Üzemünk óvóhelye a víztorony melletti rész volt. Ez csak olyan ideiglenes jellegű volt, mert a rendes óvóhely a Központi-labor alatt volt. (Jelenleg itt van a Pétisó üzemvezetői iroda - U. J.) Az embereket elküldtem az óvóhelyre. Az üzemben Irányi mérnök és én maradtam. Előzőleg már láttam elmenni vagy 80 gépet a Bakony fölött. Hallom, hogy megint jönnek. Elég alacsonyan szálltak a Kutor-malom felől, gondoltam is magamban, ezek jól bevették az irányt. Ekkor aztán hallom az apró sivításokat, beugrottam a 10-es torony alá. Ahogy beugrottam, már zuhogtak is a bombák. Mozgott akkor körülöttem minden. Ott a torony alatt kaptam a bal lábamba egy szilánkot. Mivel a lábamat tudtam mozgatni - gondoltam, hogy nagy baj nem lehet. Elindultam az irodába, nem volt ott senki. Megyek az óvóhelyre, hogy megnézzem az embereket, ott láttam útközben sze13. ábra. Olajüzem a bombázás után. gény Magyarosi bácsit (Magyarosi István - U. J.), ott feküdt a HOKO mellett holtan. Odább menve találtam meg szegény Gáspárt (Gáspár József — U. J.), — a hűtőházból — véresen feküdt és fel volt dagadva. Megpróbáltuk az ömléseket megállítani, de nem volt víz. A lábam ekkor már nagyon fájt és a cipőm is tele volt vérrel. Kimentem a mentőhelyre. Az orvos a veszprémi kórházba vitetett, ahol rendben elláttak. Egy termet kiürítettek a pétieknek, hajói emlékszem vagy 16-an voltunk. Sőt, bejött a püspök is (Mindszenty József veszprémi püspök — U. J.) az egyik nap, mert ez volt a legsúlyosabb bombázás a környéken. Meg bekerült a kórházba az az amerikai pilóta, akit a bombázáskor lőttek le és elfogták. Mentem én a mankómmal: „Majd adok én neked!" — mert akkor már műtét után voltam. Gyorsan el is szállították, nehogy meglincseljék." 3 7 Az égő péti üzemek segítségére azonnal felvonultak a környék hatósági légoltalmi osztagai és a tűzoltó egységek. A Veszprémi Hatósági Légoltalmi Szervezet teljes létszámban, útközben csatlakozott hozzájuk a Danuviagyár tűzoltó osztaga egy „Klöckner" tűzoltó kocsival. A fűzfői üzemek dolgozói ásták ki a benzinüzem óvóhelyén szorongó 120 embert, ugyanis a szomszédos pénzügyőri épület az óvóhely kijáratára omlott. A mentési munkákhoz kivezényelték Komáromból a 201. sz. különleges gépkocsizó műszaki zászlóalj 2. századát, valamint a zsidó munkaszolgálatosokat, a 8/17. sz. és a 104/2. sz. munkaszolgálatos századokat Hajmáskérről, valamint a 7. sz. légoltalmi tűzszerész járőrt ugyancsak Hajmáskérről. A súlyos bombakárokat fokozta a kibontakozó tűzvész, amelyet az első
