Veszprémi Történelmi Tár 1990. I.

Hadtörténelem - Rainer Pál: A bajor örökösödési háború zuckmanteli ütközetét ábrázoló festmény a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban

HADTÖR TËNELEM 87 ban a temesi bánságban. Hivatalos megnevezésük, fanatischer Frei­Corps" volt. Katonái rózsapiros haj­tókával és sárga gombokkal díszített világoskék kabátkát viseltek. A csapa­tot a háború után, még 1779-ben fel­oszlatták Temesváron. Az ellenséges porosz hadsereg ala­kulatait az ismeretlen festő nem ne­vezte meg olyan pontossággal mint a saját csapatokat, feltehetően azért, mert ezeknek a hadrendje számára is­meretlen volt. Mindazonáltal a fest­mény alapján a poroszok között az alábbi csapatok különíthetőek el: gyalogság, gránátosok, tüzérek és 2 huszár. A saját és a porosz katonák­nak a kicsiny méretek ellenére is meglehetősen pontosan ábrázolt egyenruhái valószínűvé teszik, hogy a kép festője szemtanúja volt az ütkö­zetnek. A képen világosan kivehető a Deutschmeisterek égszínkék és a Langlois gyalogosok narancsszín haj­tókája, amilyent a valóságban is visel­tek. A Rókushegy ellen támadó (12. számmal jelölt) porosz gyalogság fel­tehetően 2 ezred katonáiból állt. A képen ugyanis jól látszik, hogy a bal szárnyon álló katonák hajtókája és kabátkihajtása piros, a jobb szár­nyon lévőké pedig fehér. Ezek után lássuk, hogy hogyan zajlott le az ütközet, amelyről az ab­ban résztvett ezredek ezredtörténetei nem felejtettek el megemlékezni. A legrészletesebb leírást a Deutschmeis­ter gyalogezred történetében talál­juk. 1 ' Az ellenséges tábornokok, Wunsch, Langenfeld és a Hessen-phi­lippsthali herceg 15 1779. január 14­én 14 gyalogzászlóaljjal, 10 svadron lovassággal és 18 ágyúval Ziegenhals község felől támadták meg Zuckman­telt. A várost megszállva tartó csá­szári-királyi csapatok parancsnoka Levenehr ezredes, a Darmstadt svali­zsérek parancsnoka volt. A porosz lo­vasságot, amely délelőtt 3/410 körül jelent meg a város előtt nyomban he­ves ágyúzással fogadták. Levenehr csapataival mindjárt harcállásba vo­nult és 4 svadront küldött az ellensé­ges lovasság feltartóztatására a város elé. A császáriak bal szárnyát a Deutschmeister és a Langlois gyalog­ezredek 2—2 osztálya, a Darmstadt dragonyosok 1 svadronja és 4 ágyú alkotta. A bal szárnyat Schindler ez­redes, a Langlois ezred parancsnoka vezényelte. A jobb szárnyon levő két külső sánc közül az egyiket a bánáti szabadcsapat szállta meg 4 ágyúval, a másikat a Langlois ezred testőr­zászlóalja szintén 4 ágyúval és a ká­rolyvárosi horvátok tartalék osz­tályával. A Heissigberg oldalát 200 horváttal, a Rókushegyet 1 osztály Langlois gyalogsággal és 2 ágyúval erősítették meg. Az ellenség eközben egyre köze­lebb jött és Levenehr bal szárnyá­nak arcára támadott, de olyan heves tüzet kapott, hogy nem tudott a tá­madáshoz kellően felfejlődni. Ezalatt a második ellenséges osz­lop a császáriak jobb szárnyát tá­madta. A csekély erőkkel meg­szállt kis sáncok nem tudták a po­roszokat feltartóztatni, ezért az itte­ni csapatok előnyösebb pozícióba vo­nultak vissza. A második ellenséges oszlop hosszan az erdő felé elnyúlva vette körül a Rókushegyet, a harma­dik oszlop pedig egyenesen támadott ugyanarra. E két oszlop a császári­királyi tüzérség eredményes kartács­tüzében jelentős veszteségeket szen­vedett, majd rendetlenül megfutott. A horvátok mindenütt a nyomukban járva üldözték a meghátrált ellensé­get. A harmadik oszlop fedezte ugyan a poroszok visszavonulását, de olyan sok embert veszített, hogy az ütközet után több mint 90 szekérre való sebesültet szállított Neissébe. A csa­tározás délután 4 óra tájban ért vé­get, az ellenség Ziegenhalsba vonult vissza, ahonnét január 15-én részben Neisse, részben Weidenau felé vonult tovább. A poroszok közül 300 de­zertőr jelentkezett a császáriaknál. Levenehr csapatai 23 embert veszí­tettek, ebből a Deutschmeister ezred 2 osztályának vesztesége 1 halott és 3 sebesült legénységi személy volt. Az összetűzés után a császáriak bal szárnya Neu-Willmsdorfba, a hegyek közé, Johannisberg közelébe, a jobb szárny pedig Johannisthalba és Re­bersdorfba vonult. Az eredményes ütközetért Leve­nehr ezredes még ugyanebben az év­ben a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjét nyerte. 16 Az ütközet­ben kitűntek még Harrach és Schou­tier őrnagyok a Langlois ezredből. 1 7 A Laczkó Dezső Múzeum gyűjte­ményében levő festmény alkotóját nem ismerjük. A kép feliratai alapján német anyanyelvű és császárhű érzüle­tű ember lehetett, aki feltehetően szemtanúja volt az eseményeknek. A múzeumi leltárkönyv bejegyzéséből kiderül, hogy a festmény a zirci cisz­terci kolostorból került Veszprémbe. Ez a látszólag mellékes bejegyzés útbaigazítást ad a kép eredetéről. A zirci apátság a török hódoltság után, 1699-1810. között Heinrichau fiókapátságaként funkcionált. 18 Heinrichau pedig az egykori Po­rosz-Sziléziában található (jelenleg Henry ków, Lengyelország), Zuck­manteltől ÉNy-ra, légvonalban mint­egy 50 km-re. Feltehetően innen hoz­hatták magukkal a festményt a cisz­terciek Zircre. A kép művészi értéke elenyésző, hiszen meglehetősen középszerű alkotás, jóllehet nincs híjával némi ügyességnek. Jelentőségét történeti értéke adja, az a tény, hogy egy jelen­téktelen háború még jelentéktele­nebb ütközetének valószínűleg egyet­len fennmaradt képi ábrázolása. JEGYZETEK 1. HORVÁTH Mihály: Magyarország történelme. V. Pesten, 1862. 267­269., HÓMAN Bálint-SZEKFÜ Gyu­la: Magyar történet IV. Bp., 1935. 575., V. Bp., 1936. 50., Magyaror­szág hadtörténete. Szerkesztő': BO­RÚS József. I. Bp., 1984. 424., Brockhaus' Conversations = Lexikon. II. Band. Leipzig, 1882. 624., 644. 2. SCHWICKER J. Henrik: Magyaror­szág s a bajor örökösödési háború. Századok, 1878. 389-412., 487­509., BERKÓ István-GYALÓKAY Jenő-MARKO Árpád-PILCH Jenő: A magyar katona. Vitézségünk ezer éve. II. Bp. é.n. 38., A magyar gya­logság. A magyar gyalogos katona története. Szerkesztették: DOROM­BY József-REÉ László: Bp., é.n. 85., MARKÓ Árpád: Magyarország hadtörténete. Bp., 1943. 139. 3. Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém ­Képzőművészeti adattár 34-81. Kral Éva restaurálási dokumentációja. 4. TRAUGOTT Bromme: Illustrirter Hand-Atlas der Geographie und Sta­tistik. Stuttgart, 1862. A 23. térké­pen (Mähren, Oesterr. = Schlesien), Brockhaus' Conversations r Lexikon. XVI. Band. Leipzig, 1887. 954., A Pallas nagy lexikona. XVI. Bp. 1897. 1184. 5. Geschichte der kaiserl. königl. Regi­menter, Corps, Bataillons, und ande­ren Militär-Branchen, seit ihrer Er­richtung bis zu Ende des Feldzuges 1799. (A továbbiakban: Geschich­te ...) I. Band. Wien, 1804. 27-28., AMON Gustav, Ritter von Treuen­fest: Geschichte des k.k. Infanterie­Regimentes Hoch- und Deutschmeis­ter Nr. 4. Wien, 1879. 194-195., 719., THÜRHEIM A.: Gedenkblätter aus der Kriegsgeschichte der K.K. oesterreichischen Armee. Wien und Teschen, 1880. I. Band 18., RUSCH Gustav: Schicksale und Thaten des k.u.k. Infanterie - Regimentes Hoch - und Deutschmeister Nr. 4. Wien, 1895. 23., Schematismus für das k.uJc. Heer und für die k.u Je. Kriegs­marine für 1913. (A továbbiakban Schematismus . . . ) Wien, 1912. 507., FINKE Edmund: K.(u.)k. Hoch - und Deutschmeister. „222 Jahre für Kaiser und Reich". Graz­Stuttgart, 1978. 84., 328. 6. Geschichte ... I. Band 249-252., LEILER Anton: Geschichte des k.k. Infanterie - Regiments Erzherzog Rainer N .59. seit seiner Errichtung 1682. bis zum Schlüsse des Jahres

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom