Veszprémi Történelmi Tár 1990. I.
Néprajz - S. Laczkovits Emőke: Veszprém megye textilművészete. II. A halottas lepedők
NÉPRAJZ 37 13. ábra. Tulipános halottas lepedő (SzF. 18. Itsz.) tartozott, a vele felékesített ravatal, amelyen bárhová került is, a faluközösségnek szánt látványosságot, a családtagok, a rokonság és a faluközösség tagjai előtt az elhunyt iránti tiszteletet, gondoskodást volt hivatva szolgálni. Többen is akadtak egy-egy közösségben, akik elsősorban azért mentek el a temetésre, hogy megnézzék: tisztességesen temetik-e el az elhunytat, van-e elég szép halottas lepedője, kellőképpen siratják-e. Ha egy végtisztesség nem felelt meg az elvárásoknak, a falu normarendszerének, akkor a családot szájára vette a közösség. Az ilyen esetet hosszú idő elteltével is felidézték. A halottas lepedő használatának gyökerei a magyarságnál a honfoglalás körüli időkig visszavezethetők, amikor a temetés nem koporsóban történt, hanem a lepelbe becsavart tetemet helyezték a sírba. Továbbá középkori főúri, nemesi szokásra is visszavezethető, amelynek viszont az ókeresztény idők az előképe, amikor a mártírok földi maradványait gyolcslepelbe csavarták az óvás és tisztelet kifejeződéseképpen. 5 Középkori halotti leplek (vela mortuorum, pallia ad tumbas) nem maradtak meg, kivéve Franciaországból VIII. Lajos királyét (+1226). Különféle utalások, megjegyzések, sőt, ábrázolások azonban ismeretesek, amelyek a halotti lepel meglétére, használatára, ill. a funkciójában bekövetkezett változásra utalnak. 6 A 17. századból már gazdag inventáriumokat ismerünk, amelyekben a halotti lepedőkre vonatkozóan is találunk adatokat. Ezek a lepedők nem halotti lepelként említettek, díszlepedők voltak, amelyek közül a megfelelő színűeket (fekete, fehér, ezüstös) gyászlepedőként a ravatalon is használták, sőt, a koporsóba is bekerülhettek. 7 A 17. századi ravatalképek ékesen tanúsítják a díszes halottas lepedők használatát. 8 Ismereteink szerint valamennyi úrihímzéssel készült, többnyire gazdag növényi ornamentikával díszesen, s 14\a. ábra. Rececsipkés, szőlőfürtös halottas lepedő széle esetenként színes selyemmel is hímezve. 9 De ismertek adatok a halotti lepel használatára távolabból is, pl. a lappoktól és a karakirgizektől, tehát nemcsak Nyugat- és Közép-Európából. 10 A 18. századtól már nemcsak a tárgyi, hanem az írásos anyag menynyisége is megszaporodik, s mindezek már kapcsolatot jelentenek a kisnemesi és paraszti közösségek hasonló funkciójú textíliáival. Az elhunyt testének lepelbe csavarásáról Wesselényi István naplójában olvashatunk. 1 x Apor Péter a halottra terített textilféleségeket mutatja be. 12 Rettegi Györgynél pedig a halottas lepedők használatára vonatkozóan találhatók utalások. 13 De ez időtől már viszonylag gazdag néprajzi anyag is rendelkezésére áll a kutatásnak. Szabó Péter művészettörténész szerint ezek a ravatalra, az elhunytra vagy a koporsóba kerülő díszes, sokszor drága textilek temetési kellékek voltak, az elhunyt reprezentációjához tartozók, a színpadi látványt fokozok. Maga a ravatal szerinte statikus színpadi kép volt, sajátos látványosság, amely a koporsó lezárásával nem szakadt meg, hisz arra még díszes kelméket, drága szőnyegeket terítettek, amelyeket viszont a lepellel ellentétben nem tettek sírba az elhunyttal. 14 Mindezekről a már említett korabeli leírások is tanúskodnak. A koporsó letakarásának szokása egyes közösségekben századunk közepéig továbbélt, elsősorban erdélyi református falvakban, de egy-egy adat ÉszakMagyarországról és az Alföldről is ismert (Tard, Pusztafalu, Hódmezővásárhely, Szatmár). 15 A legáltalánosabban halottas lepedőként vagy halotti takaróként, esetleg ravatalterítőként használták e többségükben hímzéssel, esetenként színes-mintás szövéssel díszített textíliákat, díszlepedőket. Funkciótól,
