Veszprémi Történelmi Tár 1990. I.

Hadtörténelem - Varga Tibor: Egy veszprémi levente Németországban (1945. február–november)

136 HADTÖRTENELEM szerelte, feszegette a gépek kiszedhető műszereit, jelzőberendezéseit. Végül majd egy hátizsák értékes anyagot gyűjtött össze. Egy reggel Oravecz főtörzs egy karpaszományos őrvezetővel állított be szállásunkra. Három diákra volt szükségük. Tóth Lacival azonnal jelentkeztünk és az éppen ott tartózkodó Imrét is ,,kineveztük" diáknak. Ezután az őrvezető a repülőtér német könyvtárába vitt bennünket, ahol két amerikai tiszt tartózkodott, őrvezetőnk - mint kiderült — értett angolul, s nyomban megkapta a parancsot. Külön kellett raknunk a , »náci" könyveket, amelyeken Hitler, Göring, Göbbels képe, vagy neve szerepelt. (Találtunk vagy egy tucatot a „Mein Kampf'-ból és mégtöbbet egy másik könyvből, amelyen Göring marsall képe díszelgett). Jani (az őrvezető) irányításával a többi könyvet is szétválogattuk, majd összekötöztük és teherautóra raktuk. A „náci" művek pedig egy dzsippbe kerültek. Késő délután végeztünk. A rakományt Münchenbe kellett szállítani, s Jani ajánlotta, hogy vállaljuk a kíséretet. Lacival azonnal csatlakoztunk. Mivel a lerakodás elhúzódott, aznap nem is tértünk vissza. Egy raktárban aludtunk. Kaptunk fejenként két dineres csomagot. Másnap reggel Jani azzal a hírrel állt elő, hogy mehetünk „világot látni". A frankfurti repülőtérre küldenek két teherautó rakományt, ő már megbeszélte az amerikai hadnaggyal, velük tarthatunk, bár szállást nem adnak. Törődtünk is mi a szállással, csak a „kirándulásra" gondoltunk. Két ponyvával fedett teherautót ládákkal raktunk tele. (A ládákban — ahogy Jani mondta — iratok voltak.) Az utazást nagyon élveztük. A kocsi hátsó részén a ponyvát felhajtottuk, s onnan szemléltük a tájat. Az útvonal főbb állomásai Augsburg, majd Stuttgart voltak. Az utóbbi repülőterén a rakományt dzsippen kísérő katonák hosszan időztek. Mi nem távozhattunk el a gépkocsik mellől. Folytatva az utat Karlsruhe, Mannheim, végül késő este Frankfurt volt a végállomás. A teherautón töltöttük az éjszakát. Reggel egyre késett a kirakodásra szóló parancs. Végül közölték az őrvezetővel, hogy a szállítmányt Bremenben kell leadni. Addig nyúztuk Janit, amíg kölcsönkért az amerikaiaktól egy térképet, hogy megnézhessük az útvonalat. Nagyon örültünk amikor láttuk, hogy további mintegy ötszáz kilométert utazunk és remélhetőleg a Rajna mentén. Persze nem úgy alakult az utazás ahogyan mi a térképről „elképzeltük". Először is a dzsipp és a két teherautó mindvégig száguldozva alig állt meg rövid pihenőkre. Limburgon keresztülhajtva Bonn városánál közelítettük meg a Rajnát, majd Köln mellett elhaladva Düsseldorfban időztünk. Azután talán a leghosszabb út következett: Essen, Münster, Osnabrück, végül késő éjjel Bremen. Reggel egy raktárban targoncákra raktuk a ládákat, s azokat valahova elszállították. Bremenből visszamenet kifejtette Jani (akiről megtudtam, hogy bölcsészhallgató volt Budapesten), hogy milyen szerencsések vagyunk, végigjárjuk egész Németországot, kitűnő az időjárás és éheznünk sem kell. Igazat adtam neki. Este lett mire Düsseldorfba érkeztünk. Ott egy laktanyaépület udvarán a teherkocsin töltöttük az éjszakát. Jani elmagyarázta, hogy a környék a híres Ruhr-vidék, a német ipar, egyben a fegyvergyártás központja. Figyeltük is, hogy utunkon egymást érik a városok, sok a gyárépület, de romokból is bőven akadt, tanúsítva a bombázásokat. Másnap későn kerültek elő a yenkik. Ahogy Jani említette, sokáig tivornyáztak. Visszafelé haladva Kölnben rövid városnézés következett. A dzsippen két amerikai katona és mi hárman áthajtottunk a Rajnán. Az egyik katona fényképezett. A kölni dóm előtt rólunk is készített felvételt. (A német zubbonyt előzőleg le kellett vetnünk.) Kölnből Wiesbadenba hajtottak „gazdáink". Ott éjszakáztunk, mi — a már megszokott helyünkön — a teherkocsin. Másnap hosszú utat megtéve Mannheim, Karlsruhe, Stutgart, Ulm, Augsburg érintésével (vagy közelítésével) érkeztünk vissza Münchenbe, illetve a neubibergi repülőtérre. (Az utazásunk fontosabb állomásait — Jani útmutatásával — egy dineres doboz hátuljára feljegyeztem. Az „iromány" azonban Janinál maradt. Mindössze a nagyobb városok nevét sikerült utólag a naplómban rögzítenem.) Megérkezve röviden búcsúztunk Janitól, hiszen úgyis találkozunk. Egyszer láttuk még, egy menetoszlopból integetett. A szobatársak örömmel fogadtak bennünket. Kaptak tőlünk egy egy dineres csomagot. Imre különösen örült, s ez alkalommal kisorsolta szobatársai között az egyik jó állapotban levő magyar katonazubbonyát. A szerencse nekem kedvezett. Később Imre megemlítette, hogy ő biztos volt a szerencsémben. Miből sejtetted, kérdeztem. Abból — válaszolta —, hogy mind a négy cédulára a te neved írtam. Lassan belerázódtunk a tábori életbe. Esténként Lacival felváltva meséltük társainknak a nagy utazás élményeit. Megtudtuk, hogy mialatt az országot jártuk, Imre kettőnk fejadagját is szerette volna felvételezni. „Gazdánk", Sanyi bácsi azonban elhamarkodva bejelentette a konyhán távollétünket. Csakhamar nehéz napok jöttek, gyengült az ellátás. A legénység közül többen azt mondogatták, hogy a tisztek miatt éhezünk. Az élelem java a tiszti konyhára kerül — hangoztatták — a katona meg a maradékot kapja. A rossz hangulatot fokozta egy-két fiatal tiszt arroganciája, s nem különben néhány altiszt ordítozó, mindig fegyelmezni akaró magatartása. Mindez ellenérzést váltott ki a legénység körében, ami időnként — ahogy Sanyi bácsi kifejtette — „figyelmeztető tettek"ben jutott kifejezésre. A tettek némelyike gyerekesnek és ostobának tűnt. Például a tiszti konyhán egy alkalommal a levessel telt kondérba valaki nagy kancsó ecetet töltött. Hallottuk azt is — bár a szakácsok tagadták —, hogy az altisztek részére főzött sárgaborsófőzelék egyízben habzott a „tévedésből" belekerült szappantól. Oravecz főtörzs pedig — napokkal a nagy utazásunk után — amiatt méltatlankodott, hogy a legénység egy eléggé el nem ítélhető csoportja különböző vádakkal feljelentést tett a tiszt urak ellen az amerikai parancsnokságnál. így zajlott hát az élet, amelynek „sóját" a zászlóaljak közötti labdarúgó mérkőzések jelentették. A döntőt, amit Lóskay tábornok úr is megtekintett amerikai tisztek társaságában, ünnepélyes keretek között rendezték. Kürtszó és díszkíséret közepette vonult a tribünre hadosztályunk parancsnoka. Ez alkalommal zászlóaljunk egyik hadnagyától — aki már többször bizonyította jóindulatát — kaptam egy tucatnyi „Comics" című színes, rajzos amerikai újságot. (Kár, hogy nem volt velünk Jani, aki a képek feliratait lefordította volna.) Az előző eseményeket naplóm röviden, néhány más dologra is kitérve tartalmazza: „Május 10—31. (folytatás) В ago si Jóskától és Kiss bácsitól (tisztiszolgák a törzsnél, egyébként erdélyiek) többször kaptam ételt. Bagosi adott egy katonasapkát és egy pár kesztyűt. Ezekért segítettem nekik mosni; vagy egyebet. Néha fürdővizet melegítettem a törzsúréknak. Vasárnap misét és szentbeszédet hallgattam. A repülőtéri könyvtárban egy karp. őrvezető (Jani), Imre, Laci és én könyveket pakoltunk. Amerikai katonákkal teherautón Münchenbe szállítottuk. Onnan többnapos úttal ládákat vittünk két teherautón Bremenbe. Útvonal: München, Augsburg, Stuttgart, Karlsruhe, Frankfurt, Bonn, Düsseldorf, Essen, Münster, Osnabrück, Bremen. Vissza