Veszprémi Történelmi Tár 1990. I.

Hadtörténelem - Varga Tibor: Egy veszprémi levente Németországban (1945. február–november)

130 HADTÖRTÉNELEM A hazai hírek nem jutottak el Neubibergig. Mi levelet írhattunk, amit az unterführerek „cenzúráztak". E levelek azonban nem érkeztek meg rendeltetési helyükre, ha egyáltalán elküldték azokat. Ahogy teltek a napok német altisztjeinkkel is megismerkedtünk. Némelyik barátságos volt hozzánk. Az egyik, aki munkánkat felügyelte váratlanul magyarul közölte velünk: ,,Ti madzsar kotonák vadzstok, madzsar kotona jó." Énekeltünk is neki magyar katonanótákat. A münchen-riemi repülőtéren Miután a fiatalabb leventék egy csoportját (zömmel az 1930-as születésűeket) Nürnbergbe vitték, a mi századunkra is sor került. Bennünket a münchen-riemi repülőtérre vezényeltek. Az útrakelésről szóljon a napló: „Március 13. Kedd. Ébresztő 1/4 6kor. Sorakozó után munka. Én orvoshoz megyek a vesémmel. Kapok 3 tablettát. Délután ismét sorakozó (közben nagyriadó). Beöltözik német katonaruhába az utolsó csapat. Kétszáz főt kiválasztanak, én és Tóth köztük vagyunk. A Higin is kéri magát hozzánk. Összepakolunk, 3/4 6kor indulunk Neubibergből gyalog München-Riembe. Az út alatt gyengén érzem magam. Magyar főhadnagy fogadott bennünket. Elhelyezkedtünk. Csaba Egonnal alszom egy emeletes ágyon." A München-Riembe vezető utat lázasan tettem meg. Barátaim — köztük Wagner Karcsi és Nagy Pista felváltva vitték hátizsákomat, hogy könnyítsenek rajtam. Új szálláshelyünkön - ahol barakképületben helyeztek el bennünket — viszonylag jobb körülmények közé kerültünk. Megszűnt a korábbi nagy zsúfoltság. Parancsnokaink, Tölgyesi nevű magyar főhadnagy és egy német főtörzsőrmester — akit később csak „Kraut"nak neveztünk — jó benyomást keltettek. Az utóbbi különösen sokat tett érdekünkben. Március 15-én váratlan vendég érkezett. Hegyi Higin édesanyja jelent meg szállásunkon. Az akadályt nem ismerő Hegyi néni nemcsak a fiának hozott élelmiszert, dohányt, stb., hanem kisebb csomagot másoknak is. így jutottam én is egy szép darab hazai szalonnához. Természetesen hozta még a szülők üzenetét. Hegyi néni még aznap visszavonult, hogy „időben" hazaérjen. Vitte a hírünket, s mi is hallhattunk az otthoniakról néhány megnyugtató dolgot. Új szálláshelyünkön gyorsan berendezkedtünk. A csapatot három századra, s azokon belül szakaszokra osztották. Ezt követően parancsnokaink az egész társaságot kopaszra nyíratták. A munka is csakhamar megkezdődött. Kisvasút építésnél segédkeztünk, többnyire a földmunkákat végeztük. Hegyi barátunk megismerkedett egy német tizedessel, aki a repülőtéri parancsnokságon szolgált. Megkörnyékezte a tizedest, hogy szerezzen három fő részére szóló nyílt parancsot. A „Befehl" elősegítette volna tervezett szökésünk biztosabb megvalósítását. Kiderült, a tizedes „ajándékért" hajlandó papírt biztosítani. Nem először tette. A nyílt parancs Higin, Tóth Laci és az én számomra készült volna. Összepakoltuk a szökés „árát": fél kg leveles dohányt, egy liter pálinkát, egy darab szalonnát. (Ezeket még Hegyi néni hozta részünkre.) Szándékunk a megvalósítás előtti napon meghiúsult. A nyílt parancsot az árával együtt megsemmisítette a münchen-riemi repülőtér első bombázása. A tizedessel többé nem találkoztunk. Azt hallottuk, hogy sebesüléssel kórházba került. Ha addig nem féltünk, az első nagy légitámadás után annál inkább. Döbbenetes hatást tett ránk a szemünk láttára, közelünkben lezajlott esemény. Mindezt fokozta az a körülmény, hogy szállásunkról a légiriadó jelzésekor csak német őrmesterünk határozott parancsára futottunk ki a repülőtér melletti út fái alá. Ki tudja hányan pusztulunk el, ha a barakkban maradunk. E napok eseményeiről naplómban a következőket jegyeztem fel. (Március 14—19-c közötti időszakról nincs bejegyzés.) : ,,Marcius 20. Kedd. Ébresztő 5 óra. Takarítunk, mosunk. Ebéd után dolgozunk. 1-től fél 7-ig vasutat építünk, lapátolunk. Hazagondolok. A Lacival beszélek a Higin tervéről. (Szökés.) Hideg vacsora után takarodó. Március 21. Szerda. Ébresztő 5 óra. Feketekávé után az 1.század dolgozni megy. Délelőtt esik az eső. Sapka, köpeny nélkül megyünk gyakorlatra. Kicsit tornázunk, majd labdázunk. Dél felé nagyriadó, 3-ig tart. Angol vadászgépek felettünk húznak el. Ebéd után új csoportbeosztás. Hegyi, Tóth, Székely L., Wagner és én a 2. század 2. szakasza 3. rajába kerülünk. Vacsora, 9-kor takarodó. Március 22. Csütörtök. Ébresztő 5kor. A csoportunk munkára, én orvoshoz megyek vesémmel. Kvarcolják. Dél felé nagyriadó. Kivonulunk a fák alá. Tőlünk nyugatra, valószínűleg Münchenben bombáznak. Erősen halljuk a bombák robbanását, pedig már lefújták a nagyriadót. Március 24. Szombat. Délelőtt csillézünk. Dél felé vadász-, majd nagyriadó. Gyorsan kivonulunk (az országúti) fák alá. A Higin ottbenn maradt. Jönnek az angol bombázók. A fejünk felett oldják a bombát. Csak annyit veszek észre, hogy láng, füst csap magasra, hatalmas robbanások. Fejünket behúzzuk a fa törzséhez. Pillanatnyi szünet után a repeszek zizegése. Negyed percnyi szünetet kihasználva tovább kúszunk, illetve futunk. Rövidesen fölénk magasodik a második kötelék. A légelhárítás közéjük lő valahonnan, bár a boforcokat az első bombák elhallgattatták. Ismét „csomagolnak", utána rögtön a repeszek, szilánkok zizegése muzsikál fel. Hárman, vagy négyen vagyunk egy fa alatt. A Wagner mellettem hasal. A szilánkok kopognak az úttesten. Egy dió nagyságú mellém csapódik le 1/2 méterre. Szerencsére semmi bajom nem lesz. Német katonák jönnek, sebésült is van köztük. A mezőn nyulak futnak, szegények ők is megriadtak. Ismét bombáz egy kötelék. Szinte úgy halljuk, hogy közvetlen közelben ropog. A láng, füst óriási. Felnézek, a barakkok és más épületek recsegnek-ropognak, repülőgépek (turbók) gyulladnak be. Ismét repeszek zizegnek. Istenhez fohászkodom. Még több kötelék bombáz. Mindez 20 perc alatt lezajlik, s nekünk óráknak tetszik. A kötelékek elvonulnak. Jön egy angol felderítő alacsonyan. A hatást figyeli. Rálőnek. Végre bevonulunk. Sok épület füstölög, ég. A barakkunk egyenlő a földdel. Mindenem ottveszett. Pontosan céloztak, mert a hangárok romokban. Adonyi Károlyt (veszprémi) és Horváth Pétert kórházba viszik sebesüléssel. A Higin a bombaszőnyeg alól nagy szerencsével megmenekült. Az én lábam is vérzett a bakancs szára felett. Késő este hajtjuk álomra fejünket a szomszéd falu, Trudering iskolájában." Nem véletlenül terjedelmes naplómban a március 24-i eseményről szóló leírás. A bombázás megtette hatását. Félni kezdtünk, s ez az érzés a későbbiekben szinte állandósult. Az egyik - egyébként nagylegény társunk, ha riadót jeleztek már remegni kezdett, s azt nézte, hogy hova bújhatna. A bombázás a földdel tette egyenlővé szálláshelyünket. Szinte valamennyiünk hátizsákja, s benne minden értéke megsemmisült. Én is hosszasan keresgéltem barakkunk romjai között becses kincseimet, köztük egy — élelemért cserélt — 10 cm magas, ezüsttel bevont Káli istennőt ábrázoló szobrot. Kárbaveszett fáradság volt. Társaim nagyrészének köpenye sem maradt. Jó idő volt aznap, s amikor kivonultunk a repülőtér-