Veszprémi Történelmi Tár 1989. II.

Művelődéstörténet - Tölgyesi József: Dorosmai János emlékezete (1886–1966)

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET 155 kodásbeli megnyilvánulásai, amelyek az embereket tetteik szerint állítják az igazság vagy a hamisság oldalára. Dorosmai műveiről szólva Benedek Marcell így folytatja: „ Van olyan felfogás is, amely azt mondja: nem az én dolgom megítélni, hogy a világ jó-e vagy rossz, hogy az életben a kellemes vagy a kellemetlen dolgok vannak e túlsúlyban . . . Ha a világ és az ember rossz: kötelességünk erőnktől telhetően javítani rajta ..." S a kezdődő világégés közepette mennyire időszerűén szólnak e szavak, Dorosmai meséinek erkölcsi tanulságai: emlékeznie kell minden jóra, amit emberben valaha meglátott és megérzett, s hinnie kell abban, hogy véres, kegyetlen és ostoba, értelmetlennek látszó kitérések és süllyedések után, az emberiség útja mégis csak fölfelé vezet."

2 5 Ez az időszak Dorosmai pályájának csúcspontja. Megjelenik A mosolygó Justicia és legterjedelmesebb kötete, a Mesék, aforizmák, amelyet a nagykőrösi Arany János Társaság adott ki. Ez utóbbi előszavát a társaság elnöke, Gödé Lajos írta, utószavában pedig Csanády Sándor méltatja munkásságát. Mindkét kötet nagy siker. A helyi lapok különösen elismerően írnak a közel félezer oldalas kötetről. A Soproni Hírlap ilyen címmel tudósít: „A soproni könyvpiac egyik legszebb eseménye", s mindjárt közöl is öt szép tanítómesét.

2 6 Gödé Lajos így értékeli munkáját: ,£zek a müvek arról tesznek bizonyságot, hogy szereti a természetet. Ott minden jellemzőt meglát, és amit meglát, azt a kiforrott író szellemességével és stílusművészet ével írja meg. Meséinek olvasása közben egyszer mosolyogva látjuk az élet furcsaságait, máskor mélyen elgondolkozunk, ismét máskor bizonyos meghatottságot érzünk felettük . . . Mindről van valami mondanivalója, helyesebben mindnek van valami mondanivalója az ember számára." Töprengő, az apró részleteket, öszszefüggéseket meglátó, filozofikus, asszociatív gondolkodású író meseszövése egyszerű, logikus, a történet végi csattanók újraértelmeztetik a leírtakat : „. . . nem elégszik meg azzal, hogy az olvasó gyönyörködjék. Mint minden meseíró, úgy ő is tanítani akar. S tanítása annál eredményesebb, mivel azt sohasem erőlteti. Az olvasóra bízza a tanulság levonását. Bölcsen tudja, hogy az igazság maga a legjobb tanítómester." Csanády Sándornak számtalanszor volt alkalma megfigyelni Dorosmai írói alkotómódszerét, az élmény, a tapasztalat írássá születését. Erről, a fabulaírás „titkáról" az utószóban így ír: „Ott áll egy ember a járda szélén és figyeli a város mozgalmas életét, ott ül az erdők árnyán és meglesi a madarak szokásait, ott sétál a mezőn és szemügyre veszi annak jelenségeit, járja a hivatali szobákat, a baráti köröket, a hangos összejöveteleket, hallgatja a szónoki emelvények ígéreteit és nagy kijelentéseit, az ifjúság magabízó fogadkozásait, az öregek megpróbált tapasztalatait, meghallgat és meglát minden szépre és jóra való buzdulást, önzetlen elhatározást, és közben hol itt, hol ott találkozik a fabulák hőseivel... Közben titokzatos módon megérnek, művészi formát nyernek a fabulák, és a növényvilág meg az állatvilág történeteivé szépülnek az emberek körében szerzett tapasztalatok . . . Ez az ember, aki néha elmerengve, máskor elszomorodva figyeli a körülötte zajló életet, elcsodálkozva szemléli a természet világát: Dorosmai János." Az alkotói folyamatba is belelátott: átérezte azokat a vívódásokat, töprengéseket, amelyeken az író átment: tt

A fabulák nem parancsszóra teremnek, nem is megrendelésre, mint a lakodalmi ebéd, hanem az író lelkéből sok-sok tapasztalat keservei között születnek, mint gyöngyszemek a kagylóban. Tíz évig lestem és figyeltem az itt vándorútra induló fabulák születését, írójuknak belső vívódását és gyötrődését. A kínlódás azonban sohasem azért marta az író lelkét, hogy művészi formába tudja kényszeríteni a mondanivalóját, hanem azért kísérte a vajúdás fájdalma ezeket a fabulákat, mert - emberekről szólnak."

2 7 Dokumentumok hiányában ma már nem deríthető ki, Dorosmai hogyan került kapcsolatba Veres Péterrel. Lengyel András irodalomtörténész úgy véli, Dorosmai kezdeményezte a kapcsolatot, talán mert támogatást szeretett volna szerezni a nehéz körülmények között élő, dolgozó balmazújvárosi írónak. Az a levél, amely fennmaradt, irodalomtörténeti értékű, mert 1945 előttről nem ismerünk olyan V. P. levelet, amelyben ennyire önkitárulkozóan mutatja be családját, s vall önmagáról, írói munkájáról, a könyvkiadásról, terveiről. Dorosmai alkotásait így értékeli: ,Meséid között remek dolgok, klasszikusan szép és világos példázatok vannak. Például: ,Az igazi költő": remek: Logikus és kikezdhetetlenül igaz. Elejitől végig érdeklődéssel és kedvvel olvastam." Gondjairól írja: »... nem éhezünk, ellenben teljesen parasztosan élünk. A gyerekek még nem keresnek, hát úgy, ahogy futja. Kenyér, szalonna, lebbencs, krumpli és tej. Két tehenem van s hizlalgatni is szoktam ..." Másutt a következőket olvashatjuk: „Tulajdonképpen ma sem a szükség bánt, hanem a gond. Egyensúlyban tartani ezt az én bugyborék-gazdaságomat, ez túl sok időt és főleg szellemi erőt rabol el tőlem. Sok nagy könyv terve föl bennem, de nem érek rá, mert tavasztól őszig lefoglal a munka s csak télidőn irhatok. Minden könyvemet télben írtam." A levél befejezése írói öntudatának megnyilvánulása: egészséges vagyok testileg-lelkileg: az én utam felfelé vezet. Nem az olcsó anyagi siker, hanem a közösségi becsület irányába."

26 Dorosmai életművének jelentős része azok a művek, amelyek idegen nyelven jelentek meg. Anyanyelvi szinten beszélte a németet, így sok fabuláját maga fordította le e nyelvre. Az eszperantót is jól beszélte, s oda-vissza fordított. Feljegyzése szerint tizenegy holland lap közölte meséit. Életének egyik tragikus vonása, hogy amikor 1945 után fokozatosan megszűntek a helyi lapok, s szűnőben voltak a helyi irodalmi társaságok, Dorosmai. János is teret vesztett, az új lapok új szerzőket, friss hangú, aktuális politikai, irodalmi műveket vártak. Dorosmai ehhez már életkoránál fogva sem tudott alkalmazkodni. Néhány tudósítása, cikke meg-megjelent még a hazai lapokban, s minden terve, hogy nagyobb munkát tegyen közzé, sikertelen maradt. Ugyanekkor Dorosmai fabulái Nyugat-Európában reneszánszukat élték. Különösen a már említett holland kapcsolata alapján Európa-szerte ismertté lett a neve. A De Echo fényképes írásban mutatta be és sorozatban közölte meséit, ugyanígy a Vrije Volksblad és a Nieuwe Stemmen. Ezeket A. G. M. Abbing fordította, akivel Dorosmai Sopronban találkozott (vendégként hozzá érkezett), még 1937-ben.

30 Számos írása jelent meg hazai és külföldi eszperantó lapokban. Fordították olasz, lengyel, ógörög, francia és más nyelveken. Két idegen nyelven sikerült kötetét közreadnia: egyet hollandul, egyet eszperantóul. (Ld. e tanulmány végén.) Több füzetnyi beragasztott mese, kritika, feljegyzés, fordítás őrzi a külföldi megjelenések nyomát, művészetének elismerését. Itthon a kor szelleme nem kedvezett a csípős, fanyar, a társadalmi, közéleti visszásságokat szóvá tevő meséknek. Dorosmai viszszavonultan, csaknem a múltnak élve élte éveit. Igaz, kísérletei voltak. Kiadókhoz, filmgyárhoz, szerkesztőségekhez írt, levélben kereste fel az iro-