Veszprémi Történelmi Tár 1989. I.

Tanulmányok - Veress D. Csaba: A Kál-völgy története (1711–1792) III. rész

TANULMÁNYOK 67 hadiadó, rovás-, vagy dicalis adó), valamint a vármegyei (házi) adó összegét is. (Lásd a 2. sz. függeléket.)

27 Az összeírás (,,Conscriptiones dicales. Mindszentkálla. 1776") szerint Mindszentkálla faluban 24 jobbágycsalád élt az alábbi családfők szerint: Molnár István, Fekete Márton, Molnár Ferenc, Varga Ferenc, Szabó Mihály, Molnár Pál, Molnár János, Kovács Mihály, Varga János, Bakó Márton özvegye, Fekete János, Egyed Imre, Kovács János, Szili Ferenc, Bíró József, Tóth András, Bíró János, Varga Imre, Huszár László, Gelencsér Mihály, Mészáros János, Gerencsér János, Gerencsér István, Nagy György. Mind a 24 jobbágy család 3. osztályúnak minősített házban lakott, amely saját tulajdonát képezte. Valamennyi jobbágy család rendelkezett — természetesen úrbérben — szántófölddel. Szőleje 21 családnak, kaszáló rétje pedig 17 családnak volt. Igavonó ökörrel (vagy ökrökkel) tizenöt jobbágy család rendelkezett: összesen 44 ökör volt a faluban. A kisebb igavonó értékkel rendelkező lóval mindössze öt család bírt (öszszesen 6 lovat tartva.) Hat jobbágycsalád tartott egy-egy bérest, s öt családfő jelezte, hogy a fia is a gazdaságban él. Mindszentkálla faluban élt még 21 zsellér (inquillinus) család is: Szűcs Ferenc, Horváth Pál, Nagy Ferenc, Szántó Erzsébet özvegy, Kovács István, Vetési György, Kovács József, Takács János, Bíró Mihály, Bíró Ferenc, Horváth József, Sári Imre, Nagy István, Orosz Mihály, Kovács György özvegye, Németh Péter, Gönczi István, Gönczi János, Kutasy János, Bíró István és Kocsis István családfők alatt. A 21 család közül 16-nak volt saját — 3. osztályú — háza. Úrbéres szántófölddel 12, szőlővel pedig 11 család rendelkezett. Igavonó állata — lova — mindössze két családnak volt (2—2 ló). Tehene volt 7, tinója pedig 3 családnak. Hazátlan és vagyontalan zsellér (subinquillini) öt család volt a faluban: Kovács József, Gönczi László, Siller Mihály, valamint a zsidó vallású (judeus) Farkas Salamon. Egyikük sem bérelt földet vagy szőlőt, s nem voltak állataik. Feltehetően iparosok, illetve kereskedők lehettek. Megjegyzendő, hogy a falu szőlőhegyén igen sok távoli városban vagy községben lakó bérelt szőlőt: Devecserből (22en), Noszlopról (7-en), Kékkútról (4-en), Nyirádról (6-an), Halimbáról (5-en), Ajkáról (4-en), Miskéről (3an), Salamonról, Padngról, Takácsiból, Tótiból, Salföldről (2-2-en), Borszörcsökről, Köveskállról, Dörögdről, Díszeiből, Jákóról, Kisörsről, Pápáról, Lőrintéről, Csékútról, Kéttornyúlakról, Gyepesről, Hányból, Szentbékkálláról és Kúpról pedig 1 — 1 szőlőtulajdonos volt. Az úrbérrendezés elsősorban a veszprémi püspökség úrbéres falvait: Mindszentkállát és Szentbékkállát, valamint a veszprémi káptalan birtokában levő Kisfaludot érintette. A nemesi falvaknál — Köveskálnál és Kővágóörsöri — pedig csak az ottélő jobbágyságot. Az említett hűbéres falvak úrbérrendezési szerződései jelenleg ismeretlenek. Analógiául szolgálhat azonban a szomszédos Henye falu, melynek úrbériális iratai fennmaradtak. Itt az adóalapot képező „egy teljes jobbágytelek" -hasonlóan az országos helyzethez — két részből állt: a ,,belső fundusból" (házhely, udvar, kert), amely „két pozsonyi mérő mag alá kívánkozik", azaz egy holdat tett ki. (A ,Дапспак" is nevezett ,Jiold" általában egy igával egy nap alatt megszántható területet jelentett. Ez a XVIII. században 1000-2000 négyszögöl között változott.) A belső fundushoz tartozott — egy teljes teleknél — 18 hold szántóföld (egy holdon átlagosan két pozsonyi mérő gabona termését számoltak) és egy nyolc szekérre való szénát adó rétre. A jobbágyok haszonvételei voltak: Szent Mihály napjától (szeptember 29) Szent György napjáig (április 24) a falu kocsmájában a jobbágyok saját borukat árulhatták. Szent György napjától Szent Mihály napjáig viszont csak az uraság borát mérték a kocsmákban. A jobbágyok legelőin az uraságnak csak igásmarhái legelhettek, gulyabéli marhái nem. Az erdőből dőlt vagy száraz fát, de szükség esetben nyers fát is hordhattak tüzelőnek (kivéve a gyümölcsös és makkot termő fákat.) Makkoltatást a vidékiek az uraságtól csak pénzen válthatták meg; a helybeli jobbágyok a makkoltatásért — minden állat (sertés) után — 6 krajcárt fizettek az uraságnak. A jobbágyok kötelességei: minden teljes telkes jobbágy hetente egy napot — napkeltétől napnyugtáig (beleszámítva a jövést-menést, etetést, itatást is) két „vonyós marhával" (igásmarhával), maga szekerével; szántás idején pedig négy „vonyós marhával", saját ekével, boronájával köteles dolgozni az uraság földjén. (Ha nem volt „vonyós marhája", úgy köteles volt összefogni olyannal, akinek volt.) Kézi robotban hetente két napot volt köteles dolgozni. A fél, negyed és nyolcad telkes jobbágyok ennek megfelelően csökkentett időben robotoltak. Előírták még, hogy: kaszálás, aratás, szántás idején a földesúr egy héten — a többi hét helyett —duplán is vehette a robotot. A házas zsellérek évi 18 napot, a hazátlan zsellérek pedig évi 12 napot voltak kötelesek kézi robotban dolgozni az uraságnak. A robot pénzzel való megváltására a parasztot erőltetni nem volt szabad. Ha a jobbágy szolgáltatásait — akár időlegesen, akár örökre — pénzben akarta megváltani, azt egy évvel előbb a vármegyénél be kellett jelenteni. A parasztot az uraság évente egyszer igénybe vehette hosszú fuvarra; egy menetel két napi járóföldet nem haladhatta meg. Fuvarra nem lehetett rendelni szántás, aratás, kaszálás és szüret idején. A hoszszú fuvart nem lehetett átvinni a következő évre, s nem volt megváltható pénzzel vagy más szolgáltatással. A hosszú fuvar idején a vámokat, harmincadokat, révbéreket, vendégfogadói szállásdíjakat az uraság sajátjából volt köteles megfizetni. Tűzi- és épületfát a jobbágy szabadon vághatott íz uraság által kijelölt erdőből; ennek fejében egy öl fát kellett vágni és behordani az uraságnak is. A jobbágyok adói: minden jobbágy és házas zsellér évi egy forintot fizetett két részletben (Szent György és Szent Mihály napján); a háznélküli zselléreknek nem kellett fizetni. Minden egész telekkel rendelkező jobbágy köteles volt évente két csirkét, két kappant, tizenkét tojást, egy icce főtt vajat adni. A fél, negyed, nyolcad telkesek ennek megfelelő részben fizettek. Harminc egésztelkes jobbágy évente köteles volt együttesen adni az uraságnak egy borjút vagy 1 forint 30 krajcárt. A földesúr vagy asszonyának mennyegzőjén a fenti ajándékot (két csirke, két kappan, 12 tojás, egy icce főtt vaj) adót kellett adni; az uraság fiának vagy lányának házasságakor ezek fizetése nem volt kötelező. Az urbárium végén megjegyezték, hogy a kilenced fizetése ezen a birtokon nem volt szokásban.

28 Három évvel az úrbéri szerződések újrarendezése után, 1770. március 11-én a veszprémi káptalan birtokában lévő kisfaludi jobbágyok szerződésük könnyítését kérték. Ugyanis a robot helyett már 100 forintot fizetnek; kötelesek a „székesegyház" (katedrális) szőlejét megművelni, annak termését és a dézsmabort (tizedet) Veszprémbe szállítani, ugyanúgy a dézsmagabonát (tizedet) is. A beszállítás után az üres hordókat vissza kellett hozniok. Ugyanakkor az ábrahámi pusztán kötelesek voltak nádat vágni és azt a vámházhoz hordani. A gabonatized megváltásáért 12 forintot fizettek. A naturálék (a természetben fizetendők) a