Veszprémi Történelmi Tár 1989. I.
Tanulmányok - Veress D. Csaba: A Kál-völgy története (1711–1792) III. rész
64 TANULMÁNYOK hogy azon helyet, Ságvári Péter szomszédságában lévőt, mellyet most Bános János és Diskay Ádám Uraimék birnak, Néhai Diskay Balázs Uram is birta, azon üdőben is, midőn Bécs alá ment a Török (azaz: 1683-ban Sz.), és ugyan ezen nevezett helyen Istenháza is volt, de hogy mint (...) nem tudja a Fátens. Diskay Balázs hanem világosan tudgya azt, hogy Néhai Kovács István törvénnyel vette el ugyan mostanság Küvágó-Eörsön lakozó Diskay Ádám és Diskay Sigmondtul, és arra nem emlékezik a Fátens, hogy Néhai Vörös János lakott volna azon a helyen, hanem tudgya azt a Fátens bizonyosan, hogy Vörös János után tartott reá számot néhai Kovács Istók, mint hogy ezen nevezett Kovács Istóknak Vörös Ilona volt az édes Anyja és mindenkor úgy lakott rajta mint Vörös János örököse. Ad 2-um Nem tudgya a Fátens, sem nem hallotta, hogy az Punctumban nevezett Vörös Familliának KüvágóEörsi Helységben más helyen lett volna, hanem egyedül csakis az volt, melly Ságvári Péter szomszédságában vagyon." 1 3 A házakkal kapcsolatos perek mellett több perirat maradt fenn a szőlőbirtokokkal kapcsolatban is. A köveskáli Szigeti István 1738. április 12-én végrendelkezett szőlejéről. A testamentumot Pátkay Bálint lelkipásztor foglalta írásba Köveskálon. A falu részéről kézjegyükkel látták el (mert írni nem tudtak) az alábbi nemesek: Gyenis Mihály, Györffy Ferenc, János, György, Mihály, Szigeti Márton és Mészáros János agilis (azaz nemes asszony férje. Sz.) 1 Ugyancsak Köveskálról való az az irat 1745ből, amely szerint a köveskáli néhai Kovács Mihály (Kovács Ferenc atyja) - a tanúvallomások szerint — először 40 tallért, egy pár ökröt és egy ökörtaligát kapott szőlejéért néhai Pálfi Benedektől, pedig egy másik tanú szerint (nemes Nagy Ferenc vallomása szerint) a szőlő teljes ára 737 tallér volt. 1 ^ 1738. június 18-án újra összeírták a Kál-völgy nemeseit. Köveskálon 19 családfőt írtak össze: Pálffy Mihály, János, Györffy Ferenc, János, György, Ádám, Mihály, Nagy György, Mihály, Nagy Ferenc, Csatári Ferenc, Mihály, Szigeti Márton, György, Rédei Mihály, Egyed István, György, Hegyi János. Az 1747. augusztus 1-i összeírásban öt új nemesi családfő szerepel: Patkó János, Darnay Lőrinc, Kenessey Ferenc, Boncz András és Deli Péter. Az 1752-évi összeírás zömében a fenti családfőket sorolta fel. Nem szerepelt viszont Pálffy Mihály és János, valamint Boncz András. Új nemesi családfők: Vörösmarti István, s névrokona (illetve bizonyosan vérrokona is): Vörösmarti István. Kővágóörsön az 1738.június 18-i összeírásban 24 nemesi családfő szerepel: Rendesi Bárány Ferenc, Bárány András, László, Imre, György, Kapolcsi Ferenc és Márton, Sóstói Simon, Eösze András, Boka Márton, Miser László, Hegyi Márton, Lakos Márton és István, Ságvári Péter és István, Nagy György, Meziriczky István és János, Kis Eörsy András és Péter, Gyenis György, Péterffy Mihály, Antal Márton. Az 1747. augusztus 1-jei összeírás szerint 21 új nemesi családfő neve szerepel: Diskay Ádám, Gombos András, Rusa János, Diskay Zsigmond, Kúti István, Horváth István, Csepreghy Ádám, Nagy Sámuel, Kövesdi Mihály, Rusa György, Köss János, Eörsy Imre, Antal Moyses, Lakos János, Lakos Zsigmond, Antal István, Kovács Márton, Gyenes András, Gombos Ádám, Danes János, Kövesi Ferenc. Az 1752. október 20-i összeírásban szinte valamennyi család szerepel, új nemesi családfő: Domokos Márton, Baki György, Ács Sámuel és Púpos János. Mint a korábbiakban, most is öszszeírtak nemesi családokat a két jobbágy faluban: Szentbékkállán és Mindszentkállon. Az 1738. június 18-i összeírásban csak Szentbékkállán (Szent Békállya) szerepel négy nemesi családfő: Horváth József, Pálfy János (meghalt), Varga András és Körmendy János. Az 1747. augusztus 1-jei összeírásban — a fentieken kívül — Sülé Ferenc szerepel, valamint a meghalt Pálfy János fia István. Az 1747 augusztusi összeírásban feljegyezték a Mindszentkállán élő nemeseket is: Szálai Jánost és Györgyöt, valamint Szántó Pált, Ferencet és Mihályt. Hasonló volt a helyzet az 1752. október 20-i összeírásban is. 1 6 Az 1767 januárjában bevezetett új úrbéri rendelkezésekről csak Köveskál vonatkozásában vannak adatok. Az urbárium szerint Köveskálon az alább felsorolt földbirtokosok rendelkeznek az alábbi jobbágyokkal: a veszprémi püspökség: nemes Boncz András (egy telek), Kovács József (egy telek), Púpos Lukács (egy telek), Bognár István (fél telek); zsellérek: Antal János, Németh Ferenc, Újvári Ferenc és Baranyai Mihály. Nagy Sámuel úr jobbágyai. Torma Tamás és Gombos Ferenc; Forintos Gábor úr jobbágyai: Puska Ádám (másfél telek); Púpos család jobbágya: Horváth József; Szántó István úr jobbágya: Takács Pál; Nemes Györffy Pál úr jobbágya: Molnár Mihály; végül a ,,NemesCommunitas" (nemesi közösség) tagjai: nemes Deli László, nemes Hegyi Ferenc, nemes Krisán András, nemes Vörös András. 17 Egy 1768. évi feljegyzés az alábbiakat közölte Köveskálról: ,,A falu curialista nemesek lakóhelye .emberemlékezet óta; az elmúlt évekről kezdve egyre több pápista (katolikus. Sz.) atyafi költözött a faluba, templomépítésre a falu adott nekik fundust (telket); kérik a régi református templom bővítését, javítását. Helységünk határa bővebb lévén kőből, mint fából, ezért ilyen matériákból könnyebben lehet építeni. Első templomunkat meg nézvén, a szerint instállyuk, bizonyos öregbítését. A mostaninak hossza 7 öl (kb. 14 m.), széle 2öl(kb.4m.)" 18 Az 1755. évi egyházi összeírás a Kál-völgy falvaiban A török háborúk pusztításai után a veszprémi püspökség az első összeírást 1755-ben hajtotta végre a Kálvölgy falvaiban. Ä felmérés megállapította, hogy az említett öt faluban - Szentbékkállán,Mindszentkállán, Kisfaludon, Köveskálon és Kővágóörsön -- mindössze egy katolikus pap működött Szentbékkálla faluban, s itt állt az egyetlen működő katolikus templom is. A jelentés szerint ,,A szentegyházat szilárd anyagból építették, de elég durván. Az épület elején hasonló művű torony van... A templom tetőzete összedőléssel fenyeget, de semmi jövedelme sincs, amiből reperálni lehetne. Van kórus orgona nélkül; szószék és padok nincsenek... A templomnál régóta használt temető van... Feszülettel ellátott kereszt van benne..Templomhoz épült kő torony van, csupán kereszttel..- A toronyban egy kb. 25 font (12 kg. Sz.) súlyú harang függ." 1755-ben a plébános ,,magyar nemzetiségű, 44 éves világi pap... Jelenlegi állomáshelyén már hét éve szolgál." Húsz mérő gabonát termő földje volt a plébánosnak, valamint öt kaszás rétje, amely négy szekér szénát termett. Szőlejét — melyet a szentbékkállaiak, kisfaludiak és monostorapátiak műveltek ingyen — öt akó bort termett. Mindszentkállán és a vele szinte teljesen összeépült Kisfaludon is állt egy régi templom: ,,Amint mondják, a düledező szentegyházat a jámbor nép segítségével restaurálták a kuruc háborúk után, ezelőtt mintegy negyven éve ... A templom e helyhez képest elég tiszta. Van benne kórus, orgona nélkül, szószék és padok.. A temető a templom körül van, de bekerítve nincs.. A szentegyház szilárd anyagból épült, szentélye boltozott, a