Veszprémi Történelmi Tár 1989. I.
Tanulmányok - Ács Anna: Szőlőművelő és bortermelő gazdaközösségek Tapolcafőn (1759–1943)
4 TANULMÁNYOK nyitott. Azt hat év múltán, de lehet, hogy már korábban, a nyitás évében, csak erre vonatkozó adataink nincsenek, árendába adta s „némely Tapolcafői lakosok" bírták. Még ez évben, 1794-ben az uraság egyik árendása, Takáts János is „Korcsomat, kezdett", másoktól hitelbe vásárolva borokat. A gróf többi bérlője felháborodott „a haza törvényének megrontásán" és kérte Megyesi Somogyi Jánost: „Tiltsa le Urunk ezt az botránkozás Szerző embert." A gróf a folyamodványra így válaszolt: „. . . el tilthattya nevemben a helység . . . valaki a vendégfogadómon kívül áromdásaim közül Bort mérjen..." 14 A helyi közbirtokosság is ez idő tájt hozhatta létre a maga közönséges Korcsmáját", amit 1793-ban adott bérbe „Korcsmánknak nagyobb haszna vételére és az Helység jövedelmének nagyobbítására vigyázván." Ennek évi árendája 300 Florenus és négy akó bor volt. A befolyt, bérleti díjat három részre osztották: „egy része az N. Communitásé más része az Agilis Communitásé, harmadik része az Közönséges Helység költségére fönt hagyatik, és annak hova lejendő költéséről az Communitás előtt szám adatik." A 319 helyi közbirtokos által aláírt szerződés a hitelezésre is módot adott és előírta: ,,. . . hogy ha néhányszor Helységünket valamely Úri Emberek meg keresnék, vagy ha ollas beteg lenne, vagy ha más végre a mikor kívántatnék tartozunk héberen is jó tiszta bort adni." 15 Az 1848. évi jobbágyfelszabadítás lényegében érintetlenül hagyta a tapolcafői határban levő szőlőföldek birtokviszonyait. Csak a már említett Töpér hegy birtokosai kapták meg állami kártérítéssel az ott levő szőlőiket és a hegy nagyságából következően legelőiket, szántóikat. A hegy területe az 1853. évi tagosítási telekkönyv szerint 248 590 •, azaz 207 becshold volt. 16 A kerti szőlők is ekkor szabadultak fel úrbéri terheik alól, de a paraszti háztartásban nem töltöttek be fontos szerepet. Tapolcafőn a forradalom és szabadságharc éveiben nem került sor a szőlőföldek után járó dézsma megtagadására, mint az ország legtöbb szőlőművelő és bortermelő vidékén. 17 Az 1853. évi március 2-i császári pátens lehetőséget biztosított az örökbérleti szerződéssel birtokolt szőlők önmegváltására 18 . Ennek eredményeként a tapolcafői szőlőhegyeken 1856-ban már 97 szőlőparcella örökbirtok volt. Telekkönyvezték ezeket, majd 1868-ban felmérést készítettek róluk. A polgári tulajdonná vált szőlőket az első osztályba sorolták, a legmagasabb adó fizetésére kötelezték. A birtokosok tiltakoztak az intézkedés ellen, a becsüt elhibázottnak tartották. Kérték szőlő földjeik 1/3 részének a harmadik osztályba sorolásra módosítását a becslő telekkönyv új felvételével. A kérelmet azonban elutasította a Pénzügyminisztérium a következő indoklással: „a földadósorozati becslő telekkönyvnek újbóli szerkesztése csak akkor történhetne meg, ha az összes határban tetemes változások lennének, mint р. o. tagosítás, de egy dűlő miatt a mely úgyis minden tekintetben helyesen felvétetett és mely ellen mind eddig panasz nem tétetett, a községet tçtemes kiadásokkal terhelni nem lehet és nem szabad." 1 9 A tapolcafői szőlőbirtokok jogállásában döntő változást — mint hazánk szőlőművelő és bortermelő tájain általában — az 1868. évi XXIX. te. hozott. Kötelezővé tette a megváltást meghatározott váltságtőke befizetésével. Hogy az alkut megkönnyítse, országos közvetítést írt elő. Biztosította a visszaadás lehetőségét is, de a birtokos ez esetben semmit sem követelhetett 20 . Tapolcafőn 1869 szeptemberében kötött szerződést Medgyesi Somogyi Ilona grófnő a Déghegy, Hangyálos, Bótakő, kis Dobogó, öreg Dobogó, kis Odor és öreg Odor nevű szőlőhegyeinek birtokosaival szőlődézsmájuk örök időre szóló megváltásáról. A szerződés megkötésében részt vett Noszlopy Tamás „Szőlőváltság munkálati M. kir. Jogbiztos", akit a törvénycikk 18. §-a alapján rendeltek ki az eljárás meggyorsítására. A jogbiztos a váltságösszeget az 1856-tól 1867-ig terjedő 10 esztendő 1 év átlagtartozásának a húszszorosában állapította meg, amit 2 év alatt 4 részletben, 5%-os kamattal kellett befizetniük a grófnő pápakovácsi uradalmi pénztárába. A szerződés mindössze 3 olyan esetről számol be, amikor a birtokosok szőlőjét nem volt érdemes megváltani, tehát azokra nem vonatkozott a váltságtőke befizetésének kötelezettsége. Ez a tény arról tanúskodik, hogy a tapolcafőiek gondosan művelték szőlőföldjeiket. Mivel az egyes szőlőhegyek számára egy összegben vetették ki az örökváltsági díjat, az a hegyi birtokosok összetartozását feltételezte, amit a hegyközségi szervezetek biztosítottak. Medgyesi Somogyi Ilona grófnőnek nem kellett a megváltásnál állami közvetítést igénybe venni, mert a hegyközségek hiánytalanul és időben befizették a kiszabott váltságösszeget. A megváltás után a grófnő elismerte a birtokosok tulajdonosi jogát és engedélyt adott birtokaik „önneveikre való telekkönyvi bekebelezésére " 1872. február 2-án 21 . A felszabadult, polgári tulajdonná vált szőlőbirtokokat a megváltás után csak a tulajdon nagysága szerint megállapított állami adó terhelte. Az ódoriak azonban nem ismerhették szőlőföldjeik pontos területét, mert az örökváltságot követő második évben, 1874-ben birtokaik mérnökkel való felméretését kérték, „hogy a birtokos tudja, hogy miről fizeti az adót." 22 1872 után a szőlők forgalma, adás-vétele megnőtt Tapolcafőn. Egyre több külső, a hegyközségek szervezetébe lépő, főleg pápai és pápakovácsi szőlősgazdáról számolnak be a korabeli hegybírói számadáskönyvek. 1880-ban a volt földesúr, Medgyesi Somogyi Ilona grófnő a Kümögi hegységben szőlőt vásárolt, amit a hegyközség elöljárósága a grófnő férjének, Wallis Gyulának a nevére írt át. 1884-ben Wallis Gyulának már 5 hold szőlője volt a Kümögiben. Fizetnie kellett utána az adót, a nyári- és téli pásztorpénzt, megbízottjának részt kellett vennie a hegyközség szervezeti életében 2 3 . így bővült a tapolcafői szőlőhegyekben a birtokosok köre, illetőség és társadalmi jogállás tekintetében. Az örökváltság után felgyorsult a hegyközségek életrendje, működésükben újabb formák jelentkeztek. Több, az előzőkhöz képest nagyszabású beruházást valósítottak meg: „hajlékot"építettek a hegyben vagy a már meglevőt újították meg, kapukat, ajtókat csináltattak, szőlőföldeket vásároltak a hegy béli birtokosoktól új szekérutak kialakítására, amelyek összekötötték a határbeli szőlőhegyeket; az „utakat" (vagyis az utak füvét) is bérbe adták kaszálásra a gyepük árendája mellett nyilvános árverésen, hogy növeljék a gazdaközösségek tőkepénzét, amiből csak kisebb összeget hagytak meg készpénzben, a többit kiadták adóslevelekre s a kamatokból növelték a tőke összegét. A szőlődézsma örök megváltása tehát kedvező hatást gyakorolt a tapolcai szőlősgazdákat átfogó hegyközségi szervezetek működésére, lehetőséget adott azok további gyorsütemű fejlődésére. Mivel sem a filoxera 24 , sem más súlyos természeti csapás nem zavarta meg Tapolcafőn a szőlőművelés és bortermelés szokásos rendjét, a hegyközségek tevékenységét sem gátolták a megjelenő új törvények 2 5 , a falu szőlőhegyeinek élete mezőgazdaságunk szocialista átszervezéséig folyamatos volt, bár már a II. világ-
