S. Perémi Ágota (szerk.): A Laczkó Dezső Múzeum Közleményei 28. (Veszprém, 2014)
Limbacher Gábor: Gyermekáldásért folyamodó vallásos gyakorlat a jelenben. A Laczkó Dezső Múzeum Születése c. konferenciáján 2013. június 6-án elhangzott előadás tanulmányváltozata
LIMBACHER GÁBOR GYERMEKÁLDÁSÉRT FOLYAMODÓ VALLÁSOS GYAKORLAT A JELENBEN A Laczkó Dezső Múzeum Születés c. konferenciáján 2013. június 6-án elhangzott előadás tanulmányváltozata Cél, jelentőség, előzmények Johann Gottfried von Herder már a 18. század végén felvetette a magyar etnikum kihalásának veszélyét: „Most szlávok, németek, románok és más népek közt az ország lakosainak kisebbik részét alkotják, és évszázadok múltán talán a nyelvüket is alig lehet majd megtalálni.”1 A folyamat voltaképp az Árpád-kori pusztításokig, (újra)telepítésekig és településekig vezethető vissza (szászok, románok). Herder jóslatának közvetlenebb etnikai és demográfiai alapját az adta, hogy a magyar népesség török kori megfogyatkozása és a 18. századi betelepülések, -telepítések hatására Magyarország soknemzetiségű jellege ugrásszerűen erősödött. A század végére a magyar lakosság arányszáma 40—44 százalékra csökkent, a népességmérleg a többi etnikum együttese javára billent. Ez a magyarság számára kedvezőtlen etnikai-demográfiai helyzet a 19. század folyamán, egészen az 1880-as évekig fennállt (1850: 41,5%; 1880: 44,8%). A 19. század utolsó két évtizedében, a magyarok akkor még magasabb természetes szaporodási arányának, a nem magyarok, főként a városlakók asszimilációjának, a nemzetiségi lakosság nagyobb arányú kivándorlásának következtében — és a népszámlálások némileg etnocentrikus jellege eredményeként - a népességmérleg a magyarok oldalára billent (1900: 51,4%; 1910: 54,4%).2 1 herder o. j.: Ideen zur Philosophie der Geschichte der Menschheit. R. Löwit, Wiesbaden 429. Közvetlen forrás lukács é. n. 2 kosáry 1990, 59.; romsics 1999a, 47. Közvetlen forrás „Ha minket elfií az idők zivatarja Nem lesz az Istennek soha több magyarja. ’’ (Arany János: Az örökség - részlet) A herderi jóslat demográfiai alapja tehát a 19. század végén hatályát veszteni látszott. Ám a rövid felemelkedés után a 20. század megpróbáltatásai: vesztett háborúk, halmozottan hátrányos békeszerződések, erőszakos kitelepítések, magyarok nagy csoportjainak kisebbségi létbe kerülése, menekülése, áttelepülése, emigrációba kényszerülése, etnikai tisztogatások Erdélyben és a Délvidéken 1944—45- ben, hadifogság, málenkij robot, munkatáborok, a szocializmus internacionalista, gyökértelenítő mentalitása különösen a magyarságra vonatkozóan, az erdélyi falurombolás, a délszláv háborúk során a szlavóniai, drávaszögi magyarság szétszóródása, a vajdasági magyarok rettegésben tartása, településeik etnikai szerkezetének megbontása, a határon túliak magyar állampolgárságával kapcsolatos többé-ke- vésbé ellenséges utódállami viszonyulás mind azt jelzik, hogy a kárpát-medencei magyarság számára Herder jóslata ma is aktuális. Mindezek hátterében nem csupán politikai, gazdasági kérdések, hanem bonyolult világképi—kulturális—etnikai folyamatok állnak, amelyek feltárásához, megértéséhez és a megoldásra való felkészüléshez valódi, a paraszti világképet és mentalitást figyelembe vevő néprajzi látásmód is szükséges.3 Az 1950-es évekbeli Ratkó-korszakot követően, a 20. század utolsó harmadától a magyarság demográfiai válsággal sújtottan, ismét a komor herderi jóslat árnyékában lépett át a harmadik évezredbe. lukács é. n. 3 Vö. lukács é. n. 465
