S. Perémi Ágota (szerk.): A Laczkó Dezső Múzeum Közleményei 28. (Veszprém, 2014)
Rácz Miklós: A cseszneki felső vár ásatásának (2003, 2005) és a keleti torony kutatásának (2002–2003) eredményei
Ha a 15. századi vár épületegyüttesében értékeljük a torony helyét, illetve a kor várépítészetének tipológiájában próbáljuk elhelyezni funkcióját, arra a megállapításra juthatunk, hogy egy meglehetősen sajátos megoldást képvisel. A nagyszabású és elhelyezésében, magasan elhelyezett hídjának egyedi megoldásában merész és látványos épület hangsúlyos szerepet játszott a vár képében, de a védelem lehetőségét ezzel arányban valószínűleg nem fokozta. A torony a várnak az országút régi nyomvonala irányában leghangsúlyosabban megjelenő pontján áll, míg a sziklagerinc másik, hasonlóan támadható vége felől csak az alsó vár sarkán található, ennél jóval kisebb torony állt. Az épületben ezért joggal láthatunk az építészeti megjelenés és reprezentáció szolgálatában álló, gesztusértékű építészeti elemet, a mesterien komponált gótikus váregyüttes egy célzatosan elhelyezett részét. A torony következő építési periódusát a bejárati szinten nagyméretű téglabélletes nyílások kialakítása jelzi. A nyílások szerkezetükben is elütnek a barokk építési periódus ablakaitól, azoktól eltérően kívül is rézsűs bélletük van és eredetileg parapetfal nélkül a padlószintről indultak. Hasonló típusú másodlagosan kiképzett nyílások találhatók a cseszneki várban a felső vár K-i traktusának második emeletén, melyek formailag egyértelműen ágyúlőrésként értelmezhetők. A nyílások e jellemzők alapján ágyú- lőrésnek tarthatók. Bélleteik alaprajzi kialakítása a vár előterének pásztázását tette lehetővé. Ebben a korszakban még a bejárati szinttel zárul a torony, ugyanakkor az alsó szint feltöltése és a padló téglával való burkolása már megtörténhetett és valószínűleg összefügg a nyílások átalakításával. Az átépítés a feltöltésben talált leletek, a nyílások ágyú használatára való átalakítása alapján a török korban, a 16. század közepétől a 17. század végéig terjedő időszakban következett be, közelebbi datálásra egyelőre nincs mód. Turco 1569-es rajzán, a torony első ábrázolásán tető nélkül láthatjuk az épületet (40. ábra). A torony ebben az időszakban ágyútorony funkcióját töltötte be és feltehető, hogy legalább időszakosan tető nélkül állt. A következő periódusban (63. ábra) a toronyra újabb emelet épült. A bejárati szint lőrését elfalazták, a bejárati szint záradékát felemelték. A bejárati szint feletti gerendás födémen keresztül falépcső vezetett az emeletre, a lépcső pihenője a DNy-i sarokban volt, helyét jelezheti a két gerendafészek. Az építkezés Eszterházy Ferenc birtoklásának időszakához köthető, aki a várat 1714-től kezdve felújította és átépítette. Legkésőbb ekkor megépült a bejárathoz vezető hidat alátámasztó - közelebbről egyelőre nem datálható - kőpillér, s a hidat egy ábrázolás tanúsága szerint oszlopokon álló nyeregtetővel fedték le. Eszterházy Ferenc (1670—1746) nevéhez fűződik a vár barokk kori újjáépítése. A hegyi várat több más, sikeresen korszerűsített középkori vár mintájára átalakítva lakhatóvá kívánta tenni. A vár fekvése, megjelenése megfelelt a kor embere régiségek iránti vonzódásának, és ösztönözhetett az idejétmúlt, ám festői megjelenésű vár gondozása, fenntartása iránt. A jól megközelíthető alsó vár nagymérvű kiépítése mellett a felső várat is teljesen kijavították. A keleti toronynak ebben az épületegyüttesben egyértelmű a jelzésszerű, az újraformált megjelenés által megkövetelt esztétikai szerepe, hiszen igen nehezen megközelíthető, rosszul használható, kis alapterületű belső terei valójában nélkülözhetők voltak. A forrás által eddig meg nem erősített történeti hagyomány szerint a torony a levéltárnak adott helyet.31 koppány 1962, 28.
