S. Perémi Ágota (szerk.): A Laczkó Dezső Múzeum Közleményei 28. (Veszprém, 2014)
Csirke Orsolya: A nemesvitai templom kora újkori temetőjének sírleletei
CSIRKE ORSOLYA A NEMESVITAI TEMPLOM KORA ÚJKORI TEMETŐJÉNEK SÍRLELETEI Nemesvita Tapolcától 9 km-re, délre található a Keszthelyi-hegység keleti lejtőjén, egy erdőkkel határolt völgyben. A jelenlegi település neve először egy 1203-ban kelt oklevélben szerepel.1 A mai római katolikus templom első említése 1333-ból való.2 A középkorban a község anyaegyházként működött, aló. században a sümegi vikáriához tartozott.3 1733-ban restaurálták,4 jelenlegi késő barokk formáját 1778-ban nyerte el.5 A korábbi, középkori egyházi épületről jelenleg nincsenek adataink, a templom belsejének régészeti kutatása még várat magára. A templom egy meredek, dél-délkeleti irányba húzódó, részben töltésből álló magaslaton van. Déli lábánál halad a falu fő vízelvezető árka, amelyet a 19. század végén építettek ki, ebben vezetve el a közeli forrás és a dombról lezúduló esőzések vizét. A megerősítésül készült támfal azonban komoly igénybevételnek volt kitéve, időről időre meg kellett erősíteni, amelynek nyomait a későbbi feltárás alatt azonosítani tudtuk. A támfal töltése egy idő múlva meghaladta a templom belső járószintjét, így a talajvíz folyamatosan szivárgott az épület falaiba, amelyeken az 1987-es berhidai földrengést követően komoly repedések keletkeztek. A templom és környékének szerkezetstabilizációs munkálatait több ütemben hajtották végre, a helyi önkormányzat és az egyházközség szervezésében. Ezekhez a munkálatokhoz kapcsolódott a Laczkó Dezső Múzeum (akkoriban: Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság) régészeti megelőző feltárása 2008. augusztus 25. és szeptember 2. között (1. ábra). 1 csánki 1897,123.; holub 1933, 949-950. 2 békefi 1907,184-185. 3 ila—kovacsics 1988,305. 4 Uo. 5 DORNYAY—VIGYÁZÓ 1934,218.; GENTHON 1959, 225. A megelőző feltárás a templom körüli szivárgórendszer árkának 1 méter széles vonalában zajlott, a tervezett 120-130 cm mélységben. A nyomvonal rétegrendjét illetően a 2002. évi talajmechanikai vizsgálatok a felszíni humuszréteg alatt vastag homoklisztes, barna feltöltést jeleztek, amelyet a feltárás a teljes nyomvonalon igazolt (2-4. ábra) A templom alapozása, érthető módon, a vízelvezető árok felőli oldalon mélyebb volt, követve a bolygatatlan talaj mélységi helyzetét: amíg az északészaknyugati oldalon a lábazati peremtől mérve 90-170 cm, a dél-délkeleti irányban 180-200 cm körüli mélységet ért el. A falak alapozása mészhabarcsba falazott mészkőből, a habarcs aprókavicsos adalékkal, vélhetően falban oltott mésszel készült. Az alap a felmenő falhoz képest 12-16 cm-rel volt szélesebb. Markánsabb kiugrások a hajó északi oldalán voltak, a toronynál viszont a két falszövet szélessége megegyezett. A hajó Ny-i oldalának és DNy-i sarkának kivételével végig a barna, köves-kavicsos feltöltésben haladtunk. Ebben szórvány embercsontokat is találtunk. A korábbi templom körüli temetőhöz tartozó sírokat részben a templom átépítésekor, az 1778-as megújításkor bolygatták meg, részben későbbi földmunkák révén, mivel helyenként aszfaltdarabok is keveredtek a barna töltésföldbe. Az északi nyomvonalszakaszon, a hajó felmenő falában világosan kirajzolódó falelválás látszódott, a sekrestye és a hajó csatlakozásától 180 cm-re nyugatra (5. ábra). Míg a habarcs összetétele hasonló volt, a falazás jellegében eltérést tapasztaltunk: a szentély felé eső szakaszon kisebb, szabálytalanab- bul rakott kövek voltak jellemzőek, míg a hajó nyugati felében szabályosabb, egyenletesebb volt a falazás. A két falrészlet nem volt kötésben. A sekrestye és a hajó csatlakozásánál, 1 méter mélységben, egy 229
