S. Perémi Ágota (szerk.): A Laczkó Dezső Múzeum Közleményei 28. (Veszprém, 2014)
Kovácsné Kasza Katalin: A lovasi festékbánya kutatástörténete
időszakból, mikor a sarki hatások már nem érezhetőek. Ezen időszakot a következő lelőhelyek képviselik: a Szelim-barlang, a Jankovich-barlang, a Büdöspest- barlang, a Hermann Ottó-barlang, Bodrogkeresztúr- Hegytető- és az Istállóskői-barlang.43 A jávorszarvas (Alces) csontjainak vizsgálatakor (az ujjperccsontok, a megmunkált ulnák és az agancságak mérése) megállapították, hogy az itt élt jávorszarvasok erős testfelépítésűek voltak. Az is megállapítható volt, hogy az agancságak más felépítésűek, mint a felső pleisztocénből ismerteké. A Lovason talált hatalmas agancságak jobban hasonlíthatóak az ősibb Alces latifrons agancsára. A jávorszarvas ökológiai igényei elég kötöttek, a mocsári erdők a homokos laza talajú környezetet kedvelő állatfaj. Ugyanakkor a gímszarvas is a felső pleisztocén faunájának állandó tagja, szintén az erdős környezetet kedvelő szarvas féle. A rénszarvas ritkább, de folyamatosan jelzi jelenlétét a felső pleisztocén faunájában. A tatai és a tokodi lelőhelyek nem prezentáltak rénszarvas maradványokat. Teljes dominanciája a faunában csak az utolsó hideg maximum idején érte el a Pilisszántó-szakaszban. Valószínűleg ebben az időszakban a rénszarvas is erdős környezetet kedvelte. Magyarországon a kőszáli kecske maradványok több felső pleisztocén lelőhelyen megtalálhatóak, a vadkecske szigorúan kötött ökológiai környezetben fordul elő, mint például a sziklás, gyér füves hegyi környezet. Ilyen ökológiai környezetnek felel meg Lovas és környéke ebben a tárgyalt időszakban. Ökológiai igényének megfelelően megtalálták maradványait Bükkben a Subalyuk-barlang, a Szeleta-barlang, a Hermann Ottó-barlang, a Büdöspest-barlang, és a Tarkő-szikla feltárásakor. A Dunántúli-középhegységben a Pilisszántói-szikla és a bakonybéli rétegekben kőszáli kecske maradványokat találtak. A lovason talált kecskemaradvány, amelyből csontárat készítettek, valószínűsíthetően a Bakonyból származik.44 A leletegyüttesben megtalálható volt a vaddisznó is. Ez az állatfajta a Lovason talált állatok közül a legérzékenyebb klímajelző. A vaddisznó a mérsékelt övi lombos erdei környezetet, a bükkös és tölgyes erdőket kedveli. A maradványai egyértelműen a lombos erdei öv közvetlen közelségét bizonyítják. Ez az állatfaj ritkán fordul elő a felső pleisztocén faunákban. 43 Uo. 44 Uo. Itt kivételt jelent a Riss-Würm interglaciálisban az első (Würm) hidegcsúcs előtti időszakban ez a Var- bó és Subalyuk időszaka, illetve az istállóskői barlang interstadiális faunája, ahol azonosíthatóan jelen volt. A méretarány meghatározásakor a Lovason talált vaddisznó kisméretű volt, különösen összevetve egy korabeli holocénbeli legkisebb anyadisznó megfelelő csontjának méreteivel.45 A kistermetű lóból származó leletanyag jelentéktelen, nem alkalmas arra, hogy bármiféle következtetést levonjanak, bár a csontokat lehetett mérni. Ezen mérések alapján megállapították, hogy a paraméterek nagyon hasonlítanak a subfossilis vad- és a háziasított lovak méreteihez. A darvak vonulásuk idején a nyílt, lápi réteken vagy száraz, füves pusztákon élnek. A költési időszakban alföldi erdőket, fás, bokros lápi vidéket keresik.46 Összegzésképpen T. Dobosi és Vörös megállapította, hogy a Lovason talált fajok ökológiai igénye a kőszáli kecske kivételével mérsékelt övi erdős környezetet igénylő állatfajokból áll. Ezen kívül a jávorszarvas jelenléte a mocsaras területek közelségét is jelzi. A megmunkálás jegyét viselő eszközök, szinte kivétel nélkül, olyan testtájakról származó csontok, amelyek az élelemforrás tekinttében értéktelenek. „Az osztályozás szerint a Kretzoi módszer47 alkalmazása során meg45 Uo. 8. 46 Uo. 8. 47 A 60-as években merült fel az, hogy a hagyományos módszerek nem elég pontosak a régészeti állatcsontok értelmezésében. A felhalmozódó leletanyagok „egy korszak, egy régió” összevont fáunisztikai jellemzése összemosta a lelőhelyek, települések eltérő típusait, jellegét, és emellett nem adott megnyugtató választ arra a kérdésre, hogy az egyes állatok hasznosításának milyenségére és felhasználásának módozataira sem. Kretzoi Miklós kidolgozott egy módszert ennek az akadálynak a leküzdésére. Módszerének a lényege, hogy a csontmaradványokat természetes anatómiai régiók szerint csoportosította. így a fej, törzs és végtagok fő testtájakra van felosztva. ,A régészeti állattan a zoológiái alapadatai közül az egyik legtöbb információt a csontmaradványok anatómiai megoszlásából tudja adni. Az állatcsontok testrégiókra történő felosztása, az egyes testtájakat képviselő csontanyag meny- nyiségének arányba állítása megmutatja, hogy az illető állatot egészben, ha nem, akkor melyik testtája(i)t - lenyúzva, vagy csak a bőrét- vitték a telepre. ’’Sok mindent elárul az is, ha a nagytestű állat csontanyaga egyenletes megoszlást mutat, akkor a szakemberek azt a következtetést vonják le ebből, hogy a zsákmányt telepen, helyben dolgozták fel. A hiányos 15
