S. Perémi Ágota (szerk.): A Laczkó Dezső Múzeum Közleményei 28. (Veszprém, 2014)

Palágyi Sylvia: A sikátori kora császárkori temető

végződik.323 A vaspálcák hossza, piramis formájú végződésük nagyon hasonlít az inotai 2. halom vas kocsialkatrészei között, a 2. (kocsis) gödörben talált tárgyakra még akkor is, ha az inotai tárgyakat egyszer, ill. kétszer meg is hajlították.324 Bár a szlovéniai sír tárgyainak helyét a szerző összecsukós szék részeinek is el tudta képzelni,325 inotai példánk alapján nagy valószínűséggel azonban inkább kocsialkatrészként kellene azokat meghatározni, még ha az inotai pá­ros darabot nem is tudtuk a kocsirekonstrukcióban elhelyezni. Bóna I. véleményének326 lényegéhez csatlakozva és azt kiegészítve, úgy gondoljuk, hogy az elteme- tetteknek, azaz a bennszülött birtokos arisztokrácia egyes képviselőinek valóban módjukban állt, s meg is tehették, hogy fegyvereket beszerezhessenek (ké­szíttethessenek, vagy vásároljanak stb. például a leg­különbözőbb területekről vegyesen is, vagy például a római táboroknak dolgozó fegyverkovácsoktól is) a maguk és fiú örökösük számára.327 Módjukban állt és meg is tehették, hogy fegyvereket birtokol­janak, vadásszanak vele, s haláluk esetén, mint tu­lajdonukat, el is temettethessék velük.328 Ilyen meg­fontolásból a bennszülöttek saját fegyverükkel (vagy saját fegyverükkel együtt is) léphettek be a segéd­323 mráv 2005, 328. Abb. 24. 44-45. 324 palágyi 1981,40. Kát. 2.2.10.26, 74. T. XV. 11-12. 325 mráv 2005, 328. 326 bóna 1978, 273.: az 1. század végére és a 2. század első felére vonatkozóan. 327 Inota, 1. halom, Sikátor: gyermektemetkezések. 328 A lócsontok között talált lándzsák is az elhunyt fegyver­készletéhez tartoztak/ tartozhattak. csapatokba, s elbocsátásukkor ugyancsak saját fegy­verükkel távozhattak a hadseregből, ill. temették el őket szolgálati idejük lejárta előtt vagy később.329 Az ifjakhoz és gyermekekhez köthető fegyveres sírokra hivatkozva sem szabad azonban minden fegyveres sírban auxiliáris katonát látnunk.330 Az inotai 1. és 2. halomban eltemetett 10-16 éves ifjúban, ill. 30-50 év körüli férfiben331 a benn­szülött törzsi arisztokrácia vezetőjét és fiát láttuk. Az 1. halomban nem volt kocsi, de volt hátasló a 2. halom hátaslovánál szerényebb kantárdíszekkel, volt vas- (de nem ónozott bronz-)dudorral erősített pajzs és volt tőr és nyílhegy, de nem volt kard, s valószínűleg lándzsa sem. A gyermek-ifjú és a fel­nőtt férfi fegyverzetében volt különbség, méghozzá számban és minőségben is.332 Fegyvereit, mint a bennszülött arisztokrácia vezetőjének fia, rangjelző­ként, ill. vadászfegyverként kaphatta.333 Sikátoron két sírban, a 16. és a 32. sírban volt biztosan fegyver. A 16. sírban csak egy vaslándzsa, a 32. sírban lándzsa és vasfogójú, bronzdudoros pajzs. A két sír csontmaradványainak antropológiai meghatározása 7—14? év. A 28. sír esetleg egyélű vas­kardként is azonosítható mellékletét egy 0—6 éves gyermek kapta. 329 marton 2002, 135.: a bennszülöttek használhatták saját fegyvereiket a római hadseregben. 330 Szemben Márton 2002, 135. Inota I. elhunytját koránál fogva sem azonosíthatjuk auxiliáris katonával. 331 Éry K. in: palágyi 1981, 45-46. 332 Ez a különbség a többi mellékletben is lemérhető volt: palágyi 1981, 7-14.; palágyi-nagy 2000, 50-53. 333 palágyi 1981,7-14., 29.; palágyi-nagy 2000, 50-53. 127

Next

/
Oldalképek
Tartalom