S. Perémi Ágota (szerk.): A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 27. (Veszprém, 2012)

CSIRKE Orsolya: Római kori lelőhelyek Oskű határában

Az egyik Rómer Flóris által is említett, az ispáni lakban látott oltártöredék. A mészkőből készült, valamely istenségnek szánt oltár párkányzata és a talpazata meglehetősen sérült. A töredék felfele keskenyedik, az egykori díszítésből csak ívelt faragású reliefrészletek nyomai láthatók mára. A felső rész johb oldalán egy, talán madarat ábrázoló motívum nagyon rossz maradványát lehet felfedezni. A sarkon egy oszlopszerű faragvány van, a törésvonalnál pedig egy ülő figura bal karjának körvonalai figyelhetők meg. Egykori feliratából csak háromsornyi maradt meg, szintén töredékesen. A faragvány a Kr. u. 2.-3. századra keltezhető. Aranyoskát lelőhely megjelöléssel a helyi iskola gyűjteményéből egy síremlékhez tartozó portréfej került a Laczkó Dezső Múzeumba a topográfiai gyűjtés alkalmával.'

4 (20. ábra) A Kr. u. 3. század első feléből származó faragvány nagyon kopott, és sérült. Az orr és az áll letört. A szemek igen mélyen ülnek, a szemzugok élesen törnek. A hajviselet sapkaszerűen egészíti ki az összképet. Hasonlóan az előzőhöz, az aranyoskúti lelőhelyen került elő 1957-ben egy Kr. u. 4. századra keltezhető szarkofágfedél.'' (21. ábra) A veszprémi szakmunkásképzőbe került töredéket 1989-90-ben szállították át a múzeumba. A sírláda fedele többszörösen sérült, amit a restaurátorok műemléki beton segítségével orvosoltak. A szarkofágfedél faragása elnagyolt, díszítésnek nincs nyoma a sarokakroterionokon sem. A temetkezéshez kapcsolódó egyéb lelet nem került a múzeumba. A település környékén talált katonai diplomák jelenléte, ha nem is bizonyító érvényű, de mindenképpen említésre méltó. Az állami földterület, az ager publicus nagy része a tartomány tudatos betelepítését szolgálta. A szolgálati idő letelte után, a provinciában állomásozó legiok, illetve auxliáris egységek leszerelő katonáinak (veteránok) az állam földbirtokot adományozott. A veterántelepülések nem feltétlenül elszigetelt kisbirtokok voltak. Egy részük az urbanizáció adott szintjét elérve városi rangot (colonia) kaphatott, például Savaria, vagy idővel nagybirtokká nőhette ki magát, például a balácai villagazdaság. " A deductios veteránbirtokok nem csak a határzóna katonai táborai mellett alakultak ki, hanem a tartomány belsejében is. A Balaton környéki feliratos emlékek, a sírkövek szövegei illetve az előkerült tárgyi leletek alapján a legújabb kutatás feltételezi, hogy a Kr. u. 1-2. század folyamán több veterántelep, illetve -birtok létezett a Balaton-felvidéken. Az Oskii környéki intenzív római jelenlét is talán összeköthető egy esetleges veterántelepítéssel. A Balaton-felvidéken szinte minden mai település határában megtaláljuk a császárkori élet nyomait. Ezeknek a lelőhelyeknek csak elenyésző részén volt számottevő régészeti kutatás, ami alapján halvány képet festhetünk ezeknek a településeknek az életéről, működéséről. A Balaton (Pelso) környéke kedvelt vidék volt Itáliát idéző klímája és jó minőségű földjei miatt. A Bakony sűrűje gazdag vadállománnyal rendelkezett, és a tó is bőségesen ellátta hallal az itt élőket. A tiszta források és bővizű kutak a vizet biztosították a falvaknak, majorságoknak, városoknak. A víz maga az élet volt. A legkorábbi őskori telepek is folyók, patakok, források és tavak mentén alakultak ki mindenhol. Ez nem volt máshogy a császárkorban sem, azzal a különbséggel, hogy a rómaiak ólom- és kerámiacsövek segítségével nagyobb távolságokra is képesek voltak szállítani a vizet. Oskü környékén a források látták el vízzel az itt élőket. A másik meghatározó momentum a települések kialakulásában az úthálózat volt. Amíg a tartomány fő közlekedési útvonalainak irányát, azok fontosabb állomásait szinte pontosan ismerjük, lévén birodalmi főutakhoz kapcsolódtak, a belső-pannoniai utakról kevesebb információ áll rendelkezésre.' A térképek, útikönyvek leírásából ismert, a fő útvonalakat összekötő és a tartományt átszelő diagonális útvonalak rekonstrukciója a jelenleg rendelkezésre álló tárgyi emlékek és terepi adatok alapján is sok esetben csak valószínűsíthető. Az ezekről leágazó alacsonyabb rendű (nagyon egyszerű kivitelezésű és ebből kifolyólag tünékeny) utakat pedig egyetlen útleírás sem tartalmazza. Amíg a nyugati tartományrészben az utak jórészt ma is felismerhetőek, addig a Dunántúl keleti " LDM 78.26.1. - MRT2 1969, 165.; CSIR 89 1999, 74, TAF. 12, 4.1-4.2 4

4 LDM 65.445.1. - MRT2 1969, 162.; csiR 132 1999, 91, TAF. 24, 1.1-1.3. 3

5 L.DM 93.1.1. - MRT2 1969, 162.; CSIR 158 1999, 99, TAF. 26, 4. 3

6 mráv 2008, 23. A pannóniai úthálózat kérdésével részletesen foglalkozik TÓTH 2003 és TÓTH 2006 48