S. Perémi Ágota (szerk.): A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 27. (Veszprém, 2012)

DOHNÁL Szonja - KÁKONYI Anna: Államosított műtárgyak a Laczkó Dezső Múzeumban. I. Egy Veszprém megyei művészetpártoló család

mazó iparművészeti, régészeti anyagot, könyveket és bútorokat. 2 6 1953-tól a Népművelési Minisztéri­um Múzeumi Főosztálya központilag kívánta szer­vezni a szállításokat, ennek érdekében előre be­kérték a tehergépkocsi-igényeket minden múzeum­tól. Még azt is előre meg kellett adni, hogy hány órát igényel a szállítás az anyag le- és felpakolásá­val együtt. 2 A szépalmapusztai kastély ingóságai­nak csomagolására és elszállítására Vajkai mind­összesen négy napot tervezett, ezt a jelentések alapján két munkatársával tervszerűen teljesítette is. 2 6 A fentiek alapján feltételezhető, Hogy a tárgyak adatolása már a helyszínen sem történhetett megfelelően, a későbbi leltárba vétel idejére pedig minden bizonnyal tovább fogyatkozott a begyűjtött anyagról való tudás. Hogy pontosan kiktől, mely Veszprém megyei családoktól származnak a rendelet végrehajtásával múzeumba került műtárgyak, azt ma már nem tud­juk maradéktalanul tisztázni. A leltárkönyvek alapján és a múzeumtörténeti dokumentum- és kép­anyag töredékes adataiból összeállítható ugyan egy lista azokról a településekről, amelyekben ingó­ságok múzeumba szállítása céljából jártak a mú­zeum munkatársai, ám sok esetben csak a helységet nevezték meg, a pontos cím vagy családnév gyakran hiányzik. Olykor még a települést sem tudjuk, egyszerűen „Balatonmelléki villa" gyűjtőfogalom­mal illette a leltározó a gyűjtési helyet. Az sem visszakövethető már, hogy ha a leltárkönyvi be­jegyzések szerint egy településről több tárgyegyüttes származik, és nem mindegyiknél említenek konkrét családot, annak a leltározó következetlensége az oka, vagy az, hogy több családtól is beszállítottak tárgyakat, de csak egyet jelöltek meg közülük. A képzőművészeti, iparművészeti, néprajzi, régészeti gyűjtemény és a könyvtár nyilvántartási adatai alapján a következő helységekből, családok­tól és szerzetesrendektől származó anyagot őriz a múzeum: Ábrahámhegy - pontos megjelölés nélkül Ábrahámhegy - Zábrák család Alsóperepuszta - Nádasdy család Badacsony - Ányos család Badacsony - államosított pince Badacsony - Szüts család Bakonybél - bencés szerzetesrend Balatonfüred - Jókai Mór örökösei Balatonmelléki villák Felsőörs - prépostság Magyargencs - pontos megjelölés nélkül Nagyesztergár - Purgly család Pápa - Karlovits család Pápa - Máday Andor Révfülöp - Barlay család Révfülöp - Kisfaludy-Semsey család Szépalmapuszta - Pejacsevich-Mikó család Szigliget - pontos megjelölés nélkül Szigligeti villa Szigliget - Tarányi család Tihany - bencés apátság Weimpuszta (Nagyesztergár) Zirc - ciszterci apátság Szembetűnő, hogy a tárgynyilvántartás adatai nem mindenhol feleltethetőek meg a témával kap­csolatos irat- és fotóanyagnak és fordítva. Konkrét példával élve: vannak olyan fotóink, amelyek témájaként az 1952. évi 4. törvényerejű rendelet végrehajtását jelölték meg Badacsonylábdihegyen BalatonrendesenBakonyszentlászlón' 1, a Somló­hegyen", ám tárgyleltárkönyvi bejegyzés nem kapcsolódik hozzájuk. A felvételeket Vajkai Aurél készítette 1952 novemberében, általában egy-egy épület és négy-öt személy látható rajtuk, akik nem a múzeum munkatársai voltak. Ezekben az esetek­ben a múzeumigazgató mint szakértő lehetett jelen az ingatlanok államosításakor, hogy a bennük lévő, esetlegesen hátrahagyott ingó vagyont felmérje ", 2 6 LDM Múzeumtörténeti Adattár 11068 (iktsz.: 304/1953). 2 LDM Múzeumtörténeti Adattár 10628. ' LDM Múzeumtörténeti Adattár 10627 és LDM Múzeumtörténeti Adattár 10800 (iktsz.: 171/1953). 2 9 LDM Fotónegatívtár 6982. 3 0 LDM Fotónegatívtár 6974. 3 1 LDM Fotónegatívtár 7034 és 7038. 3 2 LDM Fotónegatívtár 7014-7017. " Erre utal egy távirat, amelyet 1952 szeptemberében küldött a múzeumi központ Vajkai Aurélnak, miszerint a postán koráb­ban megjelölt helyeken egy pontosan meg nem nevezett bizottság munkájában az 1949. évi 13. törvényerejű rendelet értelmében múzeumi szakértőként kell részt vennie. LDM Múzeumtörténeti Adattár 10187 (iktsz.: 429/1952). 185

Next

/
Oldalképek
Tartalom