S. Perémi Ágota (szerk.): A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 27. (Veszprém, 2012)
PILIPKÓ Erzsébet: A nemzeti emlékezés motívuma Ányos Pál költészetében
Horváth Dezső, más elemzők véleményét is interpretálva, részletesen foglalkozik ennek a fájdalomnak a milyenségével.' Ányos elefánti tartózkodása idején hazafias érzelmei újraélednek, s költői hivatása tudatossá válik. Egy nemzeti eposz megírása is foglalkoztatja a képzeletét, barátai örültek a szándékának, és biztatták. A nemzeti megmaradásért való aggódás íratta vele „A Régi Magyar Viseletről" (10. ábra) c. ódai hangvételű költeményét és „Gondolatait e tárgyról" - amelyet az egyetemen jogászkodó öccsének küldött el -, 4" s amely nemcsak korának szellemiségét tükrözi, miszerint a viselet első rangú kultúrérdek, 4 1 hanem saját meggyőződése is ez, nemzeti büszkeségének csorbítását érzi az idegen ruha viselésével. II. József németcsítő politikája sajátos módon elősegítette a nemzeti érzés kibontakozását, a nemesi ellenállás hívei védelmükbe vették a régi hagyományokat, divatba hozták a magyaros öltözködést, a magyar ételeket és síkraszálltak a magyar nyelv ügyéért is. Ányos Pál költeményében üdvözli a nagyszombati nemes ifjúságot, akiket ismét „igaz magyar öltözetben" lát, fejükön „csákó" van, hajuk „perecben". Elérkezettnek látja az időt, hogy megszabaduljanak az idegenek majmolásától („Ideje, hogy egyszer megnyílik szemetek, S megunnya idegen majmozást szivetek"), s fontosnak tartja, hogy visszatérjenek őseik viseletéhez. Hivatkozik Nagy Sándorra, ki „puhulni kezdett," mihelyt páncélját perzsa ruhával cserélte fel. Ugyanakkor elismeréssel szól a szerencsés Spártáról, ahol Lykurgus törvény által tiltotta nemcsak az idegen ruha viselését, de az idegen ruházatot készítő mesteremberek működését is. 4" Ányos felindultan szól azokról a nőkről, akik „pipes ruházatot", abroncsot, fodros csipkét viselnek, leszaggatják a pártájukat, tornyot csinálnak a fejükön, s „korzikány kalapban", párizsi cipőkben kelletik magukat a férfinép előtt. A költő szerint a „fátyol, nagy ezüstgomb, párducok bőrével, jobban öszveillik a magyarok szivével". Meggyőződése, hogy az idegen ruha idegen szokásokat, idegen erkölcsöt importál, mert „...a ruházatnak vagyon valami titkos ereje a szivekre", amely hosszú távon a „pallérozás", a kulturálódás leple alatt nemzetünk beolvadását, asszimilációját eredményezi. „Más öltözet más nyelvet szül, más nyelv más indulatokat, más indulatok más hajlandóságokat, és így, lassú léptekkel, a pallérozásnak gyönyörű színe alatt elveszik a haza, a nemzetség más nemzetséggé válik." Ugyanis, ha „megpuhult a szív, az ész megfelejtkezik őseiről." Ányos a költeményében - modern értelemben vett - mi-tudat 4' megőrzésére szólítja fel kortársait, egyfajta kontinuitásra a múlt-jelen és eljövendő között. Számára a „régi szokás," a társadalmilag normatív hagyomány nemzeti megmaradásunk fontos kritériuma. A különböző népek más-más erkölcsi értékekkel rendelkeznek: a törököknél az igazságszeretet, a tatároknál az „ijedhetetlenség," a mi dicső nemzetünknél pedig a szabadság és hazaszeretet a mérvadó - vallja a költő -, tehát az egykoriak egységes tudatvilágára utal, amely egységes képzetek meglétét feltételezi. A magyarok is mint szimbolikus eredetközösség, nemzet(ség), egyazon „törvényű" közösség, azaz önmaga összefüggését, a hagyomány és szokásvilág immanens képzetei révén számon tartó egységes társadalom. Bár megjegyzendő, hogy a költő felfogásában ez a vertikális összetartozás csak a rendi társadalomra vonatkozik. Világnézete szerint ugyanis ez a „mi" és a „nemzet" csupán a kiváltságos osztályt, a nemességet feltételezi. Ányos származása, neveltetése, később baráti körének értékrendje mind együttesen alakították történelemszemléletét. Nagy jelentőséget tulajdonít a nemzeti történelemnek, a szerelem és a barátság mellett egyik uralkodó eleme költészetének a hazafiság. 4 4 „Ányost mint elégikus költőt, sokan méltatták, de mint hazafias, mint nemzeti szellemet hathatósan ébresztő költőt kevesen. Pedig a hazafiúi fájdalom igaz hangjait is föltalálhatjuk költeményeiben. E kölHORVÁTH 1906., 40^12., Ballagi szerint Ányos „költészete egészen össze van nőve a fájdalommal, úgy látszik, a fájdalom tette Őt költővé". BALLAGI 1872., 150. 4 0 OLGYAI 1994., 92. 4 1 HOVÁTH 1906., 28. 4 2 Ld. JANKOVICS—SCHILLER 2008. 59. 4 3 SZŰCS 1997., 318. 4 4 KELEMEN 1906., 44. 169
