Rainer Pál (szerk.): A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 26. (Veszprém, 2011)

GERE László: A szigligeti vár régészeti kutatása 2002-2008. Háromosztatú ház a felső vár középső részének keleti oldalán

nem utolsó sorban a korábbi kályhacsempék töredékeit a kemence sütőfelületében találtuk meg. A kemence legnagyobb mérhető magassága 150 cm volt. A kissé nyújtott felületü sütőfelület felett 60-70 cm magas, közel félgömb alakú sütőtér volt. A kemence belső kialakítása egy sütőharanghoz hasonlítható. A kemence szájnyílásának csak alsó része maradt meg, a nyílás északi káváját hosszában élére állított téglákból alakították ki. A szájnyílás előtt a padkán ovális alakú, erősen átégett sütőfelület volt, ez egyértelműen bizonyítja, hogy a padkára parazsat húztak ki, és azt főzésre is használták. A kemence északi felének külső felületén, a korábbi kályha füstelvezető nyílásának vonalában és magasságában egy kb. 10-14 cm széles mélyedést lehetett megfigyelni; mindez arra utal, hogy a kemence égéstermékeit továbbra is a konyha szabadkéménye vezette el. A ház feltárása során udvarra néző ablakot nem találtunk. Az északi helyiség nyugati falának középső részén azonban volt egy 110 cm széles kisebb, vízszintes felületü mélyedés, amit egy ablaknyílás alsó részeként is lehet értelmezni. Az ablakoknak azonban ettől egyértelműbb bizonyítékát nem találtuk. A nyugati falról a 2002. évi feltárás során joggal gondoltuk, hogy azt a többtonnás faltömb teljesen lerombolta (az alaprajzon ezt a részt szaggatottan jelöltük), azonban a 2008. évi kutatás során kiderült, hogy annak alsó része mintegy 80 cm magasságban megmaradt. A ház déli helyiségének déli falát a sziklataréj északi vége alkotja. A szikla felső részét mintegy 100-120 cm hosszan teljesen függőlegesre vágták, alsó, egyenetlen felületü része azonban rézsüsen folytatódik a padló felé. A fal ilyen jellegű kialakításának okát a feltárás során nem sikerült megfejteni. Figyelembe véve, hogy a ház korai időszakában itt egy drága, zöldmázas csempékből készült kályha állt, nem valószínű, hogy a déli falat natúr felületü sziklaként hagyták volna meg. Elképzelhető, hogy a szikla kialakítása még a ház építése előtt történt, és a szoba kialakítása során ráfalaztak a rézsűre, és így alakítottak ki függőleges falat (ilyen építészeti megoldásra is találtunk példát a felső várban). Annak a lehetősége sem zárható ki, hogy a déli fal faburkolatot kapott. A lehetséges hipotézisek számát lehetne még szaporítani, de sajnos egyértelmű régészeti bizonyítéka egyiknek sem lenne. A déli sziklafal a házra nézve megőrzött még néhány fontos építészeti adatot. A sziklataréj északi része a szoba fent leírt déli fala után egy vízszintes, déli irányban 3 méter hosszú sziklaplatóban folytatódik, majd egy újabb, 2,7 méter magas, közel függőlegesre faragott rész után éri el azt a platót, amelyre a már említett tornyot építették. A házra nézve a déli falat képező függőleges sziklafal utáni 3 méter hosszúságú plató északi végén kialakított gerendafészek jelenti az egyik fontos információt, a másik fontos adat a sziklaplató sárga, agyagos tapasztású padlója. A gerendafészek pontosan a ház észak-déli tengelyében van. Ebbe az 50^50 cm-es fészekbe helyezhették el a ház mestergerendáját. A mestergerenda alapján a helyiségek maximális magassága 364 cm lehetett. A födémgerendákat a keleti és a nyugati falra, illetve a mestergerendára helyezhették el. A keleti falban - várfalban - utólagosan alakíthatták ki a gerendafészkeket, ennek azonban nem találtuk nyomát. A várfal ezen része már a feltárás előtt is a terepszint felett volt 70-100 cm-rel, így feltehetően az utóbbi évtizedek állagvédelmi munkái tüntethették el a gerendafészkeket. A konyha kapcsán kérdés, mi támasztotta alá a szabadkéményt keletről és nyugatról. A keleti falon - várfalon - nem volt nyoma utólagosan kialakított boltvállnak, ezért az látszik valószínűnek, hogy a kémény keleti fala maga a várfal volt, és a többi része rátámasztott a várfalra. A kémény nyugati boltozatáról elképzelhető ugyan, hogy a mestergerendáról indult, de az nem valószínű. A kémény füstmentesítő szerepe csak akkor érvényesülhetett, ha a boltozat nyugati fele viszonylag közel volt a tüzpadkához, illetve a kémény elég magas volt a szükséges szívóhatás kifejtéséhez. A fent mondottak, továbbá a fennmaradt XV1II-XX. századi ilyen jellegű kémények alapján az valószínű, hogy a kéményt tartó gerenda nem lehetett azonos a déli helyiségnél leírt mestergerendával. A konyha középtengelyében kellett lennie egy alacsonyabban lévő áthidalónak - gerendának amiről a szabadkémény nyugati fele indult. A kéménynek ez a része gátolta meg ugyanis a füst és a szikra szétterjedését az egész házban. A konyha északdéli középtengelyében azonban nem találtunk gerendafészket az északi falon, a déli válaszfal ezen része pedig leomlott, falazati pillérnek - ami egy ilyen gerendát tarthatott volna - nem volt nyoma. Mindezek alapján azt kell mondanunk, hogy a kéményhez tartozó gerendát a két válaszfalnak kellett tartania, annak magassága nem lehetett kevesebb az északi fal mai magasságánál, azaz a padlótól minimum 235 cm-re volt az alja. A 235 cm-es magasság már nem zavarta a konyhában történő közlekedést, ugyanakkor a tüzpadka felülete és a kémény alsó része közötti 170 cm már elég kicsi ahhoz, hogy a füst ne terjedjen szét az egész konyhában. Ez a feltevésünk már csak azért is helytálló kell, hogy legyen, mert a konyha esetén nagy kéménymagassággal kell számolnunk. Figyelembe véve, hogy a ház szinte biztosan emeletes volt, a kémény magassága a ház padlójától számítva elérhette a 7-8,5 métert. 67