Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)

a segítő asszony a szobrot mosta meg, a vak gazda is megmosta az arcát: csoda történt, visszanyerte a látását. így tett a család többi tagja is. Ez volt az első csoda, amely a kis szobrocskához köthető. Ezt követően azonban egy nap a szobor eltűnt az oltárról. Rémült keresésbe fogtak, mígnem megtalálták, mégpedig azon a helyen, ahol eredetileg előkerült, fénysugarakkal árasztva el a környéket. Ezt jelnek vélték, mégpedig arra utalónak, hogy a megtalálás helyszínén kell a szobrot elhelyezni. Ekkor a Poraj-családból való birtokos, Adam Gidelski egy vörösfenyőből készült oszlopot állíttatott a szobornak. Ez azonban csupán ideiglenes, átmeneti helye lett. Közben Adam Gidelski meghalt. Vagyonát halála után fia, Marcin örökölte, aki egy alkalommal Jordanówba utazott üzleti ügyeit intézni. Ott tartózkodása idején a városkában gyilkosság történt, de a tettes elmenekült. Tekintettel arra, hogy az egyetlen idegen Marcin Gidelski volt a településen, őt gyanúsították meg a bűntettel és börtönbe zárták. Reménytelen helyzetében a csodatévő Szúzanyához fohászkodott, megfogadva, hogy ha egyszer kiszabadul, kápolnát épít a szent Szűznek. Ekkor történt az újabb csoda. A fiú ártatlansága beigazolódott, és valóban kiszabadult. A kis kápolnát megépíttette, amely a hagyomány szerint „tetszett a Szűzanyának, mert ablakán nem mindennapi fény szűrődött ki és az oltáron nem emberkéz által gyújtott gyertyák égtek."

7 Ennek hamar híre ment és a környékről zarándokok sokasága kezdte felkeresni a szobrocskát. A csodák sora ugyancsak folytatódott, amelyeknek a híre bejárta a környéket, újabb és újabb zarándokokat vonzva ide. Bár adatokkal nem rendelkezünk, azonban magyar és európai példákat ismerve, nem zárható ki, születhettek Gidlével, az itt történt csodás esetekkel kapcsolatos ponyvanyomtatványok, amelyek a búcsúhely történetét is ismertethették.

8 A szobor megmosdatásának és a vízzel való gyógyulásnak emlékére pedig minden esztendőben egyetlen alkalommal, mégpedig az első megtalálás napján, borban fürdették meg a szobrot, amely bornak gyógyító erőt tulajdonítottak, sőt, valóságos gyógyulásban részesültek azok, akik fogyasztottak belőle. A szokás a mai napig élő, és a csodás gyógyulások napjainkban is folytatódnak. Tulajdonképpen Gidlének, mint kegyhelynek a története ugyancsak jól példázza azt, hogy egy új kegyhely keletkezésének melyek a legfontosabb feltételei: csodatévő erővel rendelkező Mária kép, Mária szobor, illetve gyógyító erejű szent forrás. Egyes helyeken egyszerre van jelen mindkettő, másutt viszont csak az egyik jelenti ezt a különleges erőt.

9 Mindenesetre, akár csodatévő szoborról, akár szent forrásról van szó, valamennyi helyi jelentőségű, hisz az adott helyből nőtt ki, innen származik. A Szűzanya esetében olyan valóságos személy szobráról, képéről van szó, aki különbözik más kegyhelyek csodatévő Máriájától.

10 Az adott hely azután az ott történt csodákkal vonzáskörzet képzővé válik, vagyis a szűkebb és tágabb környékről vonzza a búcsús zarándokokat, a kéréssel, a hálaadással és a fogadalomból érkezőket. Minél nagyobb jelentőségű egy kegyhely, annál nagyobb a vonzáskörzete, amely ugyanakkor búcsúnapokhoz kötődően is változik. A főbúcsún az esetek tanúsága szerint mindig többen vettek/vesznek részt.

11 Egyébként a csodás körülmények között, ember közreműködése nélkül előkerült szobrok, képek legendája a Mária-kultusz történetében nem ismeretlen, már a korai időkben előfordultak.

12 A háborúk, az emberiséget fenyegető veszedelmek, járványok idején különös bizalommal fordultak feléjük, sőt a Szűzanyának, mint közbenjáró segítőnek újabb megjelenései ugyancsak ismertek. A barokkban gyarapodtak a képekhez, szobrokhoz kapcsolódó, az isteni kegyelem megnyilvánulásaként értékelendő, a hitet megerősítő, a megszentelő kegyelem részét jelentő csodatételek, amelyeknek köszönhetően ezek a képek, szobrok, kegyképekké, kegyszobrokká, a hely pedig az isteni kinyilatkoztatás helyévé, kegyhellyé vált.

13 Ezek ugyanis mind olyan Mária ábrázolások, amelyek