Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)

A plébániahálózat megritkulásának, megszűnésének egyenes következménye volt az esperesi kerületek és a főesperességek eltűnése. Ez egybeesett a tridenti zsinat rendelkezéseinek életbelépésével, amely a főesperességek sorsában jelentős változásokat hozott. A korábban jelentős hatalommal rendelkező főespereseket a zsinat rendelkezéseit követve egyértelműen a főpásztor alá rendelték, korábbi jog- és feladatkörüket a püspök által kinevezett helynökök látták el. Ezzel együtt járt a tisztség értékének devalválódása, valós hatalom és feladatkör híján egyre inkább puszta címmé vált.

38 Ez a kettős forrásból táplálkozó szerepvesztés tükröződik a veszprémi egyházmegye XVII-XVIII. századi forrásaiban is. Az emlékezet bizonyára fenntartotta a hat középkori főesperességet a kései utódok tudatában, a gyakorlat azonban a valós viszonyokhoz igazodott.

39 Folyamatosan, 1630-tól kezdve csak a zalai főesperesre van adat.

40 1660-tól kezdve rendszertelenül megjelenik a somogyi főesperes is.

41 A század utolsó évtizedétől kezdve ismer Pfeiffer János székesegyházi főesperest, ezek sora aztán folyamatos az egész XVIII. században.

42 Más főesperesre csupán egy XVII. századi adatot hoz Pfeiffer János.

43 A püspöki processusok során felvett jegyzőkönyvekben is találhatók főesperesekre vonatkozó adatok. 1637-ből csupán azt említi a jegyzőkönyv, hogy két főesperes van a káptalanban,

44 1668-ban azonban már megnevezik a két főesperességet is, mégpedig a zalait és a somogyit.

45 A káptalan 1667-es statútumában is két főesperest neveztek meg, a zalait és egy másikat.

46 Az adatok összeegyeztetése némi nehézséget támaszt. A különböző időpontokban készített jegyzőkönyvekből egyértelműnek tűnik, hogy a XVII. században a veszprémi egyházmegyében csak két főesperesség volt. Ezek közül folyamatosan adatolt a zalai főesperesség. Ez érthető is, hisz az egyházmegyének ez a része, pontosabban Zala megyének is csak a Balaton vonalától északra elterülő vidéke nem esett a Hódoltság területére. Kérdés, hogy miképpen magyarázhatóak a fehérvári, a somogyi és a székesegyházi főesperesekre utaló adatok. A források beható ismerete nélkül jelenleg nem tudok választ adni erre a kérdésre, csupán annyit mondhatok, hogy a XVII. század második felében a somogyi főesperesi stallum látszik állandósulni a zalai mellett. További kérdés, hogy a székesegyházi főesperesség megjelenése és a somogyi főesperesség eltűnése mennyiben és hogyan függ össze egymással, illetve hogy mivel magyarázható a XVIII. században folytatott gyakorlat, amely gyökeresen különbözött a korábbitól. A főesperességek XVII. századi történetéhez még egy apró megjegyzést fűznék, mégpedig, hogy mivel a zalai főesperesként említett kanonokok egyidejűleg többnyire egy-egy zalai plébánia élén álltak,

47 valószínűsíthető, hogy ténylegesen ellátták a területen az esperesi feladatokat is. A XVIII. század közelebbről vizsgált időszakában a főesperesi címek, leszámítva a székesegyházi főesperesi tisztet, kikerülnek a kanonoki életpályákból. Pfeiffer János 1702 és 1777 között nem ismer somogyi főesperest, 1728 és 1777 között nem említ névtárában zalai főesperest sem.

48 Mindeközben a székesegyházi főesperesek sora töretlen,

49 s egyben helye is állandó a kanonoki pályamodellben. A hat tagú káptalan első négy méltóságát, az oszlopos kanonokokat — azaz a prépostot, az olvasó-, az éneklőés az őrkanonokot — követte a székesegyházi főesperes, majd a külön titulus nélküli hatodik kanonok.

50 Ez a folyamat ráadásul egybe esik az egyházmegye újjászervezésével, s inkább azt várnánk, hogy a nemrég megjelent főesperességek valódi tartalommal töltődjenek fel. Véleményem szerint a forrásokban újólag megjelent főesperességek a török által elfoglalt területek visszahódításával párhuzamos lelkesedésben foganhattak, idővel azonban a gyakorlati nehézségek

51 nyilvánvalóvá tették, hogy létüknek, akár még puszta címként sincs alapja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kortársak nem tartották szá-