Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)

a kiegészítéseket 24 sem, amelyek egyes, első­sorban jövedelem-összeírásokhoz kapcso­lódnak, még akkor sem, ha azokat később a plébánia megalapítására vonatkozó utalás­sal egészítették ki. Ugyancsak problémát jelent a plébániák alapítási idejének megállapítása. Ez esetben Padányi Bíró Márton püspök Rómába kül­dött 1757. évi jelentése volt irányadó, amely­ben közölte az esperesi kerületek és az egyes plébániák alapítási évét is. 25 Ezeket összevet­ve egyéb forrásokkal, 26 illetve az összeírások­ból nyert adatsorokkal megállapítható, hogy Padányi adatai jól orientálják a kutatót, bár általában egy-két éves eltérés tapasztalha­tó az alapítás tényét megörökítő dokumen­tumokhoz képest. 27 Van azonban néhány problematikusabb eset is. Nemesvid eseté­ben például Padányi 1748-as alapítást közöl, ugyanakkor az összeírásokban már 1734-től folyamatosan szerepel a plébánia. 28 Mérle­gelve a fentieket úgy döntöttem, hogy az ösz­szeírásokban való megjelenést veszem ala­pul, függetlenül attól, hogy az egybecseng vagy épp különbözik Padányi, illetve egyéb források meghatározta adatokkal. Termé­szetesen ennek lehetnek „áldozatai is", első­sorban a szerzetesek által ellátott plébániák­ra kell itt gondolni. Ezeket igyekeztem korri­gálni, de biztosan lappanganak további javí­tanivalók is az adataim között. 29 A fentiek előrebocsátásával az volt a cé­lom, hogy bemutassam a legfontosabb mód­szertani problémákat, amelyek megoldásá­ban igyekeztem következetesen eljárni. Az alkalmazott következetesség minden bizony­nyal azt is jelenti, hogy sok adatot, amelyek módosíthatnák az egyes plébániákról felhal­mozott ismereteket — ideiglenesen — vesz­ni hagytam. Tehettem ezt azért, mert jelen dolgozat eredményeit véleményem szerint nem befolyásolja érdemben néhány tucat te­lepülés adatainak viszonylagos pontatlansá­ga, s minden egyes adat ellenőrzése óriási, meg nem térülő többletmunkával járt volna. A plébániák vizsgálata egy másik dolgozat feladata, amelyhez már kevésbé lesz nélkü­lözhető az adatbázis kiszélesítése. Főesperességek a XVIII. századi veszprémi egyházmegyében 30 Az egyházi közigazgatás egyházmegyén belüli legnagyobb egységét a főesperességek jelentették. Logikus tehát, hogy először ezek alakulását és szerepét vizsgáljam meg a ko­rabeli veszprémi egyházmegyében. A középkorban, ahogy korszakunkban is, az egyházmegye területe öt megyére ter­jedt ki. 31 Magába foglalta Pilis megyét, Fej­ér megyét, Veszprém megye déli és keleti fe­lét, Zala megye nagyobb részét, valamint So­mogy megyét. Az egyházigazgatási beosztás is a megyerendszerhez kötődött, annyi mó­dosítással, hogy Somogyban két főesperes­ség volt, 32 így a középkorban hat főesperes­ség alkotta a püspökséget: 33 • Budai főesperesség 34 • Fehérvári főesperesség • Segesdi főesperesség • Somogyi főesperesség • Veszprémi vagy székesegyházi főesperesség • Zalai főesperesség A középkorból ránk maradt forrásokban folyamatosan szerepel mind a hat főesperes, akik egyben a székesegyház kanonokjai is voltak. Egy 1550-es összeírásban ugyanez a főesperesi beosztás figyelhető meg. 35 A XVI­XVII. század folyamán azonban mind az egyházmegye, mind a káptalan történetének legkritikusabb szakaszát élte meg. A budai, fehérvári, segesdi és somogyi főesperességek teljes egészében török uralom alá kerültek, s jelentős területeket vesztett el a veszprémi és a zalai főesperesség is. Ezzel párhuzamo­san a középkorban 36 tagból álló káptalan is gyakorlatilag megszűnt, 1630-as újjáalakí­tásakor mindössze öt kanonokot számlált. 36 Mindez a reformáció térhódításával karölt­ve magával hozta a katolikus egyházszerve­zet jelentős, sok helyütt teljes leépülését. 37

Next

/
Oldalképek
Tartalom