A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 24. (Veszprém, 2006)

Varga É. Teréz: Szívvel, lélekkel, becsülettel. Főhajtás egy olyan pedagógus házaspár előtt, amilyet „nem terem már ez a mai világ”

kalmával az is előfordult, hogy az egyik gyöngécske leánygyermeket a tanító úr a hátára vette. Úgy vitte az út végéig, hogy ne maradjon le a többiektől. Az iskolában fegyelem volt. A gyerekeket kiskoruktól fogva a felnőttek iránti tiszteletre nevelték. Mindenki tudta, kinek, hogyan illik köszönni. A háború előtt volt iskolai könyvtár. Tanító úr jól ismerte a diákjait, ismerte mindenki érdeklődési körét. Ennek megfelelően ajánlott mindenkinek a könyvekből. A rossz tanulókat délutánonként korrepetálta, mindenféle külön díjazás nélkül. Az iskolai munka mellett ő volt a takarékszövetkezet pénztárosa, 194(M15 között a Római Katolikus Kaszinó jegyzője is volt.

27 Bárki, bármilyen problémájával bátran fordulhatott hozzá tanácsért. Akin tudott, segített. A háborús időkben Somfai János lett a falu leventeegyesületének parancsnoka. Amint a fiúgyerekek elvégezték az iskolát, azonnal beosztották őket leventének. Három csoport volt. Akik éppen kimaradtak az iskolából, a kiscsoportba tartoztak. A nagyobbak a középsőbe, a katonaság előtt állók pedig a nagycsoportba. A csoportoknak volt egy-egy felnőtt vezetője. Minden szerda délután voltak a leventeösszejövetelek. Jó időben kimentek a SzárazGerence völgyébe gyakorlatozásra, ami tornászásból, célba lövésből állt. Minden csoportnak más feladat jutott, a legnagyobbaknak a legnehezebb. Nagyon szép volt, ahogy végigvonultak a falun. Mindenkinek leventesapka a fején. Csoportonként, katonás rendben, énekelve mentek a zászló után. Hidegben, rossz időben az iskolában tartották a foglalkozásokat. A puska részeivel, karbantartásával, elsősegélynyújtási ismeretekkel foglalkoztak. A tanító úr, mint mindenben, ebben is emberséges és megértő volt. Késő ősztől farsang utoljáig nagy divat volt akkoriban a színjátszás. Somfainé Pados Mária tanította be a fiataloknak a színdarabokat. Az ő irányítása alatt készültek el a jelmezek, színpadi díszletek. A játszott darabok közül a Falu rossza, Piros bugyelláris, Gyónási titok, Hári János, Pusztabíró, Parasztbecsület, Fehér Anna és a Gyimesi vadvirág voltak a legnépszerűbbek. A színi előadások hétvégenként szombat, vagy vasárnap este voltak. Egy darabot két-három alkalommal is eljátszottak, hogy mindenki megnézhesse. A színdarabosok a környékbeli falvakba is elmentek „vendégszerepelni". Cserébe az ottani színjátszók is bemutatták műsorukat Bakonybélben. Somfaiék bakonybéli tartózkodásának utolsó éveiben érkezett a faluba dr. Kisfaludy Gyögy körorvos és felesége Mária. Mindketten magas műveltséggel rendelkezetek. Az iskolaigazgató családjával hamarosan összebarátkoztak. A két Mária ötlete volt a bakonyi famunkát bemutató múzeum gondolata, amely később meg is valósult. A Bakonybéli plébánia História Domusában Palásthi Özséb plébános tollából az alábbi bejegyzés olvasható: „1950. április 30-ával Somfai János kántortanító és az általános iskola igazgatója a felmerült állampolgári nehézségek miatt megvált kántori állásától. A vasárnapi nagymise végén a plébános mondott köszönetet munkásságáért, amelyet mindig a legnagyobb lelkiismeretességgel végzett. Az egyházközségi képviselőtestület ápr. 23-i határozatával a Somfai János és az egyházközség közötti munkaviszonyt megszűntnek nyilvánította, és ugyancsak köszönetét fejezte ki Somfai János igazgatónak."

28 Már több, mint fél évszázada, hogy a Somfai-család elhagyta Bakonybélt. Mint a fentiek is bizonyítják, emlékük még mindig elevenen él a falu időseinek tudatában. Mert a jót nem lehet elfelejteni.

29 Végleg Pápán 1954-ben a család visszaköltözött Mária szeretett szülővárosába. Somfainé a II. sz. leányiskolában (később: Hámán Kató Általános Iskola), férje a II. sz. fiúiskolában (később: Nagy László Általános Iskola) kapott állást.

30 A város kulturálódás terén előrelépést jelentett ugyan a családnak, de Mária dédelgetett terve, a továbbtanulás így sem valósulhatott meg. A család a négy fiúval és a járásképtelen anyóssal hatalmas terheket rótt rá. Az önkéntes továbbképzés, a nyári művésztelepek alkotó hangulata adták a fejlődés szálait, amellyel kötődött a művészethez, a művészvilághoz. A család, a férj, ilyenkor mellé állt. A nyári három hetek alatt kifőzdéből hozták a kosztot, s ha nehezen is, de ellátták magukat. így ment ez nyolc nyáron keresztül. A többi hónapokban, amit a nagy család megengedett, az A. Tóth Sándor vezette pápai alkotókörben zajlott.

31 Ezek mellett 1963-ban a műszaki ismeretek és gyakorlatokból szaktanítói oklevelet szerzett a pécsi Pedagógiai Főiskolán.

32 1965-ben végre megvalósult a nagy álom: negyven képpel (akvarellek és tollrajzok) első ízben mutatkozott be Pápa város nyilvánossága előtt a művész Somfainé Pados Mária.

33 János 1957-ben igazgatóhelyettes lett a II. sz (később: Hámán Kató) leányiskolában.

34 Az ötvenes, hatvanas években és még egy ideig utána is pezsgő volt a városban a pedagógusok kulturális közélete, amelyben mindketten bőven kivették a részüket. Jártak a műkedvelő színjátszó körbe, ahonnan Sulyok Mária, Rákosi Szidi is indult. 316