A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 24. (Veszprém, 2006)

Gopcsa Katalin: Adatok Egry József fiatalkori munkásságához

húztam és színeket raktam fel a papírra. Nehéz munka volt ez, állandóan kerestem valamit, s csak később jöttem rá, hogy saját magamat keresem"

16 Önmaga keresésében mindig fontos szerepe volt a rajzolásnak, festésnek. Életművében később is fontos szerepet játszanak magafigyelő önarcképei, amelyek mint vizuális napló tanúskodnak személyiségének alakulásáról, gesztusokban, magatartás-formákban megnyilvánuló változásairól. Mint életének legfontosabb tevékenységi területe: a rajzolás és a festés, az a téma, hogy valaki fest, állandóan érdeklődésének középpontjában állt. Az Új Idők számára 1904-ben készített A festőiskolában című krokin (27. ábra) az álló, vagy mulatságos pózokban, magas székeiken a festőállványaik fölé görnyedő, rajztábláikra és a kép hátterében ülő-térdelő modellre koncentráló festőket - mint modelleket bemutató-alakokra figyelő Egry csöppet sem együttérzőn mutatja be ezeket a figurákat. Az 1906-os Festőnő című képén

17 a kép jobboldalán karosszékben ülő nő, jobbjában rajzeszközzel, rajzolja a kép bal oldalán fotelban ülő lánykát. A párizsi notesz több skicce is ábrázol, általában hátulról mutatva, rajztábla előtt ülő, felemelt kézzel az előtte levő lapra rajzoló, kontyos nőalakot. A Fidibusz 1907-es Modell rajzán (28. ábra) hátulról látunk egy darabos, nagylábú férfi akt modellt, amint egy ülő és egy hátrább palettával állványa előtt furcsa pózban álló festő-tanonc őt méregetve rajzolja. Akárcsak a Mintarajziskolában, itt sem szimpatizál Egry a kissé ficsúr-kinézetű alakokkal, sokkal inkább „a sok hoszszúhajú fiatal növendék rókasága" volt számára emlékezetes. Az Új Időkben ugyanilyen gúnnyal mutatja be Éder Gyula a Benczúr iskola tagjait, vagy a hazai műgyűjtők jeles társaságának a tagjait. Egry ugyanilyen éles kritikával szemléli a festőiskolák növendékeit, akikkel rokonságot nem érez, de kívülről jól látja és láttatja ezeknek a nyegle ifjaknak pózolós világát Egrynek ezekbe a szatirikus lapokba, mint a Fidibusz és az Izé készített rajzai nem kifejezetten humorosak, a hozzájuk írt szövegekkel együtt válnak valójában karikatúrákká. (28-34. ábra) „Látom, hogy az a háztető barna... de ha olyanra festem, kiröhögnek a fiuk!" - olvashatjuk a mostanáig a szakirodalomban sem idézett újságnak, A HOLD-nak 1909. november 26-i számából Egry: Az impresszionista című rajzához írt szöveget (29. ábra). Itt valójában még az erőltetetten „humoros" morfondírozás sem igazán mulattató, viszont a kép, 1909-ből, valódi Egry kép. A kép bal szélén, hátulról látjuk a felállított tábori festőállványt, a kép jobbján, egy domboldalon velünk szemben ül a feltehetően önarcképi vonásokat is hordozó festő. Jobb keze a bal karján, jobb lába kényelmesen kinyújtva, felhúzott bal térdén támasztja kezét, kalapja szemébe húzva - és a domboldal mögött a tornyos falucska a völgyben, távolabb dimbek-dombok. Egry szignója a kép bal felső sarkában van. A tájban képe előtt ülő, azt szemlélő festőben a későbbi Egryre ismerünk, aki hátrább lépve a festőállványtól szerette hosszan nézegetni a készülő képet, és ezt a szituációt igen sokszor meg is örökítette. A Művészetben 1914-ben közölt Festők című rajzának

18 is hasonló a témája: itt egy nekünk háttal ülő és egy oldalról palettával ábrázolt kalapos férfi szemléli a maga elé tett állványon a kertben készítendő festményét. A Művészet-beli kép annyiban tér el a többi festőt ábrázolt műtől, hogy nem a kontúrra helyezi Egry a hangsúlyt, a festői, hangulatos képen a lombok között beeső fényfoltok a nagybányaiak kerti jeleneteire jellemző fény-árnyék hatásokat idéznek, s ismét szerepelnek a festők attribútumai: a festőállvány és a paletta. Az IZÉ című, Paulini Béla által 1909-1910-ben megjelent folyóirat Egry rajzokból készült reprodukciói. Egrynek azokat a rajzait mutatja be, amelyeken a sziluetteknek, a körvonalaknak olyan fontos szerep jut. „Én mindig azt festem, amit élek" - mondta Egry, és ez a kijelentés életének minden szakaszában tetten érhető. Ezekben a tanulásnak szentelt, önmaga keresésének szánt időkből is felfigyelhetünk sok olyan jellegzetességre, amely azt mutatja, Egry ismerte a kantinok világát, ahol Meunier-t idéző pózokban munkás-alakok állnak-ülnek egy sivár környezetben (31. ábra), szerette a kikötők világát, a horgászok jelenlétét (30. ábra), de közvetlen ismerős közeg volt számára az a pár is (32. ábra), amely feltehetően a kocsmából hazafelé, ismert családi jeleneteket elevenít meg. Viszont, ha megnézzük Egrynek A budaiak című (33. ábra), az IZÉ 1909. november 12-i számában közölt rajzát, a lépcsős emelkedő utcának apró házakkal szegélyezett, kanyargós vonalát, s a kép előterében a két cilinderes-kalapos karakteres beszélgető férfit, megállapíthatjuk, hogy Egrynek a kitűnő megfigyelő készségéhez milyen remek hangulat-teremtő képesség párosult. Portréi bővelkednek a pszichológiai megfigyelésekben, rajzstílusa nagyvonalú. Alakjait bizonyos groteszkség jellemzi. Van egyfajta végső leegyszerűsítettség ezeken a rajzolt jeleneteken, s a körvonalak erejében rejlik Egry sokszor sziluettekben megjelenő figuráinak rendkívüli kifejező ereje. Egryt par exellence festőként tartjuk számon, ugyanakkor ezekben a korai években készített rajzai, grafikai munkái azt bizonyítják, ha pályája más irányba fordult volna, grafika-plakát-készítés felé, minden bizonnyal ott is jelentős életművet hozott volna létre. A Nágel hagyatékból származó két ex librise, mindkettő, kü231