A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 24. (Veszprém, 2006)

Rainer Pál–S. Lackovits Emőke: Egy címerekkel díszített XVII. századi faládika

egy oszlophoz. Vesszőnyalábokkal és ostorral verték fejétől a lábáig, addig, amíg az oszlopnál ájultan esett össze. Ahogy ruháit leszedték (leszaggatták) róla, az egyik (katona) töviskoszorút helyezett a fejére, fájdalmat okozva neki. Ott állt a megkínzott, akkor nádszálat (jogart) adtak a kezébe. Pilátus kimondta rá az ítéletet és eltörte a pálcát. Valaki hozott egy nehéz keresztet, amit Jézusnak kellett vinnie. Taszigálva és ütlegelve vezették ki a városból. Felharsantak a trombiták, mindenhol lehetett hallani. Jézus többször elesett a nehéz kereszttel. A véres mártírium eszközeihez tartoztak még: a létra, a harapófogó, a kalapács a fúróval. Ahogy Jézus megérkezett, felállították a keresztet és véresen rászegezték. Három egész óráig szenvedtél Te Jézus Krisztusom. Vele feszítettek meg két bűnöst. Jézus elhangzott hét könyörgő szavában keserű szomjúságára panaszkodott. Ekkor botra tűzött, ecetbe és epébe mártott szivaccsal akarták felüdíteni (szomját oltani). A Nap eltűnt, amikor Jézus meghalt. A hold véresre színeződött és minden elsötétült. A templomban, ahol mindenki Istent dicsőíti, a kárpit csodálatosan kettéhasadt (a függöny leszakadt). Amikor majdnem minden szomorúság véget ért, (Jézus) lelkét az Atya kezébe ajánlotta, feje lebukott és nem tudott többé egy szót sem mondani. Jött a Halál, szívének meg kellett törnie. Longinus a dárdával keresztül döfte szívét, ahonnan drága vére kifolyt érettünk. Mária szívében érezte ezt a fájdalmat, sírt a kereszt mellett, a sebeket számlálta. Levették a keresztről, Mária ölébe fektették (Jézust). De Krisztust (mégis) elválasztották (anyjától). Mária könnyeket ontott. Jézust egy újonnan faragott kősírba tették. Odament a három szent asszony a kenetekkel, keresték őt, de nem volt ott többé. Az angyal mondta, hogy feltámadt. Az érettünk való tiszta szeretetből az Isten Báránya meghalt és halála által megszerezte nekünk az égi koronát. Amen "

m Végezetül nem hagyhatjuk említés nélkül az Arma Christi ábrázolásoknak a barokkban kialakult sajátos változatát, amelyen az Istengyermek jelenik meg a kín-zatási eszközökkel. Döntően német közösségek őrizték meg/őrzik ezt a népi vallásosságban nagyon népszerűvé lett képtípust, amelyből a Laczkó Dezső Múzeum kettőt, a Gizella királyné Egyházművészeti Múzeum egyet őriz, de megtalálható Kislődön is a Rőthy Mihály Népi Vallásosság Gyűjteményben. A papírképeken kívül tudunk üvegkép-változataikról is.

234 Több helyen még ma is látni ilyen képeket a falon, a házak „szent sarkaiban". Az európai művészetben a XV századtól ismert a megfogalmazás. A XVI. században Simon Bening is megfestette az angyaloktól körülvett Istengyermeket a szenvedés eszközeivel.

235 Szilárdfy Zoltán szerint ebben az esetben valójában az antik mitológiai motívumokat (memento móri, vanitas) töltötték meg evangéliumi tartalommal, amelyben nagy szerep tulajdonítható a cisztercieknek.

236 A korszak elmélkedő vallásos irodalma úgy vélte, hogy az Istengyermek állandóan maga előtt látta a rá váró szenvedéseket, amelyeket számára az Arma Christi jelenített meg. Ezzel mintegy jelezték, hogy a Megváltó gyermekségétől kezdve tudatában volt küldetésének. A témában rendkívül változatos megfogalmazások születtek Portugáliától kezdve a német nyelvterületen át a magyar nyelvterület határáig papírképeken, üvegfestményeken, szoborkompozíciókon egyaránt.

237 (64. ábra) Ezeknek döntő többsége népi vallásos ábrázolás. Különösen gazdagok és változatosak a német nyelvterületről valók. Közöttük olyan kép is megtalálható, ahol a gyermek Jézus ruháján viseli a kínzatás eszközeit.

238 (65. ábra) A népi vallásosság ábrázolásain túl ez a megfogalmazás előfordul szószék mellvéden (Zsegra, XVII. század) és a magánáhítatra szánt szentképeken egyaránt. Természetesen ezek alkotják a megfogalmazások ősibb rétegét. Nagynevű művészek alkotásai közül nem egy előképükké vált. Szilárdfy Zoltán kutatásaiból lettek ismertté mind ezek, mind alkotóik: Guido Reni (XVII. század), Gottfried Bernhard Götz, Johann Lorenz Rugendas, Philipp David Danner, Garofalo, Wierix, Joseph Enderle (XVIII. század).

239 A XX. századra azután az egykori művészi megfogalmazásokat a népi vallásosság képkultúrájában színes vásári nyomtatványok váltották fel. Az Arma Christi kultuszának, továbbá széleskörű, gazdag ábrázolásainak ismeretében nem meglepő, hogy a XVII. századi, művészien faragott ládika üres oldalára címerként éppen a kínzatás jelvényeinek egy csoportja került, hisz az alkotó és a használó is mindezekben az üdvösség forrását láthatta. Ugyanakkor nyilvánvalónak tűnik, hogy a címer megfogalmazását és a kései reneszánsz doboz belső oldalára kerülését kényszer szülhette, mégpedig a trieri választó váratlan halála, amint arra Rainer Pál tanulmányában rámutatott. Az üres felület betöltésére ebben az esetben kézenfekvőnek tűnhetett az évszázadok óta tisztelt jelképeknek címerként való felhasználása.

240 171