A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 24. (Veszprém, 2006)

Rainer Pál–S. Lackovits Emőke: Egy címerekkel díszített XVII. századi faládika

ségjelvényekként ugyanide sorolhatók, Krisztus királyságára utalva, jelezve az igazságosság, a békesség, az üdvösség királyának eljöttét. Aki „királyok Királya és uralkodók (uraknak) Ura" (1 Tim. 6:15 és Jel. 19:16). Ugyanakkor talán nem tévedünk, ha ezekben a felségjelvényekben a Betlehemet felkereső Háromkirályokat is látni véljük. Nyilvánvalóan rájuk ugyancsak történik utalás, tekintettel a csillagra, amely bár a Megváltó születésének jele, de a napkeleti bölcsek vagy Háromkirályok vezetője is volt, így kapcsolódott attribútumként személyükhöz. Sőt, azt is mondhatjuk, hogy elválaszthatatlan lett a Háromkirályoktól, akiket viszont csak Máté evangéliuma említ (Máté 2;1) és akik aranyat, tömjént, mirhát vittek az Istengyermeknek. Szent Ágoston szerint ők voltak az első pogányok, akiknek megmutatkozott a Gyermek istensége (Epiphania). Ajándékaik, ahogy a későbbi elemzések megállapították, jelképesek voltak (ahogy maguk a királyok is): az arany a királyságra, a tömjén az istenségre, a mirha a szenvedésre utalt.

171 Megjelenésüket, a születéstörténetbe való belépésüket Ézsaiás próféciája jövendölte meg, de rájuk vonatkoztatták a Zsoltárok Könyvének adott sorait is: „Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez... Arany at és tömjént hoznak... " (Ézs. 60:3, 6.) „A fold minden királya meghódol előtte és minden nép szolgál neki. " (Zsolt.72: 10—11.). A Háromkirályok Nyugat- és Dél-Európában mind a kegyességben, mind a vallásos szokásokban nagyon népszerűek voltak. Német nyelvterületről többféle foglalkozás patrónusaiként ismertek, de közbenjáróként szintén fordultak hozzájuk még a XVIII. században is. Ennek ékes tárgyi bizonyítékai a kegyérmek. Pannonhalmán ebből a korból származó hat olyan kegyérmet őriznek, amelyen az Istengyermeknek hódoló Háromkirályok láthatók. Némelyiken a felirat is olvasható: „Heilige 3 König Gaspar, Melchior, Balthasar bitte für uns jetzt und in der Sterbe-Stunde. " (Szent Háromkirályok, Gáspár, Menyhért, Boldizsár könyörögjetek érettünk most és halálunk óráján.).

172 Maga a korona egyébként az Ószövetségben főpapi fejdísz is volt, a korai kereszténységben szakrális szerepet kapott, a dicsőség koronájaként jelent meg a mártírok és vértanúk fején. Bár egyszerre volt hatalmi jelvény, a győzelmet, az uralkodást biztosító, de a szeretet és a tisztelet, továbbá a megdicsőülés jelének is tartották. Zakariás szerint az Úr szentélyét helyreállító Messiás viseli majd a királyi jelvényeket és ő fog uralkodni, „aki igaz, diadalmas", de alázatos (Zak. 9:9)

173 A következő kép a zászlós bárányt, az Isten Bárányát ábrázolja, aki elveszi a világ bűneit. így nevezi őt Keresztelő Szent János: „íme az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!" (Ján 1:29 és 36) és így jelenik meg a korai keresztény ábrázolásoktól kezdve, amint azt nagyszámú példa igazolja. Jézus maga a húsvéti bárány „...ami húsvéti bárányunk a Krisztus, már megáldoztatott... " (1 Kor 5:7). 0, aki önmagát önként áldozta fel az Atya akaratából, akinek csontját nem törték el. A megfeszítetteknek ugyanis a lábszárcsontját eltörték, de mivel Jézus már halott volt, ezért az oldalát szúrta meg lándzsával a katona, amelyből vér és víz jött ki. „Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az írás: csontja ne töressék meg. Viszont az Írásnak egy másik helye így szól: néznek majd arra, akit átszúrtak. " (Ján. 19:34-37.) A bárány egyszerre jelképe az engedelmességnek és az Isten előtti áldozatnak, amely Krisztus személyében valósult meg egyedül tökéletesen. Amint Ézsaiás próféciájában olvasható: „Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik... " (Ezs 53:7) A bárány feláldozása egyben a szabadulás ünnepét (L. az Ószövetségben az Egyiptomból való kivonulást), a megszabadulást jelentette. A bárány mellső lábával tartott keresztes zászló a feláldozott, de Isten által feltámasztott, a halálon győzedelmeskedő, felmagasztalt Krisztust jelképezi.

174 Az ezt követő két képen a Megváltónak szegekkel átvert keze és lába látható. A két kézfejet mutató sorban, pontosan középen, közvetlenül a kézfejek alatt a két lábfej található, rajtuk jól kivehető a szegek helye. A végtagokat egy pajzs kapcsolja össze, amelynek közepére szívet faragott az alkotó. A szegekkel átszúrt kezek és lábak a megsebzett szívvel együtt magát a feszületet, a kereszten függő Megváltót jelentik, akinek a megnyitott oldalából kiömlő vér és víz mosta el a világ bűneit. Az ézsaiási prófécia szerint: „Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték öszsze. О bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. " (Ézs. 53:5). Majd Péter apostol már a megváltás tényének ismeretében, ennek értelmében ír levelében: „Bűneinket maga vitte fel testében áfára... (keresztfa) az ő sebei által gyógyultatok meg. " (I Pét. 2:24).

V5 Ahogy a kínzatási jelvények a Golgotát, úgy az átszúrt kezek, lábak a szívvel a megfeszített Üdvözítőt jelképezik.

176 Mindezeken túl a szív egyben Krisztus szeretetére is utal, amely szeretetből fakadt az ember üdvözülése. Ugyanakkor a szegekkel átvert végtagok és a megsebzett szív a Megváltó öt Szent Sebét jelentik, amelyek a megváltást bizonyítják. Különös tisztelete a középkorban alakult ki, a IX. századtól külön ájtatosság szolgált erre. Szilárdfy 164