A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 24. (Veszprém, 2006)

Regenye Judit: Temetkezések Veszprém, Jutasi út lelőhelyen (Lengyel kultúra, Balaton–Lasijna kultúra)

A női sírok közül kiemelkedik a 7. sír hét edénymellékletével. A két pazar csőtalpas tál mellett a két kispalack és három csésze inkább készlet benyomását kelti, mint a halotti útravaló tárolására szolgáló edényekét. Hasonló összetételű (csőtalpas tál és több csésze együtt), de valamivel szerényebb kerámia-együttes alkotta a lánycsóki 3. sír edénymellékletét.

35 Az ékszerként viselt Spondylus, Dentalium, márvány gyöngyök és szarvasfogak ebben az esetben is a presztízstárgyak kategóriájába tartoznak. Az őrlőkő a ne-olitikum folyamán rituális szerepet is játszott, így kerülhet a töredék a sírba.

36 A többi sír melléklete edényekből és pattintott kőeszközökből áll. A temetők feltárása - még az ilyen kis sírszámúaké is - arra késztet, hogy a sírokban megfigyelt jelenségekből következtetéseket vonjunk le a halott személyére vonatkozóan. Tudjuk, hogy a temetőben feltárt szituáció nem fejezi ki hűen a társadalom valóságos viszonyait, azok lényegesen bonyolultabbak voltak. Az is köztudomású, hogy a forrásanyag korlátozott, hiszen a társadalmi szerepeket leginkább kifejező külsőből, a ruházatból semmi sem marad meg, ráadásul a sírban talált tárgyak nem feltétlenül voltak a halott tulajdonában, egy részüket a hátramaradottak helyezhették el különböző okokból. Mindezek ellenére általánosan elfogadott, hogy van kapcsolat a társadalom szervezete és a temetkezések során működő komplex szimbolikus rendszer anyagi maradványai között.

37 Az eltemetett társadalmi helyzetének vizsgálatánál szem előtt kell tartani, hogy erős társadalmi elvárások érvényesülnek minden temetésnél, nem szabad döntés kérdése a mit és a hogyan, továbbá hogy a temetést végző közösség státusát erősítheti meg, legitimálhatja a ceremónia, a sírokba helyezett tárgyak ebben játszottak szerepet.

38 Ebből a nézőpontból megítélve a gazdag melléklettel ellátott sírok helyzetét, az úgy is értelmezhető, hogy a kiemelkedő melléklettel a temetési szertartást végző család jelzi kiemelkedő voltát a közösség többi tagja előtt. A család említését az általánosan elfogadott hipotézis teszi lehetővé, amely szerint a lengyeli kultúra temetőiben tapasztalt csoportos temetkezéseket rokonsági csoportoknak tekintjük.

39 Feltételezzük, hogy az itt bemutatott kis sírcsoport rokonsági egység volt, bár erre vonatkozóan az antropológiai vizsgálat nem szolgáltatott pozitív bizonyítékot. A csoport tagjait a telep egy szabad térségén szűk körben, egymáshoz közel, egy kivételével azonos rítus szerint, többségében gazdag melléklettel temették el. A két feltárás során összesen előkerült 12 sír nem kevés a nyugat-dunántúli és ausztriai viszonyok között,

40 de elenyésző a település feltételezhető lakosságához képest. Őskori temetőkben általánosan jellemző az eltemetettek kor és nem szerinti aránytalansága, a lakosság egy részét máshol, máshogy kellet, hogy eltemessék.

41 A lengyeli kultúra területének nagy részén ehhez az általánosítható megállapításhoz képest is feltűnően kevés a temetkezés. Tehát a veszprémi lelőhelyen a település lakóinak csak egy igen kis részét temették el, a sírcsoport esetében egy család tagjait, akik között státusjelző és presztízstárgyakkal ellátott sírok voltak. Ha úgy tekintünk a sírcsoportra mint rokonsági csoportra, akkor a sírcsoporton belüli különbségben nem a társadalom rétegzettségét kereshetjük, inkább a családon belüli eltérő helyzetet. Elfogadva, hogy a fent említett tárgyak a sírokban státusjelzők, és tekintetbe véve, hogy a lengyeli kultúra temetőiben az ittenihez hasonló összetételűek a sírcsoportok, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a kiemelkedő rangú családok számára járt a földbe temetés. Másképp fogalmazva a jelek szerint a kiemelkedő státusú egyének rokonsági egységei a többségtől eltérő módon kezelték halottaikat. Fontos eleme a jelenségnek, hogy a sírok a településen belül helyezkedtek el. Az élők és holtak sajátos viszonyának kifejeződésével állunk itt szemben. E sajátos viszony alapja, hogy a település területén eltemetett halottak el személy telenített szerepbe kerülnek, ősökké válnak,

42 mégpedig jelen lévő ősökké. Érdekes módon ezek a sírok a korai megtelepedés időszakából valók, talán az első generáció egy családjának sírjai. Ha a közösség ilyen félreérthetetlenül kinyilvánítja a halottaikkal való együttélés szándékát, akkor ebből az következik, hogy a közösség saját egységének olyan képét alakítja ki, amelybe beletartoznak a megholtak, az ősök is. A közösség az identitását kívánja igazolni ezen a módon.

43 A Dunántúl középső részén jelentős számú késő lengyeli lelőhely ismert (a Szentgál környéki telepek, Veszprém), míg a korai időszak lelőhelyei - az egy Bakonyszűcsöt

44 kivéve - hiányoznak. A késői időszak lelőhelysűrűsége nyilvánvalóan a szentgáli Tűzkövesheggyel hozható összefüggésbe. A bánya körüli feldolgozó falvak közelségében a Séd partján települt hatalmas (30 ha kiterjedésű) veszprémi lelőhely vezető szerepet játszott a kitermelt kőnyersanyaggal való kereskedelem révén a környék települési struktúrájában. A kis sírcsoportban eltemetett személyek a település egyik kiemelkedő családjának tagjai lehettek. Balaton-Lasinja kultúra A 2003. évi feltárás délnyugati negyedében további sírokat találtunk, amelyek az előző sírcsoportnál 13