A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Veszprém, 2004)
Schleicher Vera: Balatoni emlékeink. A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményének balatoni műtárgyai
letesen árulkodó tárgyakról van tehát szó: a Kővágóörs gyéren lakott pusztájából villateleppé fejlődött község arculatát a mai napig a gyakorta magánmúzeumként (is) funkcionáló, rendkívül összetett tárgyi világokat rejtő nyaralók határozzák meg. Ahajdani arisztokrácia balatoni villáinak, a polgári középosztály, a fővárosi és vidéki értelmiség nyaralóinak, ritkábban présházainak berendezéséről, az 1930-as évek népies divatja hatására kialakult magángyűjteményekről több más balatoni tárgyegyüttes is árulkodik. Ezek közé tartozik Forrai István budapesti ügyvéd, káptalanfüredi nyaralótulajdonos adatolatlan textilgyűjteménye 15 , valamint az 1952-ben államosított villák berendezésének egy része. Ez utóbbi tárgyak a vizsgált anyag legproblematikusabb részét jelentik, hiszen rendkívül kevés információ maradt fenn róluk. Az 1952. évi 4. törvénycikk alapján zár alá vett épületek műtárgyállományának felmérését, leltárba vételét, majd beszállítását Vajkai Aurél, a múzeum akkori vezetője végezte, eleinte felsőbb utasításra (4. ábra), később - látván a magára hagyott értékek veszélyeztetettségét - saját kezdeményezésre. A megye egész területére kiterjedő államosítás több Balaton-parti villát is érintett, amelyekből elsősorban a berendezési tárgyakat és a jelentősebb magángyűjteményeket tartotta megőrzésre érdemesnek Vajkai. A tárgyakat három részre osztotta: a bútorzat, az étkészletek és egyéb iparművészeti tárgyak a iparművészeti gyűjteménybe, a fotóalbumok az adattárba, míg a textilek, népi kerámiák, borászati eszközök a néprajzi gyűjteménybe kerültek. A leltározás rendkívül hiányosan történt: a néprajzi leltárkönyvbe került 90 tétel közül húszról mindössze annyi információnk van, hogy „Balatonmelléki villából" származnak. 70 tárgy esetében a település neve van feltüntetve (Révfülöp, Szigliget, Badacsony vagy Ábrahámhegy), és mindössze 13 db ábrahámhegyi és 2 db badacsonyi szőlészet-borászati tárgyról derül ki, hogy „ államosított pincéből " került a múzeumba. A valahai tulajdonos neve mindössze 6 tárgynál van feltüntetve 16 , az azonos településnévvel szereplő tárgyakról viszont egyetlen esetben sem derül ki, vajon egy vagy több tulajdonosuk volt-e korábban, ami szinte lehetetlenné teszi e tárgyegyüttesek rekonstrukcióját. A leltározás e hiányosságait magyarázhatjuk egyfajta politikai „szeméremmel" (a megszerzés módja rovatban mindössze ennyi áll: „ 1952.4. te "), de nem kizárt az sem, hogy a néprajzi gyűjteménybe kerülő tárgyakat Vajkai mindössze az iparművészeti gyűjtemény jelentős és értékes tárgygyarapítása melléktermékének tekintette. Az államosítás sajnos kevés használható konkrét adatot tartalmazó korabeli hivatalos levelezéséből azonban kiderül, hogy - mivel a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja (МОК) sem elég kiszállási időt, sem elég munkaerőt nem hagyott jóvá a feladat teljesítésére 17 - a beszállítás 1954 őszéig, a leltározás pedig 1955 végéig elhúzódott és több részletben történt, ami szintén okozhatta a tárgyakhoz köthető adatok feledésbe merülését. А МОК Nyilvántartási Osztályával történt levelezésben több „zár alá vett bérház" korábbi tulajdonosának neve is felbukkan, ezek közül azonban teljes bizonyossággal csak néhány azonosítható a balatoni villatulajdonosokkal. így bizonyosan az államosított épületek között volt a révfülöpi Sontágh-nyaraló, a szepezdi Sebestyén-villa 18 , Szoba Árpádné ábrahámhegyi, valamint Bideskuthy Sándor révfülöpi háza. Ez utóbbi épületből került a múzeumba az a Bideskuthygyűjtemény, amelyről Vajkai részletesebb leírást is ad a védetté nyilvánítást, majd elszállítást sürgető levelében. 19 Ez a gyűjtemény több tengerentúli, „egzotikus" különlegesség és fegyver mellett „5-6 faragott népi széket, 100 db népi textilt, kb. 40 darab erdélyi habán népi cserépkorsót és 70 db különböző kést (köztük népi faragott nyelű bicskákat) " is tartalmazott. A gyűjtemény sorsa ismeretlen, mindössze feltételezni tudjuk, hogy a néhány darab erdélyi bokály, és a magyar nyelvterület legkülönbözőbb népcsoportjaitól származó viseleti darabok és hímzésminták talán e gyűjtemény darabjai lehetnek. Külön figyelmet érdemel az államosított pincéből begyűjtött tárgyak együttese, hiszen itt a gyűjtő szakmai érdeklődéséhez igen közel álló témáról van szó. Vaj kai Aurél a II. világháború előtt már gyakornokként is gyűjtött szőlőművelő és borászati eszközöket a Balaton térségében (Felsőörsön, Tihanyban, Kenésén és Csopakon), majd 1938-ban publikálta is ez irányú kutatásainak eredményeit. 20 1952-ben az államosított úri pincékből elsősorban a paraszti bortermelésből ismert eszközöket hozott a múzeumba (tőtike, muszkoló, mustszűrő kosár stb.) - így az úri és paraszti pincék felszerelésének összehasonlítására nem ad lehetőséget ez az anyag. Itt érdemes rámutatni, hogy a szőlőhegyi építményekre irányuló későbbi - több összefoglaló tanulmányt és számtalan fotót eredményező - kitartó kutatásai során az „úri" és paraszti építményeket Vajkai mindvégig együtt tárgyalta, s e terepkutatások során tárgyakat is gyűjtött mindkét típusú helyszínről (többek között az Irgalmasrend csopaki pincéjéből is). E tárgyak száma azonban meglepően csekély, a kiszállások célja láthatóan nem a gyűjtemény gyarapítása volt. A kaposvári múzeumigazgatóval közösen végrehajtott szentgyörgyhegyi kiszállás célja például a „szőlőművelés TszCs kezén lévő 218
