A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Veszprém, 2004)
Regenye Judit: Háztípusok és településszerkezet a késői lengyeli kultúrában veszprémi és szentgáli példán alapján
fordulva utalnak az összeerősítésnél használt lécekre. A szentgáli töredékeket átvizsgálva meglepően soknak bizonyult a léclenyomatos darab. A jól megőrződött darabok szinte mindegyikén volt a vesszők mellett léclenyomat is, gyakran az előbbiekre merőleges irányban. Ilyen daraboknál valószínű, hogy a fonadékba merevítésül léceket nyomtak, illetve ilyenekkel sűrítették a ritka oszlopsort. A külső oldalukon léclenyomatot őrző darabok alapján az sem kizárt, hogy a ház egyik (valószínűleg belső) oldala deszkaborítású lehetett, bár ugyanez a jelenség más interpretációra is lehetőséget ad. A karólenyomat mellett ferdén futó léclenyomat, áglenyomat hiányában, azt sejteti, hogy nem csupán sövényfalú faszerkezet alkothatta a házfal vázát, használhattak a XIII-XIV. századtól leletek és leírás alapján ismert más technológiákat is, mint pl. a karóvázas tapasztott fal, vagy a vert (döngölt) fal. Néhány töredék megengedi a vert fal rekonstruálását. Ez úgy készült, hogy oszlopokkal megtámasztott deszkák közé döngölték a földet. Amikor a falszakasz megszikkadt, feljebb húzták a deszkákat, addigra azonban a deszka lenyomata megszilárdult a falon. Szoktak néha rőzsét is döngölni a falba, ilyenkor a lenyomat a sövényfalnál már látott vessző-léc negatívot mutatja. Előfordul, hogy két sövényfonat közé döngölik a földet, majd a sövényeket kívülről is betapasztják. Ezek a variánsok a leletek alapján nehezen azonosíthatók, mert maradványaik kis darabokban teljesen azonos megjelenésűek, ez a probléma jelenti a rekonstrukciós lehetőségek korlátait is. Szentgálon magának az álló falnak a maradványa nem volt megfigyelhető. A veszprémi ház sűrű oszlopszerkezetével ugyancsak fa-agyag építmény, de az oszlopok közti sövényfal itt nem fér el, más módon kellett a réseket kitölteni. Paticsot Veszprémben, a gépi földmunka miatt, csak az oszlopok helyére másodlagosan bedöngölődve találtunk, ezek alapján nem rekonstruálható a fal szövet. A házszerkezetek különbözőségei között felmerült már a tartószerkezetek erősségének a kérdése. A földbe sekélyen bemélyedő szentgáli házszerkezet mellett szembetűnő a veszprémi épületek igen mélyen beásott cölöphelyei. J. Pavúk a Zlkovcén tapasztalt hasonló jelenségek alapján feltételezi, hogy legalábbis a házak déli fele emeletes volt, és ezt a déli helyiséget a nyitott oldal miatt nem lakták, az emeletet pedig talán terménytárolásra használták 61 . A veszprémi házak hatalmas oszlophelyei alapján szintén emeletes építményekre kell gondolnunk, és az északi fal alapozása alapján nem csak a déli oldalon. Szembeötlő a bemutatott két településtípus közötti elrendezésbeli különbség. A veszprémi településen a házak sűrűn egymás mellett, illetve többszöri helybeni megújítás miatt egymásra épülve állnak. A másik típusú településeken viszont éppen a laza struktúra a jellemző, a kevés ház szórtan helyezkedik el. A felhozott példák alapján időbeli különbség nem magyarázza ezt a kétféle struktúrát, mindkét településtípus megvolt a lengyeli kultúra kezdetétől. Térbeli csoportosítás sem képzelhető el. A párhuzamos létezés magyarázata csakis valamiféle társadalmi ok lehet. Létezett egyfelől egy nagyobb kiterjedésű, hosszú házakkal sűrűn beépített, és valamiféle rendezettséget mutató település, amit mai szóhasználattal - némi túlzással, éppen a rendezettség okán - „városias"-nak mondhatunk, és létezett egy többnyire kisebb, „vidékies"-nek nevezhető, szórt beépítettségű településforma. Utóbbi nyilvánvalóan többségben volt az előzővel szemben. Hasonló eseteket a települések hierarchiájával szokás magyarázni 62 . A lengyeli kultúra Veszprém környéki lelőhelyei alapján nem látszik kirajzolódni egyértelmű alá-fölé rendeltség a települések között, nincsenek adatok ilyen kölcsönös kapcsolatrendszerre, talán a kevés feltárt nagy telep miatt. A Veszprém környéki lelőhelyek a Séd mentén sorakoznak egymástól 5-6 km távolságban. Pusztán feltételezés, de kézenfekvőnek látszik, hogy a társadalom szerveződése kívánta meg a kétféle településforma létét. Az tény, hogy a hagyományos agrár - és a Szentgál környéki kőfeldolgozó műhelyek alapján - ipari jellegű települések mellett a lengyeli kultúra legelejétől fogva léteztek a társadalmi struktúrában magasabb szinten álló települések is. A korai lengyeli kultúrában ezek általában azok a lelőhelyek, ahol körárkot (rondellát) is találni. Ezek a települések „központi hely"-ként funkcionáltak." Közülük nagyobb jelentőséggel azok bírtak, amelyek a nyersanyagok elosztásában is szerepet játszottak, mint Künzing-Unternberg példáján J. Petrasch bizonyította 64 . A késői időszak központi helyei kevéssé voltak ismertek, tekintve, hogy a körárkok építése akkor már nem volt szokásban (egyetlen ellenpélda Balatonmagyaród-Hídvégpuszta 65 ). Éppen a Szentgál környéki kutatások bizonyították, hogy a késői lengyeli kultúrában régészeti eszközökkel is jól érzékelhető a kőkitermelés és kereskedelem fontossága, a termelési specializáció megléte 66 . Ez a tevékenység szervezettséget kíván, a települési struktúra képe pedig a szervezettség magas fokáról árulkodik. Talán a sűrűn beépített, nagy települések voltak a szervezés, a nyersanyagokkal való kereskedelem központjai. Az ismertetett példákból kitűnik, hogy a társadalom szervezettségéből következő tevékenységbeli, életmódbeli különbségek megjelenítődtek a települések eltérő jellegében. Egészen más kép tárul elénk a késő lengyelit követő középső rézkori települési struktúrát tekintve. 32
