A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Veszprém, 2004)

Gopcsa Katalin: A provincia bűvöletében. Adatok Bognár Zoltán pályaképéhez

képre, nagyon sokszor már önmagában is megmosolyogtat bennünket. Groteszk ízessége abból származik, hogy mindehhez egy népies hangulatú, sajátságos formavilágot alakított ki, amely a középkorias, olykor suta, kissé darabos fametszetek stílusát idézi, érzékeltetve ezzel a szólásmondások rejtvényes világának fő karakterisztikumát.

30 Ezek a jámbor és kevésbé jámbor atyafiakjói megkanyarított orcájú lyányokasszonyok, a pannon mesék szüretelői és szőlőtolvajai, a tonzúrás szerzetesek és domesztikált ördögök

31 nemcsak bumfordiak és suták, de kedvesen ismerősök is. Mind-mind közülünk valóak. Csakis itt, ezen a vidéken, finom somlai vagy balatoni borokat kortyolgatva figyelnek merőn, táncolnak, vagy éppen maskaráznak. Különös kiegészítői ezeknek a lapoknak azok a hetvenes évek végén készített, nagyméretű, gyakran hetvenszer száz centiméteres linómetszetek (Szüretelők, Szőlőtiprók)

32 (12. ábra), amelyek a korábbi nagy metszetekkel ellentétben, méretük dacára egy dúcról készültek, ami különlegessé, ritkaságokká teszi ezeket a műveket. Ismét megrajzolja, megmetszi a pannon szőlők művelőit, a nagy tó halász hőseit, kicifrázza a kacskaringós szőlőindákat, kedvtelve halmozza nagy halak pikkelyeit szép ritmusú felületekbe. Ezeken a képeken már nem alkalmazza a finom, aprólékos növényi ornamentikából vagy egyszerű vonalkázásból kialakított kereteket. Ahogy telnek az évek, látszólag korábbi kedvelt szereplőit jeleníti meg lapjain: pásztorokat, halászokat, szerzeteseket, egy-egy asszonyfigurát, mégis, különös változásokat figyelhetünk meg művészetében. Egyre elnagyoltabb, hatalmasabb fehér - fekete foltokból építkezik Bognár. Egy-két alkalommal, mint a Férfi és a kakas, vagy az Öregember kecskével

33 című képeken alkalmaz még egyszerűsített keretmotívumot, de az alakok, az arcok egyre komorabbakká válnak, maguk a személyek egyre inkább elvontabb mondanivalót testesítenek meg. Ezek a pásztorfigurák nem is valódi pásztorok már, és a nyakukban vitt állat nem a kedvenc gidájuk, hanem egyre súlyosabbá nehezedő élő teher. Az emberarcú, szomorú tekintetű lények önálló lapokon jelennek meg, és a Szólásmondások mostanra megnőtt emberarcú farkasai, kakasai, a természet világának más, különleges rajzolatú állatával új sorozatot alkotnak. Az egyre könnyedebb technikával kezelt véső szaggatott vonalkáival, különböző méretű rovátkákkal, egyre expresszívebb vonalrendszerével új képstruktúrát teremt a művész. A különleges hatású, erőteljes fekete-fehér felületek mind drámaibbá válnak. A változó formakincs megváltozott szellemiséget jelenít meg. A naturalista kiindulás ellenére egyre intenzívebb elvonatkoztatás észlelhető Bognár művein és ugyanakkor egyre kifinomultabb esztétikai játék a bravúrosan kezelt műfaj eszközeivel. Különös hatású a Gyógyfürdőben kompozíción

34

, a fehér oválissal jelölt tóban, a hullámvonal-foltok közötti szembenéző fej-tabló. Bognár korábbi munkáinál is megfigyelhettük a nagy fejű figurák kedvelését. A nyolcvanas évek elején készített Bulgáriai emlékek sorozat hét lapján szomorú, nagy szemű, szerzetesek régi kódexek ábrázolásait juttatják eszünkbe. A hol egyenként, hol párosával megjelenített fekete szakállas alakok attribútumai templomok, kupolás kolostorok. Talán arany hátteret pótolandó, talán csak időtlenséget érzékeltetendő, Bognár itt is, miként a „Mindenszenteknek" szentelt sorozaton

35 érzékletesen kimetszett, vízszintes vagy függőleges rovátkákból sorokat alkotva alakít ki szép ritmusú háttértextúrát, láthatóan örömét lelve a vonalkák alkotta mustra játékában. Szimbólum értékű Bognárnak az ebből a korszakából származó Kecskepásztor lapja, amelyen a félalakos figura vigyorgó kecskék szőr-szövete között, nyakában vízszintesen elfektetett görbe végű pásztorbotján, furcsa-ferdén oldalra hajtott feje mellett a vállán tartja a parcellák alkotta, házak, fák tarkította dombocskát. Azt a földet, amelyen kecskéivel pásztorlétét tengeti. Bognár Zoltán munkásságának nagy fejezetét jelentette a tanítás. Tanítványok visszaemlékezései

36

, volt iskolájában tartott megemlékezések felidézik rajzóráit, a veszprémi utcákon múzeumba menő, kettesével haladó diákokat kísérő hórihorgas alakját. Utolsó korszakának alkotásaiból, a művészekről, írókról, zenészekről készített portrékból nyílt kiállítása Budapesten is nagy elismerést aratott. Arcképcsarnoka

37 méltán felkeltette az érdeklődést, miként a halála után rendezett emlékkiállításon először kiállított lemezszobrai, mobiljai is, amelyek a festészet és szobrászat terrénumaira átvándorolt művész új kísérletei voltak. Az „eredendően modern gondolkodású, független szellemiségű művész"

38 emlékét idézve emlékszobájának avatásakor hangzottak el a művészetének helyét kijelölő mondatok: „Bognár maga volt a pannon derű, a szellem és az elegáns nagyvonalúság. Őt is, mint Ircsiket

39 ez a táj ihlette meg. Persze nem a házak, a kapuk és kerítések, hanem, mint maga is emlegette nemegyszer: a keresztutak pléhkrisztusai, a bakonyi pásztorok fafaragásai, a betyárok legendái - vagyis ennek a tájnak a hagyományai s a hagyományokban őrzött szellemisége. Azt a monumentális művet, amit Bognár Zoltán hozott létre a világ egyetlen más táján sem lehetett volna megalkotni, csak itt."

40 282