A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Veszprém, 2004)
Schleicher Vera: Balatoni emlékeink. A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményének balatoni műtárgyai
megyei múzeumi szervezet részének számító keszthelyi múzeum gazdag gyűjteménye lehetett (halászati tárgyból 664 szőlészeti eszközből 185 darabot őriztek!) 39 , továbbá az a mindenki számára megnyugtató munkamegosztás, amely a két intézmény között fennállt. A háború utáni új állandó kiállítások közül a veszprémi „a Bakony és az ember kapcsolatát igyekszik bemutatni ", míg a keszthelyi a „ balatoni népéletet" állítja a középpontba. 40 Érthető tehát, hogy a gyűjtemény „ tudomány forrásává " 4I válásának érdekében elsősorban a pápai, devecseri, zirci járásban, valamint a Káli-medencében és néhány bakonyi faluban sürgeti a gyűjtést a két muzeológus. Ugyanakkor a Balatonmenti tárgyak tematikus hiányait sem hallgatják el: a halászati gyűjteményben sem palánkos hajó, sem ladik, sem a speciális balatoni szerszámnak tekintett turbukháló nincsen, hiányzik a kőfaragás eszközkészlete, a szőlészeti gyűjtemény sem lehet teljes, „amíg egy pincét meg nem vásárolunk, és be nem rendezünk ", de javaslat fogalmazódik meg különböző házi pálinkafőző készülékek beszerzésére is. A tudományos vitafórumon nagy sikert aratott terv Balatonra vonatkozó észrevételei nem különösebben éreztették hatásukat a muzeológiai munkában. A megnevezett hiányok pótlása nem történt meg, és - annak ellenére, hogy a tervben ezt kifejezetten szükségtelennek ítélték a szerzők - már 1979 előtt (Keszthelynek Zala megyéhez és a Balatoni Múzeumnak a Zala megyei múzeumi szervezetbe csatolásáig) is jelentős tárgygyarapítás történt Zánka és Balatonakaii községekből. Többek között egy viszonylag jó állapotú bödönhajót is sikerült vásárolnia Törő Lászlónak, amely mai napig a tihanyi halászati kiállítás pótolhatatlan darabja. A megyehatár változásával alapvetően új helyzet alakult ki: Veszprém megye elveszítette a balatoni népéletet bemutató kiállítását, és - mivel a Balatoni Múzeum gyűjtőterülete 1949 előtt a Balaton egész partvidékét, 1949 után pedig a teljes keszthelyi és tapolcai járást felölelte - a jelenlegi gyűjtőterületéről származó, közgyűjteményben őrzött műtárgyak egy részét. Új, az 197l-eshez hasonló nagyszabású koncepció azonban nem született. Az 1980-90-es években Törő László folytatta a nagyobb tárgyegyüttesek vásárlását (Lovas, Paloznak), míg Lackovits Emőke nevéhez elsősorban az 1980-as gyermekéletet bemutató kiállítás kapcsán gyűjtött gyermekjátékok Balaton-parti példányai (Tihany, Balatonakaii), valamint a már említett szepezdi kisnemesi család hagyatékának megvétele köthető. Emellett Lackovits Emőke - kiállítások formájában, illetve a közelmúltban monografikus feldolgozásban is közzétett -jelentősebb néprajzi gyűjtései (az egyházi esztendő jeles napjainak szokásai, viseletek, öltözködési szokások stb.) is érintették a Balaton-parti községeket 42 , ám jelentősebb tárgygyűjtéssel e területen nem jártak. Ugyanez mondható el a Veszprém Megyei Levéltár településmonográfia-sorozatában megjelent, Csopak, illetve Balatonfüred hagyományos népi kultúráját bemutató művek előmunkálataként végzett terepmunkáról is. Szintén Lackovits Emőke muzeológiai tevékenységéhez köthető a múzeum mára több száz darabot kitevő jelentős szakrális gyűjteménye, amely azonban a vizsgált térségből mindössze három tárgyat tartalmaz: két paloznaki szentképet és egy balatonkenesei házioltárt. (Tekintettel az érintett falvak jelentős református lakosságára, érthető, hogy a szakrális anyag gyűjtése nem erre a térségre irányult) A kifejezetten balatoni témát feldolgozó kiállítások száma nem volt jelentős. Az 1962-től 1979-ig a megyei múzeumi szervezet kötelékében üzemeltetett keszthelyi állandó kiállítás mellett Tihanyban 1965ben A Balaton jövője, 1968-ban Hajók a Balatonon, 1989-ben pedig a Balaton felfedezése címmel nyílt kiállítás. A Közlekedési Múzeummal közösen rendezett hajózástörténeti tárlat elsősorban a balatoni gőzhajózás és a füredi hajógyár történetét mutatta be, a népi használatban lévő eszközök közül mindössze egy bödönhajó és egy csigáshajó modellje került kiállításra. Az állandó kiállításnak szánt A Balaton felfedezése с tárlat szövegei (korai tudósítások és néprajzi leírások) és az archív fotók a balatoni népélet jellegzetesnek tartott vonásait vették sorra, a bemutatott tárgyak azonban csupán illusztrációs célokat szolgáltak, s a bevezetőben említett „kitágított" Balaton-fogalomnak megfelelően a megye legkülönbözőbb falvaiból származtak. 43 Kétarcú falvak - egy arcú gyűjtemény „A szőlő és a halászat csekély munka árán hozta meg a megélhetést, de egyébként is minden szükségletüket kielégítette a kert és a mező. A halászat korlátozása és a szőlők pusztulása után pedig a legtöbb kenései ember megélhetése a nyaralókon épül föl... " — állítja Szentgáli Károly a balatonkenesei népről 1940-ben 44 . A megállapítás - amellett, hogy első pillantásra elárulja: a szerző sem a szőlőművelést sem a halászatot nem próbálta soha - több fontos kérdést is felvet. A leegyszerűsítő, s egyben lekicsinylő vélemény a Balatont természeti szépsége miatt korán felfedező, ám őslakosságát idegenkedve szemlélő értelmiség látásmódját tükrözi. „A legszebb, legvirítóbb tájakon nagy részint butaság és henyeség tanyáznak, s a végtelen 224
