A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Veszprém, 2004)

Schleicher Vera: Balatoni emlékeink. A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményének balatoni műtárgyai

litert kádárműhely, néhány kovács- és cipészszerszám, valamint a kenderfeldolgozáshoz köthető 4 darab tárgy képviseli. Arányuk a céhemlékekkel (2,3%) és a konkrét mesterséghez nem köthető szerszámokkal (4,4%) együtt ugyan megközelíti a szőlészeti-borászati tárgyakét, de figyelembe kell venni, hogy a céhemlékek nagy része artikulus és tanulólevél, míg - megfelelő adatok hiányában - a szerszámoknak csak egy részét köthetjük valamely háziipari jellegű tevékenységhez (famegmunkálás), a többi valójában a modernizálódó háztartások felszereléséhez is tartozhat (fogók, csavarok stb.). A halász-, valamint horgászszerszámok aránya együttesen 2,6%, a jégi közlekedés eszközeié pedig 1,5%. Ez utóbbiak ugyan részben köthetők a téli halászathoz, de nem kizárólagosan, hiszen a jégpatkókat a téli-tavasz eleji szőlőhegyi közlekedéshez és nádvágáskor is használták, a fakutyák pedig nem csak a halászhálók mozgatásának megkönnyítésére, de a déli és északi part közötti téli közlekedésre is alkalmasak voltak. A nádaratás eszközkészletét mindössze egyetlen tárgy: egy Lovason vásárolt tolókasza képviseli (0,1%). A harmadik nagy terület, amelyet a tárgyak felölelnek, kevésbé egységes: a szellemi kultúra valamint a jogélet megnyilvánulásait tükröző tárgyakat soroltam ide, amelyek összességében 11,4%-ot tesznek ki. A legnépesebb tárgycsoport ezen belül a népi játékoké (3,5%), ezt követik az egyháztörténetre, illetve a népi vallásosság jelenségeire utaló darabok (3,1%), míg a népi ihletésű díszítőművészetet jobbára a már említett balatonfőkajári faragó fa- és szarumunkái képviselik ( 1,4%). A leginkább alulreprezentált területek közé tartozik kétségkívül a népszokások tárgyi világa, amelyet hagyományos értelemben mindössze egy darab aratókoszorú képvisel, s ehhez járul a napjaink díszítőművészetét megjelenítő 2003-as tihanyi hímestojásgyűjtés anyaga (1,2%). Mint az egész néprajzi gyűjtemény egyedülálló darabját kell megemlítenem azt az „építőáldozat" néven beleltározott tárgyegyüttest (főkötőbe csomagolt tojáshéjat, szarufésűt, tükördarabot stb.) amely egy alsóörsi ház bontásakor került elő, és 1984-ben ajándékozták a múzeumnak. Különböző jogi ügyeleteket rögzítő iratból és falupecsétből néhány, míg nemesi családi levelesládából egyetlen darabot őrzünk a vizsgált térségből, ez utóbbiakat azonban mint a térség hely- és társadalomtörténetének jelentékeny tárgyi adalékait kell kiemelnünk. A metszőkést, illetve szőlőfürtöt ábrázoló XVII-XVIII. századi falués hegyközségi pecsétnyomók a szőlőművelésnek a térség gazdálkodásában betöltött kiemelkedő szerepére mutatnak rá, míg a Mórotza-család intarziás feliratú irattartó ládája a kisnemesi réteg sajátos tárgyi kultúrájára, valamint e családoknak a megye más kisnemesi falvaival kialakult szoros kapcsolataira hívja fel a figyelmet. Külön érdemes kezelnünk azokat az archív fényképeket, amelyek általában nem egyedi tárgyként, hanem valamely jelentősebb gyűjtés vagy vásárlás tételei között kerültek a gyűjteménybe. Mennyiségük nem jelentős (0,8%), lakásdíszítő és reprezentációs szerepükön túl azonban, mint a kultúra legkülönbözőbb területeire utaló információhordozókkal is számolnunk kell (6-8. ábra) A gyarapodások története Mielőtt kísérletet tennénk a múzeumi tárgyak tematikus arányainak, valamint a térségre vonatkozó szakirodalom hangsúlyainak összevetésére, röviden érdemes áttekinteni azokat a tudományos törekvéseket, illetve azokat - az államosítások kapcsán részben már érintett - intézményi adottságokat, amelyek a fentebb részletezett tárgyak múzeumba kerülését meghatározták. Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy kifejezetten a Balaton térségére irányuló átfogó néprajzi gyűjtési programot a Veszprém megyei múzeum fennállásának száz esztendeje alatt nem dolgozott ki. A gyűjtemény „balatoni" tárgyai (a közel 20.000 néprajzi tárgy 4,5%-a), tehát a kezdeti időszakban tudatos hiánypótlás, később lakossági bejelentésre történő „leletmentés", kiállítás céljára történő tárgygyűjtés vagy az érintett falvakra is kiterjesztett, a megye egészét célzó témagyűjtés következtében váltak múzeumi tárgyakká. Kivételt képez bizonyos szempontból Vajkai Aurél tevékenysége, aki a gyakornokoskodása idején tanulmányozni kezdett témáját, (Veszprém megye déli részének szőlőtermesztése) az 1950-60-as évekre eső muzeológiai tevékenysége alatt fokozatosan leszűkítette a Balaton térségére. Miközben a szentgáli kutatás mellett gyűjtőútjai egyre inkább a Balaton északi partjának 15-20 kilométeres sávjára szorítkoztak, érdeklődésének iránya is átalakult: bár továbbra is készített feljegyzéseket a pincék felszereléseiről, s ha módja volt, meg is vásárolt egy-egy érdekesebb darabot, fényképei és megjelent cikkei tanúsága szerint ekkor leginkább a pincék, présházak és falubeli épületek építészeti sajátosságai vonzották. Kiszállásainak tehát inkább mellékterméke, mint fő célja volt maga a tárgygyűjtés - erre utal a mennyiség (1951 és 1963 között összesen 71 tárgy) és a hanyag, hiányos leltározás is. (10 alatt van azoknak a leíró kartonoknak a száma, amelyeknek 4. pontja valamely értékes információt 221