A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Veszprém, 2004)

Tóth G. Péter: Parázna lelkek – lelki paráznák: katolikus és protestáns nézetek a lelkek fertőzöttségéről a kora újkorban

deket toborzott (domonkosok, jezsuiták) a világban tapasztalható sátáni erők kiirtására. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a démoni hiedelmeknek a látott és a tapasztalt dolgok szintjéről az elmondott dolgok szintjére való átvitele, diskurzu­sainak kiterebélyesedése, a peres eljárásba való beemelése és peres eljárássá való konvertálása fontos következményekkel járt a kora újkori Európában. A katolikus és a protestáns vélemény a boszorkányokról és azok lelki fertőzöttségéről eltérő álláspontok létre­hozását eredményezte. A kétféle nézőpont közül talán a protestáns vélemény lett az, amit később a lélekgon­dozás XVII-XIX. századi szakértői inkább a maguké­nak tartottak, mint a sokat kritizált és egyre inkább korszerűtlennek tartott katolikus álláspont. A ter­mészettudományos gondolkodás térhódítása és az orvostudomány sokarcúvá válása miatt a XIX. század lélekgyógyászai ezt a hagyományt tartották életben, újragondolva és újraalkotva ezt közvetítették hitelesen tovább. A bűnös-áldozat pszichológiai keretekben megfogalmazott problematikája vagy annak átgondo­lása ugyanis épp akkor bukkant elő a sűrűből, amikor az őrület, a téboly és a hisztéria, mint a társadalmi nyil­vánosság régi-új jelenségei terítékre kerültek az értelmiség és a tudós elit vizslató mezején. 116 Mind­ehhez végszóként, megint csak Foucault idézve a démonikus megszállottság és boszorkányság kapcsán elmondhatjuk, hogy ezeknek a jelenségeknek a tár­sadalmi megítélésében is az a gyökeres fordulat figyel­hető meg, amelynek lényege, hogy „a halálba küldeni és az életben hagyni ősi joga" helyett „az élni segíteni és a halni hagyni joga" elv erősödik meg a kora újkor­ban, Európában." 7 JEGYTETEK RÖVIDÍTÉSEK BALOGH 2003 = BALOGH В.: Nagybányai boszor­kányperek. Budapest (Balassi) 2003 BANDINUS-KÓDEX 1646-1648 = Bandinus-kódex, 1646-1648. In: A moldvai magyarság. Szerk./Ed.: Domonkos Pál P. Budapest (Magvető) 1987. 334^180. В ARTLETT 1986 = В ARTLETT, R.: Trial by Fire and Water: The Medieval Judicial Ordeal. Oxford New York (Oxford University-Clarendon) 1986 BESSENYEI 1997 = Bessenyei J. (szerk./ed.): A ma­gyarországi boszorkányság forrásai I. Budapest (Balassi) 1997 BESSENYEI 2001= BESSENYEI J. (szerk./ed.): A ma­gyarországi boszorkányság forrásai II. Budapest (Balassi) 2001 BOLSAKOV - MONGAJT 1985 = BOLSAKOV, O. G.-MONGAJT, A. L.: Abu-Hámid al al-Garnáti utazása Kelet- és Közép-Európában (Gondolat K.) Budapest 1985. 53-54., 161., 189-192. BORNEMISZA 1578 = BORNEMISZA R: Negyedic része az evangeliomokbol es az epistolakbol való tanv­sagoknac, mellyeket a keresztyeneknec gyülekezeti­be szoktac prédikálni minden ünnep nap. Kit az Wr Iesvsnac Lelke által az együgyű keresztyeneknec iduösseges epületyekre ira Bornemisza Peter. Költ Semptéről, 1578. = RMK I. 146. = RMNY I. 422. BREDEKAMP 1989 = BREDEKAMP, H.: Wallfahrt als Versuchung. San Martin in Frómista. In: Kunstgeschischte - Aber wie? Berlin 1989 BUCSAY 1977 = BUCSAY, M.: Der Protestantismus in Ungarn 1521-1978. 1. Wien-Köln-Graz 1977 BUCSAY 1985 = BUCSAY M.: A protestantizmus története Magyarországon 1521-1945. Budapest 1985 CACIOLA 2002 = CACIOLA, N.: Lélegzet, szív, bélrend­szer: a test és a szellemek a középkorban. In: Mikro­kozmosz - makrokozmosz. Vallásetnológiai fogal­mak tudományközi megközelítésben. Szerk./Ed.: Pócs É. Budapest (Balassi) 2002. 117-131. CARPZOV 1652 = CARPZOV, В.: Practica nova imperalis Saxonica rerum criminalium. Wittebergae: Schu­macher. [Részleteket közöl SUGÁR I. 1987: Bűbájosok, ördöngösök, boszorkányok Heves és Külső Szolnok vármegyében. Budapest (MTA Könyvtára) 245-252] CLARK 1997 = CLARK, K.: Szenvedés. In: Az akt. Tanulmány az eszményi formáról. Szerk.=Ed.: Kenneth С. Budapest (Corvina) 1986. 217-296. COHN 1994 = COHN, N. R. C: Európa démonai. A bo­szorkányüldözés története. Budapest (Corvina) 1994. [Eredeti kiadás Europe's Inners Demons. An Enquiry Inspired by the Graet Witch-Hunts. New York (Meridian Books) 1975] CRAWFORD 1963 = CRAWFORD, J.: Evidences for witch­craft in Anglo-Saxon England. In Medium Aevum. Oxford, 32. vol. London 1963 DEGLER 1993 = DEGLER, С N.: Az élő múlt / Our of our past. Budapest (Európa) 1993 DEL RIO 1616 = DEL RIO, M. A.: Disquisitionum magica­rum libri sex : quibus continetur accurata cu­riosarum artium & vanarum superstitionum confuta­tio : apprime vtilis & pernecessaria theologis, iurisconsultis, medicis, philosophis, ac praesertim Verbi Dei concionatoribus & vtriusq[ue] fori iudi­cibus quibus in primis aurea praecepta traduntur / 174

Next

/
Oldalképek
Tartalom