A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Veszprém, 2004)

S. Lackovits Emőke: Krisztus-ábrázolások a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményében. I. A szenvedő Krisztus megjelenítése

lophoz rögzítve, keze fején és bal oldalán lehulló vércseppekkel. Egykor aranyozott volt a talapzat, amely most feketésbarna. A szobor teljesen kiképzett, úgy tűnik, soha nem állt fülkében. Az iparművészeti gyűjtemény darabja, tisztított (Ltsz.: K. 66.66.1., 42 cm magas).

12 (4. ábra) A Gizella királyné Egyházművészeti Múzeumban található egy 24 cm-es, puhafából készült szobor, amely egykor festett volt, de ez már csupán nyomokban látható rajta. A megostorozott Megváltót ábrázolja, töviskoronával, véres testtel, összekötözött kezekkel. Az oszlop azonban már hiányzik a talapzatról, de a helye még látható (Ltsz.: 89.763.)." Ezeknek a megfogalmazásoknak az előképe az a XVIII. századi kegyszobor, amelyet a wiesi templomban őriznek, és amely a hármas bilincsbe vert, megostorozott Krisztust ábrázolja, amint testéből vércseppek hullanak alá a földre. Ennek a típusnak többféle változata ismert, többek között ponyvanyomtatványok metszeteként, de a magánáhítatra szánt szentképek között ugyancsak jelen vannak. Szilrádfy kutatásaiból tudjuk, hogy a fent említett megjelenítésnek, a barokk ikonográfiának irodalmi forrása, Martin von Cochen: Das grosse Leben Christi (1677) és Ujfafussy Judit: Makula nélkül való tükör (1712.) című munkái.

14 A megostorozást ábrázolja Szilárdfy Zoltán magángyűjteményében egy XVII. századi, pergamenre készült rézmetszet, továbbá egy XVIII. századi metszet és a wiesi Krisztus-ábrázolás egy XVIII. századi, valamint egy 1820-ból való metszeten.

I5 Ugyanez a megjelenítés látható egy Szolnok megyében megmaradt 1737-ben készült, rokokó keretes ajtófélfa dombormű vén.

16 Az ábrázolásnak a XVIII. századtól nyomon követhető különös kedveltségét mutatja, hogy az 1760-as évektől a pozsonyi származású, Budán dolgozó Binder János Fülöp szentképmetsző műhelyében az óbudai kálvárián tisztelt wiesi kegyszobornak, azaz a megostorozott Krisztusnak krisztinavárosi kegyképéről készült metszete

17 a népi vallásosság ábrázolásai többségének mintaként, előképként szolgálhatott, amint arról az emlékanyag tanúskodik. Talán nem tévedés az, hogy a budapesti Erzsébet-apácák templomának XVIII. századi oszlophoz láncolt, megostorozott Krisztus-szobra ugyancsak szóba jöhetett előképként a népi ábrázolások esetében. Az elítélt megostorozása a római büntetőjog alapján a megfeszítést előzte meg, ebben az esetben azonban Pilátus ezzel az ártatlan Jézus iránt részvétet kívánt ébreszteni a sokaságban. A jelenet legkorábbi ábrázolásai a IX. századból ismertek, a XII. századtól pedig már freskóciklusokon jelent meg, különösen Itáliában.

18 Az alaptípus a sebekkel borított Jézust ábrázolja oszlophoz láncolva, amint két oldalról ostorral, korbáccsal vagy vesszőnyalábokkal ütlegelik. Ez a képtípus azután Pilátussal és a helytartói palota ábrázolásával bővült ki, majd a XV századtól már csak magában ábrázolták az oszlophoz kötözött, megostorozott Jézust,

19 amint az a már említett wiesi templomban, és nyomában Krisztinavárosban, valamint az ennek alapján készült különféle képeken és a népi vallásosságban elterjedt megfogalmazásokon is látható. A Megváltó szenvedésének önállóvá vált mozzanatai közé tartozik az ostorozás is, tiszteletének alapja a középkori flagelláns mozgalmakban keresendő, amikor férfiak is, nők is önmagukra kimért vezeklésként korbácsolták magukat, amelynek első magyarországi említése 1263-ból való, és amelynek képi ábrázolásával a Képes Krónikában találkozhatunk.

20 A középkor emberének világszemlélete, a szenvedés, különösen Krisztus szenvedése iránti fogékonysága, saját és közössége bűnein érzett szomorúsága, bűnbánata, a különböző járványok (pl. az 1259. évi itáliai pestisjárvány), természeti csapások mind-mind a vezeklés, az önkéntesen vállalt testi szenvedés szükségességének tudatában erősítették meg őt, amely a megtisztulás, a tökéletesedés vágyával ugyancsak együtt járt, ami természetesen az erős túlzásoktól sem volt mentes.

21 így érthető, hogy a mozgalmat maga a pápa, VI. Kelemen nyilvánította eretnekségnek és tiltotta be 1349-ben, azonban titkos társaságaik nemcsak Európában, hanem Magyarországon is léteztek még a XVI. században.

22 A XVII. században azután Paolo Segneri olasz jezsuita ( 1624-1694) kezdeményezésére a mozgalom újjáéledt és a XVIII. században már tömegesen jelent meg hazánkban is.

23 Az önostorozó, látványos, kollektív vezeklés gyakorlásában, a rendszeresen megtartott körmenetek megszervezésében a jezsuiták, a ferencesek, valamint a jámbor társulatok (főleg az Agoniae Christi, azaz Agónia Társulatok és a kordások) különösen nagy szerepet játszottak, ami a passiókultusz virágzását eredményezte, jó talajra találva a barokk kor emberének vallásosságában. Ugyanis a XVII-XVIII. századi háborúk, az egész Európán végigsöprő járványok a megtizedelt közösségeket újra különösen fogékonnyá tették a bűnbánatra, amelyhez állandó figyelmeztetésként állt előttük Krisztus szenvedése. Jézus kínszenvedését a passió élőképes előadásával is érzékeltették. Az önostorozó körmenetekben a megkorbácsolt Krisztusnak, a szenvedő Megváltónak a szobrát, valamint a szenvedés eszközeit egyaránt hordozták. Garamszentbenedeken az oszlophoz kötözött, megkorbácsolt Krisztus szobrát még a templomban is körbevitték.

24 Egyébként a flagellálás jezsuita és ferences támogatással az egész XVIII. szá126