A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Praznovszky Mihály: Kisfaludy Sándor szobrának felavatása Balatonfüreden 1860. június 11-én

Ebéd után lesétáltak a szoborhoz, „mintegy búcsújárásképpen zarándokolt" a sokaság. Sokadszor énekelték el a Szózatot, és a Himnuszt nemzeti dalok ráadásával együtt. Délután négy órakor a színházban tartottak egy előadást a sok érdeklődő miatt, de a díszelőadásra csak este fél hét órakor került sor. Kisfaludy Károly Kemény Simon című drámáját játszotta Molnár György társulata. A kezdés előtt a színidirektor felolvasta Szabó Richard ünnepi prológusát, majd a Himnusz után felgördült a függöny. Az előadás után még egy élőképet is láthatott a hosszasan éljenző közönség „Költő túl a síron" címmel. „A színpadon egy szobor állt, amely kevés ideigi fennállás után ledőlt, a háta megett megannyi fénytől és dicsőségtől környezve állott a költő Kisfaludy Sándor két angyal által a hervadatlan babérral megkoszorúzva homlokán."

55 A kilenc óra után végetért előadás még mindig nem fejeződött be, mert váratlanul Reményi Ede lépett a színpadra és rögtönzött hangversenyt adott. Kérte, hogy a bevételt - ami végül is 418 frt-t tett ki a létesítendő Széchenyi István szobor javára ajánlják fel. A hatalmas sikerű koncertet követően Thaly Kálmán pattant a színpadra és elszavalta saját alkalmi ódáját. Innen mindenki vacsorázni tért, s majd fényes bál következett „hol a hölgyek igéző bájjal és szép nemzeti ruhában jelentek meg", s a hasonlóan öltözött urakkal Farkas Miska zenekarának zenéjére táncoltak hajnalig. A Magyar Sajtó úgy látta, hogy az urak és a hölgyek nemcsak ruháikban voltak egyformák, hanem lélekben is egyek lettek, „egy érzelem, egy óhajtás hevíté a kebleket, mely e szavakban tört fel: legyen boldog a haza". A beállítódás nyilvánvaló és lassan állandósuló jeleit megerősítik a kultusz nyelvhasználatának sajátosságai, amelyek Balatonfüreden az ünnepi beszédben és az alkalmi versekben figyelhetők meg. Oszterhuber József beszéde a zalaiak nevében hangzott el, a szülőföld megemlékezése volt, és szólt a személyes ismeretség, barátság szavával is. Ezzel együtt fokozott érzelmi erősítéssel egyre magasabbra emelte tárgyát, hogy megkérdezhesse, ki volt hát Kisfaludy?: „egy nagy dalnok [...] egy nagy magyar [...] egy Orpheus volt 6, akinek „sorai századokra hatnak". Keblének fő eszméje, költészetének örök témája „visszavarázsolni őseinek nemes sajátságát". Örülne, ha látná, hogy utódai, a mai nemzedék őseik ruháiban és megőrzött erkölcseivel méltók az örökségre. Amit persze csak úgy lehet tovább adni, ha úgy szeretjük a hazát, mint б szerette.

56 Szabó Richárdnak a színházban felolvasott beszéde sem nélkülözi a „szent oltár, forró ima, szent ünnepély" stb. frazeológiát. Ám az előbbi beszédnél sokkal egyértelműbb: kimondja, hogy eljött a megtisztulás, a cselekvés ideje. A nemzet újra él, „a vének megifjodnak: az ifjak megérnek, a férfiak tettvágyra buzdulnak". Az emelkedett hangú megemlékezés kimondatja a résztvevőkkel, hogy a nemzetet „egy gondolat, egy érzelem, egy akarat" vezérli immár.

57 Eötvös József beszédét a bevezetésben idéztük már. О nem először szól Kisfaludyról és költészetéről. 1843. május 17-én mondott beszédet a költő 70. születésnapján az Akadémián. Ott is a magyarság költőjének nevezte: „nem írt egy sort, melynek minden szava ne volna magyar", azaz számára Kisfaludy a nemzet, a haza szinonimája lett. Balatonfüredi beszédében ez a gondolat újra viszszatér: a költő életműve és a hazafiság (értsd: hazaszeretet) között egyenlőségjelet tesz. Finoman céloz arra is, hogy a szobor olykor felesleges is („ki szobrot érdemel, annak szoborra szüksége nincsen"), hiszen az életmű az, amelyet fenntart az emlékezet. Az ünnep végső feladata önnön nemzeti nagyságunk és erkölcsünk meglétének bizonyítása: „oly nép, mely nagy halottait tisztelni tudja, sohasem nélkülöz oly polgárokat sem, kik e tiszteletre érdemesek".

58 Mindezeket a gondolatokat megtaláljuk a versekben is, de jobban leegyszerűsítve, az alkalmi ódaköltészet tirádáinak szintjén. Több vers is született erre az alkalomra. Balogh Alajos díszes betűkkel kinyomatta a magáét, amelynek címe is egyértelmű: Balatonfüredi emlék Kisfaludy Sándor szoborörökítési ünnepélyére. A kegyeletes szülőföldi testvérek nevében írta Balogh Alajos, visszhangozta Füred, június 11én,1860.

59 О is csak azt úja, Kisfaludy nem élt hiába, nyelve, költészete ma is eleven, példája pedig újra egységesíti a nemzetet. Mindezt teszi számtalan közhely segítségével: „Egyesítsen a hit, szeretet, remény [...] él még a magyar [...] édes hazám dönthetetlen oszlopai [...] ősi átok [...] testvér ölel testvért [...] testvériség csókja." Nem is fejezheti be versét mással, mint ezzel a mindenkihez szóló tirádával „Ki előtt szent hazája s nemzete / éltesse a magyarok istene." Csapó Kálmán versében Kisfaludy Sándor apostol lesz, akit az Isten azért küldött a földre, hogy „tanítson hont szeretni, egy országot, egy nemzetet". A költő igaz magyar volt, б teremtette meg a magyar nemzeti lírát, a szerelmi költészetet, a nemzeti múlt becsületét. így költészetének két vezető érzése: „Szerelem és honszeretet".

60 Thaly Kálmán versében az elvesztett nemzeti dicsőség, s a jelen kapcsolata, azaz a megújulás reménye és lehetősége a fő motívum.

61 A „nagy halálos álom" immár szétfoszlott, itt a virradat: apáink kardja ismét a kezünkben van (!), a régi magyar ruhát ismét felöltöttük, mindez köszönhető az elpusztíthatatlan magyar szellemnek, s egyik vezéralakja éppen Kisfaludy. Az ünnep bizonyítja: Népnek, mely így becsülni tudja Vezérit: nagy jövője lesz! így ez a szobor a jövőnek készült, tanúsítva a jövendő nemzedékek előtt, hogy ettől a naptól kezdve 531