A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)
Varga Éva Teréz: Adalékok a pápai mézeskalácsosság történetéhez. I. Mézeskalácsos ütőfák a pápai múzeum gyűjteményében
VARGA ÉVA TERÉZ ADALÉKOK A PÁPAI MEZESKALACSOSSAG TÖRTÉNETÉHEZ I. Mézeskalácsos ütőfák a pápai múzeum gyűjteményében i. Pápát a XIX. században csupán a jogi különbség, 1 s az, hogy földesúri uralom alatt állott, választotta el az átlagosan fejlett szabad királyi városoktól. 2 Az 1828. évi összeírás szerint minden ötödik családfő foglalkozott iparral 3 s a kézművesipari szakmák száma is kiemelkedően magas volt. 4 Bár önálló mézeskalácsos céh nem volt a városban, 5 nagyszámú tárgyi emlék tanúskodik fejlett mézeskalácsos iparáról: Ma is „Bábsütők házá"-nak nevezik a Korvin u. 13. sz. alatti, XVII. században épült házat, amelynek kapuján méhkast ábrázoló díszítés látható. 6 A műhelyek felszerelésének csak töredéke került a pápai gyűjteménybe. 7 Jóval nagyobbra tehető a más múzeumok által megvásárolt eszközök száma. 8 A későbbiekben szeretnék hiteles képet adni a pápai mézeskalácsosság történetéről, fennmaradt emlékanyagáról. Ehhez több év kutatómunkájára lesz szükség. Kezdő lépésként a helyben őrzött ütőfa-anyagot kívánom bemutatni, s a már meglévő ismeretek hozzájuk kapcsolódó részét. A mézeskalácsosok az országos 9- és kirakodó vásárok, hetipiacok, egyházi búcsújáróhelyek rendszeres látogatói voltak. Pápán a hetipiacok napjai: mindmáig a kedd és a péntek. A bábosok sátraiban egyaránt megtalálhatók voltak az ehető és dísztárgynak szánt mintázott, később festett mézeskalácsok, a méhser és a márc is. Ez utóbbiról 1905-ben így írt Ifj. Martonfalvay Elek: „A hajdan igen népszerű márc, melytől az ember ugyan nem rúgott be, de ennek a boldog állapotnak minden káros következményeit élvezhette, már jóformán detronizált nagyság, s inkább exportcikk a vásárokon és búcsúkon, ahol a pápai „bábos"-ok méltán igen jó hírnévnek örvendenek." 10 Jelentős volt a bevétel a lépesméz melléktermékének a méhviasznak a feldolgozásából, a különböző gyertyákból, a búcsújáró helyeken használatos viasz offerekból (fogadalmi tárgyak, kéz, láb, béka, stb. alakúak) egyaránt. 11 Katula Gyula mézeskalácsos, bábsütő- és viaszöntő mester 1979-ben a következőket mondta a gyertyákról: „... Minden időszaknak megvolt a maga kelendő árucikkje. A gyertyaöntést pl. gyertyaszentelő, húsvét, mindenszentek és karácsony előtt csináltuk. Ilyenkor nagyobb mennyiségű gyertya fogyott. Arra a munkára álltunk rá..." A „vaksteklik" készítése nem volt könnyű munka... ezeket a környékbeli sváb községek lakói hordták. Karácsony előtt elég sok fogyott belőle. Mikor a decemberi hajnalokon az emberek mentek a templomba, a rorátéra, akkor használták. Halottak napján a temetőbe is vitték, égetni. 1. ábra. SZŰZ MÁRIA. Körtefa, egyoldalas, 0. 26 cm, Ltsz.: 63.101.1. „ii TS" mesterjeggyel és 1738 évszámmal. Vörösre színezett Abb 1. Jungfrau Maria, Birnenholz, einseitig, 0 26 cm. Inv. Nr..: 63.101.1. Mit dem Meisterzeichen „ii TS" und Jahreszahl 1738. Rot gefärbt „Hamuka"-gyertyát is csináltunk. Ezek egyenes, vékony gyertyák voltak. Különfélére festettük őket. Ezeket a zsidóság vitte. Első nap egy szálat, második nap kettőt vitt egy-egy család. Karácsonykor, meg farsangi időszakra is készítettünk az ő részükre. Vala463