A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Ács Anna: A felekezeti viszonyok változása Nemesvámoson a XVII. századtól napjainkig. (A H. N. adventista gyülekezet megalakulása és működése)

többen a gyülekezet tagjai közül rendszeresen járnak az adventista gyülekezetbe. Felszólította ezeket a híveket, hogy „haladéktalanul hagyják abba a kétfelé sántikálást, mert nekik itt a helyük. Vagy válasszanak: vagy a református gyülekezet, ahol őseik gyakorolták a hitüket, vagy az adventisták. Tudomásul veszem, ha az adventistákhoz átmennek, de a kétfelé sántikálást nem. Ha odajárnak, itt nincs helyük, vagy csupán akkor, ha azok az adventisták is eljönnek velük ide a templomba, akiknek kedvéért, vagy barátságból, vagy hívásukra ók odamennek. Szeretném meghívóikat velük együtt itt látni. És azután felolvastam a II. Korintus 3 : 14-16. verseit:" De eltompult az ő gondolkodásuk. Mert ugyanaz a lepel mind máig ott van az ószövetség olvasásánál felfedetlenül, mivel csak olvassák Mózest, lepel borul a szívükre. Mikor pedig Izrael megtér az Úrhoz, elvétetik a lepel." Értésül még néhány gondolatot fűztem hozzá, nyomatékkal arról, hogy az ótestamentum Krisztusra utaló kalauz, akiben van a mi váltságunk és nem a szombatért van, annak megünnepléséért a bűnbocsánat és az üdvösség" - emlékezik vissza a református lelkipásztor. Hívei hitének megerősítéséül 1956 októberétől 1957 húsvétjáig vasárnaponként az igehirdetésben, hetente egy alkalommal körzetenként egy-egy családnál magyarázta az ószövetség félreérthető igéit. A családi bibliaórák sikerére jellemző, hogy a lakást minden esetben zsúfolásig megtöltötték a hallgatók. Az adventisták közül is többen eljártak ezekre a bibliaórákra, azért, mert a pap megengedte, hogy a hallgatók a bibliamagyarázat végén hozzászóljanak az elmondottakhoz és kérdezhettek is. Ezt az alkalmat az adventisták „bizonyságtételre" használták ki. Valóságos vitafórum alakult ki ezeken a bibliaórákon, amelyek több órán át is tarthattak. A következő télen már az egykori istállóból kialakított gyülekezeti terem adott helyet a bibliaóráknak. Ide már nem jártak el az adventisták. Erre az időre - nyilván a bibliaórák hatására is - csökkent az adventisták „vonzása" a faluban. Sőt néhányan visszatérésre is jelentkeztek az adventisták közül, de őket nagyon komoly megfontolásra kérte Nádasdy Lajos és közeledésüket kellő tapintattal elhárította. Ebben az időszakban ismét napirendre került a temető ügye. Betelt a református egyház kisebb temetője és a presbitérium elhatározta, hogy újra megnyitja a régi, több holdas temetőjét, ahova már több, mint 100 éve nem temetkeztek. Tudomást szerzett erről az adventista gyülekezet és tárgyalásokat kezdtek a presbitérium egyes tagjaival arról, hogy egy arányos részt adjanak át a megnyitandó temetőből az adventista gyülekezet számára. Végül a református lelkipásztort is megkeresték. Ám a presbitérium úgy döntött, hogy megtartja a szokásos temetői rendet. így az adventisták továbbra is - napjainkban is - a református, illetve a katolikus temetőben helyezik végső nyugalomra halottaikat. Az adventisták - lévén Vámos körzeti központ gyakran hívták a református és katolikus barátaikat a körzeti konferenciákra. Az ökumenikus együttmunkálkodásnak még csak csírái mutatkoztak ekkortájt a történelmi egyházak között is, s nem vonatkozott az az adventistákra. Ezért keltett nagy csodálkozást a faluban az az eset, amikor a Vámoson szolgáló egyik fiatal lelkész a menyasszonyával a délutáni istentisztelet után, a községet megismerő séta során belátogatott az adventista imaházba. Szíven fogadták őket az adventisták, elbeszélgettek velük. Az idősebbeken látszott a meglepetés, talán megütközés. Inkább kíváncsiságnak tekintették a látogatást, mintsem a természetes érdeklődés jelének. Nádasdy Lajos 1969-ig volt a vámosi református gyülekezet lelkipásztora. Működése alatt senki sem tért ki a gyülekezetből. Az adventisták tisztelték, tudomásul vették, „hogy a pásztornak gondot kell viselnie a nyájára".

67 Az adventista gyülekezet létszáma ennek ellenére gyarapodott Vámoson, elsősorban a szórványokból és a tagok felnőtté vált gyermekeiből. 1958. július 27-én a Liebhardt Lászlót váltó Árvái Henrik prédikátor hat fiatalt keresztelt a Balaton vizében Tihanynál a sajkodi öbölben. 1959-ben Árváit áthelyezték Vámosról, s a körzet vezetését Beretka Imre prédikátor vette át. Beretka barátkozóként már 1933-tól ismerte a vámosi gyülekezetet. Szolgálata éveiben ismét jelentősen emelkedett a taglétszám. Ennek főbb állomásai: 1966: 74; 1968: 75; 1971: 78. A létszám - természetesen nem mindig nőtt a keresztségek szerint, csökkentették azt az elhalálozások, elköltözések és esetlegesen a kizárások. 1968-ban szükségessé vált az imaház felújítása. A mintegy négy hónapon át tartó munkálatok idején az istentiszteleteket és más összejöveteleket Nagy Klára lakásán tartották. Nagy Sándorné lánya szinte életét szentelte a gyülekezeti munkának. Zenei őstehetség volt és vallásos, valamint családi témájú verseket is írt. Autodidakta módon képezte magát. Citerázott, hegedűlt, mandolinozott, orgonált, harmóniumon játszott és szépen énekelt. Hosszú ideig karvezetőként működött, több szólamot maga tanított be. A gyülekezeti énekkar számára négyszólamú kórusműveket komponált. A gyülekezethez írt versei közül többet megzenésített és betanított az énekkarral. A gyerekek hitoktatásából is kivette részét. A renovált, új szószékkel gazdagodott imaházba 1968. november 9-én költöztek be. A megnyitó ünnepséget megtisztelte jelenlétével Zárka Dénes területi elnök is. 1971-ben vonult nyugdíjba Beretka Imre prédikátor. Veszprémben telepedett meg, kapcsolata így nem szakadt meg véglegesen a vámosi adventista gyülekezettel. Őt Ócsai Sándor prédikátor követte, aki öt éven át látta el a lelkészi teendőket a faluban. 1972-ben elektromos árammal működő kisorgonát vásárolt a gyülekezet, s még ez év őszén megalakult a körzeti közös kórus Váradi Gábor vezetésével, 45 432