A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

S. Lackovits Emőke: Református keresztelési szokások a Dunántúlon

kézról-kézre adták, asztalra tették, ágy alá dugták, apja kalapját rátették, keresztelőtakaróját leejtették, subára fektették stb., hogy kapós, jó táncos, törekvő, egészséges, szerencsés, göndör hajú, szép legyen, s a rontás távolmaradjon tőle. Keresztelőre menet a keresztszülők a kisgyermekes háznál gyülekeztek. Innen indultak a templomba. Általános szokás volt, hogy a gyermeket a keresztanyák és a bába kísérték-vitték. A Balaton-felvidéken, a Bakonyban egy keresztanya vitte a gyermeket, a többi helyen előfordult, hogy a többiek is rátették kezüket. A Káli-medencében pedig valamennyi keresztanya vitte. A Mezőföldön kézról-kézre adták a gyermeket, de a templomba az első keresztanya vitte be. Somogyban csak a lányt vitték egymást váltva a keresztanyák, a fiút nem. A Móri-völgyben és a Zámolyimedencében a keresztanyák rangsor szerint, felváltva vitték a templomig a gyermeket. Általános szokás volt, hogy a keresztelői menet a bába vezényletével ment a templomba. A keresztelői szertartás a keresztség szereztetési Igéjének felolvasásából (Máté:28,16-20.), beszédből, hitvallásból (Credo), fogadástételből, a vízzel való leöntésből (keresztelés) és áldásból állt, s áll ma is. A 16. századtól a 20. századig némiképpen módosult, amint utaltunk már rá, de a lényege változatlan maradt. A keresztelésre szolgáló vízről („tiszta, természetes víz") a 16. század óta a lelkésznek ill. az egyházfinak kellett gondoskodni, mégis voltak gyülekezetek, ahol még századunk közepén is a bába vitte a keresztelésre szolgáló vizet: Balatonfüreden kicsi üvegben vitte magával a templomba, s adta oda a keresztelést végző lelkésznek. Szentkirályszabadján nemcsak magával vitte, hanem a keresztelés szertartása előtt a keresztelőkút tetejét levéve, a benne lévő kancsóba bele is töltötte. A bábának ezt a tevékenységét az 1960-as-1970-es évekre a lelkészek szüntették meg. Á rendszabályok értelmében a keresztelés szertartásán jelen kellett lennie az apának (igazolandó a gyermeknek törvényes házasságból származását) és a keresztszülőknek. A kiskomáromi regula szerint: 6. „A gyermeknek atyja ha valahová nem küldetött, nem mint a körösztölésben jelen legyen és gyermekére nevét б maga importállyon." Az 1576-ban tartott HercegszőlSsi Zsinat cikkejeinek 36. pontja szerint: „A gyermekeknek attya rokonságival, barátival egyetemben jelen legyen."

34/a Pápán és környékén a keresztapák jelenlétére vonatkozóan is rendelkeztek.

35 A 17-18. században folyamatosan ismételték a zsinatok rendelkezéseit, amelyeknek értelmében az apának és a keresztszülőknek, vagyis a keresztanyák mellett a keresztapáknak is jelen kellett lenniük a keresztelésnél.

35/a Benedek Sándor szerint az apa és a keresztapák elmaradása a templomból, a keresztelés szertartásáról, tette a keresztszülői intézményt „pogány" komasággá.

35/b Ravasz László 1927ben kiadott Ágendájában még mindig azt hangsúlyozza, hogy: „Keresztelésnél a szülők jelenléte feltétlenül szükséges, ezért leghelyesebb az egyházkeléssel összevonni."

36 Nem volt véletlen a több rendszabály, a sok figyelmeztetés, mert sem a szülők, sem a keresztapák vizsgált területünkön a keresztelés templomi szertartásán századunkig nem vettek részt. Amíg a gyermeket korán keresztelték, az anya még a gyermekágyat feküdte, ezért nem mehetett el. A keresztapák csak a kisgyermekes házhoz mentek el, a templomba már nem, azt az asszonyok dolgának tartották. Ugyanezért az apák sem vettek részt a szertartáson. A gyermeknevelés úgyis az asszonyok dolga volt. A Káli-medence falvaiban az 1930-as évektől már a keresztapák is elkísérték a kereszteltetőket a templomba. A két világháború között és a háború utáni években Szentkirályszabadján, ha az édesanya elment a keresztelőre, akkor sem ült a kereszteltetők padjába, hanem megszokott helyét foglalta el. Az említett időszakban itt a keresztapák az apával együtt már az istentisztelet elején bementek a templomba, de nem a megszokott helyükre ültek, hanem a keleti részen, a keresztelőkút előtti padsor harmadik padjába. Az anyáknak, majd a szülőknek a keresztelő szertartásán való jelenléte, a keresztelókúthoz ill. az úrasztalához való kiállása csak az 1960-as, ill. az 1970-es évektől vált általánossá. Ehhez a lelkészek részéről szívós, kitartó meggyőzésre volt szükség, hogy fontosságát el tudják fogadtatni a gyülekezetekkel. Általános szokás volt, hogy a keresztelés szertartása alatt a keresztelókúthoz vagy az úrasztalához csak a bába és a keresztanyák álltak ki. Közülük a legrangosabb, legöregebb vagy legkedvesebb fogta és tartotta keresztvíz alá a gyermeket. A többiek mellette álltak: Szentkirályszabadján életkor szerinti sorban, ahol azonban az asszonyok, még ha fiatalabbak voltak is, megelőzték a náluk idősebb leányt. Egyes helyeken, mint pl. a Káli-medence falvaiban keresztelés alatt valamennyi keresztanya rátette kezét a gyermekre. Fülén, Soponyán, Mezőkomáromban valamennyi keresztanya meg is fogta. A bába mindig velük együtt kiállt, ígért, fogadott, valósággal irányította őket. Sőt, pl. Dudaron keresztvíz alá is б tartotta a gyermeket, a keresztanya csak fogta. Szentgálon a keresztanyával együtt a bába is fogta a gyermeket keresztelés alatt még 1981-ben is. Mezőkomáromban egyedül a bába állt ki az úrasztalához a gyermekkel, a szülők, keresztszülők helyükön maradtak. Előfordult itt olyan eset is, hogy a szülők a bábával küldték el a gyermeket a keresztelőre, ők pedig otthon maradtak. Soponyán is a bába volt a főszereplő, irányítva a komaasszonyokat. Egyébként mindenhol jelen volt, az б feladata lévén a gyermek fejkötőjének megoldása, levétele, a gyermek ki- és betakarása. Ezt a szerepét az ágendák is hangsúlyozták. Ravasz László Ágendájában ez áll: „A lelkipásztor, a szülők, a keresztszülők és a szülésznő, karján a csecsemővel, az Úr asztala mellé állnak... a keresztanya átvévén a csecsemőt a szülésznőtől megkezdődik a szertartás... A szülésznő 406